Avar Anton (szerk.): A Hunyadiak címereslevelei 1447-1489 (Budapest, 2018)
A Mátyás-kori címereslevelek helye a miniatúrafestészet történetében
a_hunyadiak_cimereslevelei_1447_1489_0115_bent.indd 16 2019.01.16. 10:25:15 szetéről, nagyobb összefüggésben is megnyugtatóan pozicionálva az armálisokat. Úgy gondolom, ezúttal jobb lesz, ha minél kevésbé igyekszem saját, elzárkózó szakmai tradíciónkat követni. Az ok prózai: Mátyás uralkodásának mintegy harminckét esztendejéből ugyanis csupán huszonnyolc armálist ismerünk eredetiben, véletlenszerű időbeli elosztásban. Nincs sok esélyünk arra, hogy összefüggő korképet rajzoljunk, legfeljebb stiláris tendenciákat lajstromozhatunk. Összehasonlításképp: II. Ulászló, Mátyás utódja huszonhat esztendejéből mintegy ötven címereslevél maradt fenn, II. Lajos uralkodásának tíz esztendejéből közel ugyanannyi. A Jagelló-korban jól megragadható a műfaj története, és összefüggése a korszak könyvfestészetével oly sokrétű, hogy épp az armálisok nélkül elképzelhetetlen megírni a hazai miniatúrafestészet történetét. A Mátyás-kori címereslevelek némelyike mégis igen izgalmas művészettörténeti kérdéseket vet fel, amelyek továbbgondolva persze történeti kérdések is. Először néhány részproblémát szeretnék bemutatni. Ezek elsősorban az itáliai reneszánsz hazai megjelenéséhez – egyes kódexekhez közvetlenül – kapcsolódnak. Ezt követően megpróbálok általánosabb – historiográ�ai jellegű – problémákat felvetni. Az első olyan régen megoldódott, hogy ma már a művészettörténészek előtt sem ismert kellő mélységében. A Corvina Könyvtár Itáliából – elsősorban Firenzéből – készen importált kódexei mellett immár több mint száz éve számon tartjuk, elemezzük azokat a kéziratokat is, amelyeket Itáliából érkezett mesterek Budán díszítettek. Vitatott ma is, hogy hányan dolgoztak itt, mikor érkeztek és meddig működtek Magyarországon.60 A legkarakteresebb kódexcsoportot lényegében észak-itáliai – elsősorban lombardiai, ferrarai – stíluselemek jellemzik, különítik el a többitől. A Corvinában ezek közé tartozik például a párizsi Cassianus-kódex,61 a müncheni Beda Venerabilis-kódex 62 és több másik; ezek illuminálása elég pontosan datálható. A címerhasználat – Mátyás címereit ugyanis részben átfestették utódja, II. Ulászló címereivel – ezeknek a köteteknek a miniatúradíszítését jól beilleszthetővé teszi az 1489–1491 körüli időszakba. Az itáliai reneszánszhoz kapcsolódó – de nem a Corvinához tartozó – kódexek legjelesebbje, Kálmáncsehi Domonkos székesfehérvári prépost breviáriuma63 azonban sokáig nem volt datálható ennyire pontosan, és eleinte készítése helye is problematikus volt. A magyar biblio�l főpapok – Kálmáncsehi Domonkos mellett Váradi Péter kalocsai érsek, Filipec János váradi püspök vagy Apáthy Lukács egri nagyprépost – díszkódexei, kifestett ősnyomtatványai komoly problémahalmazt hordoznak magukkal ma is. A 20. század második–harmadik évtizedében, amikor először sikerült körvonalazni a Magyarországon működő miniátorok, a „budai műhely” produkcióját, Ho�mann Edith felismerte, hogy az enyingi Török Ambrus armálisát (1481)64 ugyanaz a kéz festette ki, mint aki Kálmáncsehi Domonkos breviáriumát illuminálta. Az akkor még a lambachi bencés kolostorban őrzött, pazarul dekorált kézirat tele van teljes egészében kifestett díszlappal, és különös jelentőségét az adja, hogy alkotója három helyen is szignálta. A név teljes formájában Franciscus de Kastello Ithallico de Mediolano – modernizálva: Francesco da Castello –, ami egyértelműen mutatja, hogy a mester milánói eredetű volt.65 A kódex lapjain megjelenik maga a megrendelő, Kálmáncsehi Domonkos is; alakját névfelirat azonosítja. Francesco da Castello az egész kódexet kifestette; később kiderült, hogy más magyarországi megrendelőknek is dolgozott. Kérdés volt tehát, hogy mikor illuminálhatta Kálmáncsehi breviáriumát. Enyingi Török Ambrus címereslevelén a breviárium lazábban, szabadon kanyargó, rajzos indái ismétlődnek, rajtuk piros, malachitzöld és azuritkék virágok és levélkelyhek, valamint szálkás aranytallérok; a címerkép zömök, 60 Ezt a kérdést ele mzi, nagyszámú eredeti anyag felvonultatásával az Országos Széchényi Könyvtár – Zsupán Edina rendez te – kiállítása: A Corvina Könyvtár budai műhelye. Katalógusa: Corvina 2018. 61 Párizs, Bibliothèque nationale de France, Cod. Lat. 2129. Csapodi 1973, 174–175. (No. 153.); Farbaky 2013; Mikó 2016. 62 München, Bayerische Staatsbibliothek, clm 175. Csapodi 1973, 156–157. (No. 108.); Zsupán 2008, 80–82. 63 Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 446. Codices 1940, 400–401. (No. 446.). Ld. még a jelen kötetben a No. XXXV. alatt felsorolt szakirodalmat! 64 Ld. a jelen kötetben a No. XXXV. alatt. 65 Hoffmann 1929, 92–93.; Hoffmann 1940, 260.; Balogh 1985, 295–299.; Wehli 1994, 411–412.; Wehli 2003; Marubbi 2003; Alexander 2011; Alexander 2016, 132–133, 281. 16
