Szőcs Tibor: A nádori intézmény korai története 1000-1342 - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 5. (Budapest, 2014)
IV. Az ország nádorától az „ország nádoráig” (A nádori intézmény vázlata a 12. század végétől 1343-ig)
IV. Az ország nádorától az „ország nádoráig 93 genek Rénold más intézkedéseivel, a László-oklevél kelethelye pedig beilleszthető a király akkori itineráriumába. Kőszegi Miklós nádorságát egy királyi akarattól független titulusnak tekinthetjük. Azt talán sosem fogjuk megtudni, hogy a László ellen ekkor már együttes erővel és akarattal fellépő klérus és országbárók „ellen-nádora" volt, vagy egyszerűen önhatalmúlag, korábbi nádorságaira visszautalva adta ki ilyen cím alatt az oklevelét. Magunk inkább ez utóbbi lehetőséget tartjuk a valószínűbbnek. A királyi tekintély ekkor már végleg elenyészett. Ahogy az Osztrák Rímes Krónika fogalmazott: „úgy látták [az ország főpapjai és főurai], hogy az ifjú László király ... semmiféle javulásra nem hajlandó, s ezért haragra gerjedtek iránta. Tartották magukat a jogukhoz: ő [ti. László] ugyanis azt fogadta a pápának, a magyarok közül pedig a grófoknak és főpapoknak, hogy amennyiben az eddiginél is rosszabb útra tér, akkor senki se nevezze őt tovább urának. Ehhez kezdték tartani magukat valameny- nyien a magyarok".420 Egy ilyen helyzetben elvileg elképzelhető némi önkény a királlyal amúgy is rossz viszonyt ápoló Kőszegiek részéről. László halála (1290) után az ellenkirályként már korábban is felléptetett Andrást választották meg uralkodónak. A III. András alatti kormányzati reformok komoly változásokat hoztak a nádori intézmény történetében is, amelyek még a király halálát követő évtizedben (1310-ig) is éreztették hatásukat. Az 1290-es évektől kezdve a Druget-nádorokig bezárólag az intézmény számtalan kérdését és problémáját tisztázta Zsoldos Attila, aki az elkövetkező 20 év (1290-1310) nádorokkal kapcsolatos történetét két tanulmányban dolgozta fel, sokat pontosítva az addigi beidegződéseken.421 Mivel mintaszerű elemzéséhez magunk sem tudunk érdemben mit hozzátenni, ezért a továbbiakban főként az ő kutatásai mentén összegezzük a nádori tisztség változásait. Az 1290-es évek kuszának tűnő nádorváltásai valójában nem a IV. László alatti kormányzati anarchia továbbélését tükrözik. Egy főpapokból álló (ma úgy mondanánk: „értelmiségi") kör, amelynek Lodomér esztergomi érsek volt a szellemi irányítója, már IV. László idején is próbálkozott azzal, hogy határt szabjon a néhány akkor meghatározó bárói család (Kőszegiek, Gutkeledek, Csákok) politikai túlsúlyának. Az egymással szembeni hatalmi küzdelmeik, amelybe később a király már önálló tényezőként kapcsolódott be, roppant károsak voltak a magyar közállapotokra. A IV. László nagykorúsítása utáni konszolidáció megtervezése, amelyet fentebb ismertettünk, már Lodomérék nevéhez volt köthető, ahogy később is próbálkoztak, pl. 1289 nyarán a fövényi országos gyűlésen az ország közállapotának rendezésével422 Ám ebben az időben a legfőbb akadályozó tényezőnek már nem a bárói csoportokat tekinthetjük, hanem a klérussal teljesen szembeforduló, és a problémák elől egyre inkább a kunok közé menekülő királyt. III. András trónra léptével azonban újra megnyílt a lehetőség a politikai rendezésre. A sajátos politikai rendszert 420 Kun László 244. 421 Zsoldos: III. András nádorai; Zsoldos: III. András hat nádora. 422 Szűcs: Utolsó Árpádok 320. ! I
