Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei III. (Budapest, 1988)
II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok
lyeztek üzembe a II. félév során. Ilyenek: a mátészalkai és az egri tejüzem, a kaposvári hűtőház. A technika és technológia terén fejlesztették a szállítás, anyagmozgatás, csomagolás, a palackmosás és töltés technológiáját, az energiagazdálkodást, a különösen elmaradott vízgazdálkodást és az üzemi higiéniát, valamint a munkavédelmet. Nagymértékben fejlődött az ipar gépesítettsége 1955 során: pl. a konzerviparban 10 db Manzini passzírozógépet állítottak be, a húsiparban számos bőrfejtógépet helyeztek üzembe (csontfűrészeket, zsírfinomító-berendezést, szalonnabörkézőt, szalonna kockavágót, marha- és sertésbél tisztítót). A szállítást és anyagmozgatást számos szállítószalaggal, billenőkocsival, kézi- és elektromos targoncával könnyítették. A szesziparban cefreszivattyúk beállításával korszerűsítették az anyagmozgatást. Sokkal nehezebb volt a helyzet a csomagolás, palackmosás és töltés gépesítésének területén. Ez elsősorban abból származott, hogy a csomagoló, mosó- és töltőgépek jelentős részét importból kellett fedezni, miután hazai gépgyártás ilyen termelőeszközt nem állított elő. A vízgazdálkodás területén számos helyen történt meg a városi víz bevezetése (pl. a Mirelitnél és a Dunakeszi Konzervgyárban). Egy sor mechanikai és biológiai víztisztító készült (pl. a debreceni vágóhídnál, a Pécsi Húsipari Vállalatnál, a Keszthelyi Húsipari Vállalatnál). Ennek ellenére sem a vállalatok, sem az iparigazgatóságok nem fektettek kellő gondot a szennyvíz-elvezetés és tisztítás megoldására. Az üzemi higiéniát és a munkavédelmet sok új öltöző, zuhanyzó és fürdő segítette. Számos védőberendezést, porelszívót szereltek be. Több helyen a balesetelhárítás érdekében a villanyszerelés korszerűsítése is megvalósult. Az első ötéves terv és az 1955. évi fejlesztés eredményeképpen az élelmiszeripar műszaki színvonala jelentősen emelkedett. Korszerű volt mind technológiai, mind technikai szempontból a hűtőipar, a baromfiiar, a cukoripar, a szeszipar, a növényipar és a szappangyártás, továbbá a dohányipar. Azonban az utóbbi négy iparágban a berendezések jelentős része elöregedett és az üzemi biztonság nem volt megfelelő. A viszonylag megfelelő műszaki színvonalúnak mondható iparágakban is számos korszerűtlen berendezés volt: 'pl. egyes cukorgyári lepárlók, élesztőipari centrifugák, dohányipari csomagológépek és így tovább. A konzerviparnak a zöldborsó és paradicsom feldolgozástól eltekintve még mindig erősen kézműipari jellege volt, pl. a hagyma és zöldséghámozás, zöldségaprítás kézzel történt. Ugyancsak sok volt a kézzel történő anyagmozgatás az édesiparban, a dohányiparban és a tejiparban. Főként azért, mert az élelmiszeripari vállalatok egy része kisipari üzemekből fejlődött ki és a termelés növekedésével az anyagmozgatás gépesítése nem tartott lépést. A gépesítés nem kielégítő mértékének oka egyrészt a hazai élemiszeripari gépgyártás szétszórtsága és az átfogó irányítás hibája volt. Hozzájárult ehhez, hogy a KGM vállalkozóknak 1953 nyaráig az élelmiszeripar számára alig volt kapacitásuk. Sok kárt okozott a gyakori gépgyártási átprofilozás is. A gépesítés fejlesztése érdekében meg kellett erősíteni az élelmiszeripari gépkutatás bázisát, a gépszerkesztési kapacitást és biztosítani kellett a tényleges gyártás megkezdése előtt a felmerült költségekre a fedezetet. Ennek során meg kellett szervezni a prototípus-gyártást és a kísérleteket. Biztosítani kellett az alkatrészgyártás fejlesztését az élelmiszeripari tárcán belül, tisztázni a gépgyártási profilok kialakítását a KGM
