Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

gáltatás és adózás után fennmaradó készletek forgalmának és árának felszabadítását. A fel­szabadítás nem következett be. 230 Az MKP nyilvánvaló célja a szegényparasztság és a középparasztság alsóbb rétegeinek megnyerése, szövetségi politikájának korrekciója volt. A pártnak a kisgazdapárti jobboldal és centrum szétzúzása, a hatalmi harc csúcspontja idején s a közelgő választásokra is gon­dolva konkrét jelét kellett adnia az említett paraszti réteggekkel szembeni segítőkészségé­nek; ugyanakkor a párt a középparasztság módosabb rétegeivel és a gazdag parasztsággal szemben az iparban egyre eredményesebben zajló „száraz utas" tőkekisajátítással párhu­zamos korlátozás politikáját kívánta érvényesíteni - ezt azonban a még nem teljesen erőt­len Kisgazdapártnak és kormányzati képviselőinek sikerült - egyelőre - jórészt meggátolni. Hogy mit jelentett a 8 hold alatti szántóbirtokosok mentesítése a beszolgáltatás alól, a többi birtok arányosan erőteljesebb terhelése nélkül, azt mutatja a Közellátásügyi Minisz­tériumban készült táblázat; e szerint az eredeti terv alapján is kb. 10 ooo vagon kenyérga­bona hiánnyal kellett volna számolni (amit immár szokásos módon kukoricával és árpával lehetett csak pótolni) - a 8 hold alattiak mentessége e tervezett hiányt közel megduplázta. 231 A beszolgáltatási kötelezettség mértékét közhírré tevő rendelet tehát csak a 8 hold szántó feletti birtokokat terhelte a földadón túl beszolgáltatással, mégpedig 80-205 kg/holdig ter­jedő progresszivitással. 232 A forgalmi kötöttségek érvényben maradtak, tehát az ún. szabad terményeket is csak hatósági áron és hatóságilag kijelölt (elszámoltatott) kereskedőnek, szö­vetkezetnek lehetett átadni, ami jelentősen korlátozta a beszolgáltatásra nem kötelezett ill. a kötelezettséget már teljesített gazdák értékesítési lehetőségeit. A kormányzat a termésbecslések alapján jó termésre számított. A Szabad Nép 1947. jú­nius 8-án 6,5 q-ás holdankénti kenyérgabona átlagtermésről írt s kijelentette: nem lesznek beszolgáltatási gondok. 233 Hárem nap múlva a Szabad Nép a Dinnyés-kormány programját ismertetve, a javuló terméskilátásokra alapozva jelezte, hogy a kormány a gazdasági élet szabaddá tétele jegyében meg fogja szüntetni a beszolgáltatást. 234 Június 20-án a Gazdasági Főtanács a beszolgáltatás alóli mentesség határát 15 hold szántóra emelte fel! 235 A 15-40 hold közötti birtokok kötelezettségét is csak némileg emelték. 236 A rendelet szerinti kötelezett­séget a következő - csak jelzés szinten kivonatolt - táblázat mutatja (a terhelés kiszámításá­hoz a Közellátásügyi Minisztérium 15-50 holdig 404 négyszögölenkénti adatsort készített): //. táblázat AZ 1947/48-AS TERMÉNYBESZOLGÁLTATÁSI KÖTELESSÉG Szántóterület Alapkötelezettség (búzakg-ban) Szántóterület Kenyérgabonából ill. Vegyesen teljesítendő 15 h. 400 négyszögöl 997 997 18 h. 1200 négyszögöl 1324 1324 24 h. 800 négyszögöl 1942 1942 30 h. 400 négyszögöl 2658 2658 40 h. 800 négyszögöl 4151 4151 50 h. T­5125 5125 50 h. felett holdanként 205 kg volt a kötelezettség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom