Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

dott ugyan elmegyógyintézetben való elhelyezéséről, de hogy az illető meddig maradt az intézetben, arra sem az államügyészségnek, sem a bíróságnak nem volt többé befolyása. Az elmegyógyintézetek túlzsúfoltsága következtében az oda beutalt bűntettest sok esetben korán bocsátották el az intézetből, amikor a társadalomra veszélyes állapota még nem szűnt meg. A szabad életbe visszakerült bűntettes a bűncselekmények további sorozatát követhette el, az ellene meginduló újabb eljárás során pedig teljes sikerrel hivatkozhatott arra, hogy beszámítást kizáró elmebetegségét hatósági határozatban hitelesen megállapították. Nyilvánvaló, hogy ez az állapot nem elégíthette ki a társadalom védelméhez fűződő érdekeket, de súlyos hátrányt jelentett magára az elmebetegre is, aki olyan körülmények közé kerülhetett, amelyek testi és elmebeli állapotának, valamint erkölcsi helyzetének további romlását idézhették elő. Olyan szabályozás volt szükséges tehát, amely a társadalmat megkíméli az elmebetegségük miatt büntetőjogi felelősségre nem vonható személyek újabb támadásaitól, egyben pedig az utóbbiak megfelelő kezeléséről is gondoskodik. Az 1948. XLVIII. tc. 1., 2., 3. §-a megadta az elmebeteg bűnözők biztonsági őrizetének a fogalmát: Azt a személyt, aki tizennyolcadik életévének betöltése után bűntettet vagy vétséget követ el, ha a bűncselekmény beszámítását elmebetegség kizárja, biztonsági őrizetbe kell venni. A biztonsági őrizet célja az illető személy ártalmatlanná tétele, gyógyítása, illetőleg újabb bűntett vagy vétség elkövetésének veszélyével járó elmeállapotának (közveszélyes állapot) megszüntetése. A biztonsági őrizet tartamát egy évben kellett megállapítani. A törvény 5. §-a szerint a biztonsági őrizetet erre a célra rendelt intézetben, vagy letartóztató-, illetőleg elmegyógyintézetnek erre a célra rendelt elkülönített részében foganatosították. A végrehajtás részletes szabályait az igazságügyminiszter az 1949. június 28-án kihirdetett és július i-én hatálybaléptetett 50.500/1949.1. M. sz. rendelete (MK. 1949.135. sz.) írta le. A rendelet a biztonsági őrizet foganatosítására ez esetben is a Budapesti Országos Büntetőintézet mellett létesített Igazságügyi Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet elkülönített részét jelölte ki.Elnevezése: „Elmebetegek Igazságügyi Biztonsági Intézete"'lett, amely az igazságügyminiszter közvetlen felügyelete alatt állt. A biztonsági intézet külön férfi és külön női osztályra tagozódott. Az orvosi teendőket az Igazságügyi Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet orvosai látták el, és az utóbbi intézet vezető orvosa egyben a biztonsági intézet vezetője is volt. Az ápoló, irodai és őrszemélyzetet egyelőre a Budapesti Országos Büntetőintézet bocsátotta a biztonsági intézet rendelkezésére. A szükséges berendezési tárgyakat, az orvosi vizsgálathoz, a gyógyításhoz, az ápoláshoz, az irodai munkák ellátásához megkívánt eszközöket, gyógyszereket, felszerelési és egyéb tárgyakat az Igazságügyi Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet szolgáltatta, élelmezési és általában gazdasági vonatkozású ellátását pedig szintén a Budapesti Országos Büntetőintézet oldotta meg. Az Elmebetegek Igazságügyi Biztonsági Intézetet 1950 után-mivel párhuzamos feladatokat látott el - beolvasztották az Igazságügyi Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe. Ez utóbbi nevében felcserélték az „igazságügyi" és az „országos" szavak sorrendjét is, és az új szerv neve Országos Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet lett.