C. Tóth Norbert: Az esztergomi székeskáptalan a 15. században, II. rész. A sasadi tizedper 1452-1465 közötti „krónikája" - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 8. (Budapest, 2015)
1. A sasadi (nevegyi) tizedekért a pécsváradi monostorral folytatott per a kezdetektől 1465-ig - 1.5. A tizedper 1451–1465 közötti időszakában kibocsátott szentszéki iratok tanúi
72 A sasadi (nevegyi) tizedekért a pécsváradi monostorral folytatott per a kezdetektől 1465-ig lehet. Ennek illusztrálására álljon itt egyetlen példa: 1458-ban Esztergomban két közjegyzői iratot egyetlen nap eltéréssel állították ki: a szeptember 8-i oklevélben 19 nevet (17. sz.), a szeptember 9-iben hét nevet (18. sz.) soroltak fel, a kettő közös halmazát mindösszesen két személy, Esztergom-Újvárosi Lőrinc orgonista és egy bizonyos Péter, a szabad művészetek borostyánkoszorúsa képviseli. Egyébként a többi adatunk is azt bizonyítja, hogy nincsenek „állandó tanúk", a 29 vizsgált oklevélben négy alkalomnál többször ugyanis senki sem volt kimutatható közülük. 1.5.3. Szécsi Dénes esztergomi érsek budai és esztergomi palotái A vizsgált 29 darab oklevél kiállítási helye, azon túl, hogy Budán illetve Esztergomban bocsátották ki őket, további érdekességeket is rejt. Mivel a közjegyzők által hitelesített iratoknak nem volt sem szokásjog, sem törvény által meghatározott kiállítási tere,293 így azok a legváltozatosabb datálási helyeket tartalmazzák. Már önmagában ez is indokolhatná vizsgálatukat, de ehhez hozzátehetünk még egy fontos, csak ezen oklevelekre jellemző dolgot: a közjegyzői iratokban a más egyéb oklevélkiállító személyekkel és intézményekkel szemben nem csak „nagyvonalakban" tüntették fel a cselekmény helyét — lásd például a 7. számú oklevelet, amely „Strigonii" kelt —, hanem pontosan és lehetőség szerint jól beazonosíthatóan meghatározták az iratban foglalt cselekmény helyszínét. Mindez pedig kiváló segédletet jelenthet egy-egy épület tereinek megismerésében, sőt az azt birtokló személyek vagy intézmények térhasználati szokásaira is rávilágíthat. (Természetesen ez esetben sem kell rendszert keresnünk az iratok kiállítási helyében, hiszen mint az előbb írtam, azokat semmilyen korlát sem befolyásolta.) Ám ami a korabeli ember számára egyértelműen beazonosítható szoba, terem vagy valamilyen egyéb tér volt, az a ma embere számára, elsősorban az épületek azóta bekövetkezett pusztulása és átépítése miatt már korántsem ígérkezik magától értetődőnek és egyszerűnek. A jelen fejezetben először az esztergomi érsekség budai, majd esztergomi palotáira vonatkozó adatokat ismertetem, majd kísérletet teszek azok lokalizálására. Az esztergomi érsekség budai palotáinak középkori története nem nyúlik vissza hosszú időre: a Szent György (a mai Dísz) téren álló két házat Kanizsai János érsek adományozta az általa alapított esztergomi Szűz Mária-kápolná- nak. A kisebbik házat a kápolna igazgatója már 1423-ban bérbe adta különböző személyeknek, a másikat, a nagyobbikat pedig 1428-ban Pálóci György érsek vette bérbe évi 50 forintért, majd 1434-ben a kisebbik házzal együtt — egyelőre ismeretlen jogi cselekmények révén — megszerezte az érsekség számára. E két ház vált aztán az érsekek budai rezidenciájává, habár azt nem tudni, hogy a kisebbik házat is használták volna, illetve ha igen, mire, ráadásul az 1470-es 293 Csukovits E.: Közjegyzők 69.
