Mikó Gábor: Egy levéltár régmúltja. A Zarka család középkori okiratai - Subsidia ad historiam medii aevi Hungáriáé inquirendam 15. (Budapest, 2023)
A levéltár története 1787-től napjainkig
18 Egy levéltár régmúltja A Bevezetésben már röviden leírtam, hogy számos, Hajnóczy által lemásolt irat eredeti példánya mára eltűnt, így másolatai jelentőségét leginkább ezek szövegének fenntartása adja. Ezt e helyütt kiegészítem annyival, hogy hasonlóan szerencsés az is, hogy Hajnóczy lehetőségei szerint pontos és jól dokumentált másolatokat készített, ez pedig jó alapot biztosított a megtalált oklevélszövegek közléséhez. E „dokumentációnak” más szempontból is nagy jelentősége van. Az oklevelek általános, például a pecsétzsinórok színeire, a margójegyzetekre vagy akár a lakúnákra kiterjedő leírásai tették ugyanis lehetővé, hogy az Országos Levéltár Diplomatikai Levél- illetve Fényképtárában olyan okleveleket is megtaláljak, amelyek az említett két gyűjteménybe különböző kollekciókból kerültek be, de egykor kétségkívül a Zarka család tulajdonában voltak. A kötetemben közölt oklevelek tehát voltaképpen három csoportra oszthatóak. Vannak egyfelől azok a példányok, amelyeket maga Zarka Krisztina adott el a Nemzeti Múzeumnak 1885—1886-ban, másfelől azok az okiratok, amelyek elvesztek, ám szövegeik Hajnóczy másolatai révén fennmaradtak, végül azok, amelyek valamikor 1787 után a Zárkáktól mások tulajdonába vagy gyűjteményébe jutottak, de ma is megvannak. Mikor szóródott szét a levéltár anyaga? Erre nézvést az előbb említett három csoportból az utolsó szolgál hasznos információkkal, jóllehet szám szerint ebbe sorolhatjuk a legkevesebb iratot. Ezek között vannak olyanok, amelyek a Múzeumi Törzsanyag ismeretlen provenienciájú okleveleiként vannak nyilvántartva.49 Két, Hajnóczy által lemásolt irat ellenben már Jankovich Miklós gyűjtésének részeként került utóbb a Múzeum tulajdonába, két másik pedig Nagy István hagyatékával.50 Egy ötödik oklevél jelenleg a szombathelyi Savaria Múzeum tulajdonában van.51 Jankovich az okiratokat valamikor a 18. század végén, vagy a 19. század elején szerezhette be,52 a Nagy István-gyűjreménybe illesztett (az oklevél szövegét lásd az Oklevéltárban 45. sz. alatt): a szöveget előbb a vasvári káptalan 1447. évi transsumptumából írta le 1787. nov. 28-án, majd „die prima Decembris ipsum originale membranaceum ex anno 1425 ad eundem M(ichaelem) Z(arka) spectans habui et contuli” (DF 286775., p. 38.), így a második példány eltéréseit jobb híján a három nappal korábban készült másolata margóira vezette fel. Az okiratokat tehát legvalószínűbben naponként külön-külön kaphatta meg. 49 DL 45508., 46279., 47535. 50 DL 43642., 43789 (Jankovich); DL 44449., 46924. (Nagy István). 5i DF 272966. 52 Berlász J. : Jankovich Miklós 116-144.
