Szőcs Tibor: A nádori intézmény korai története 1000-1342 - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 5. (Budapest, 2014)

X. A nádori hivatal jövedelmei

X. A nádori hivatal jövedelmei 249 A rendszer a kezdeti állandó ispánsággal magában állt: az udvarispáni me­gyék párosításában semmilyen logika nem fedezhető fel, és II. András korától fogva már a nádor esetében is változott a helyzet. Ennek illusztrálására álljon néhány példa a kezdeti időszakra. II. András első nádora, Miklós, pozíciójában nyitrai, majd gyors váltással újvári ispán volt. Az őt követő, a nádori tisztet immár harmadszorra elnyerő Mog először soproni, majd bihari ispán is lett egyben. 1207-től az addig csak bácsi ispáni címet viselő Csépán lett a nádor, és együtt kezdte viselni mindkét tisztséget, tehát „magával vitte" megyéjét a ná­dori hivatalába. Ugyanezt látjuk a leváltásánál: az 1209-től őt követő Pót, addig csak mosoni ispán, nádor és mosoni ispán lett.1288 Innentől fogva II. András idején sem a nádori, sem más hivatalhoz nem kapcsolódtak konkrét megyék, ha tendenciákkal lehet is számolni.1289 IV. Béla korától aztán újra előfordult az is, hogy több cikluson át ismét egy adott ispánsággal párosították a nádori mél­tóságot: Hahót nembéli Arnold 1240-től somogyi ispán volt, majd amikor a ta­tárjárás után, 1242-től nádorrá nevezték ki, néhány hónapos méltóságviselése alatt mindkét címet együtt birtokolta. Eddig nincs is benne semmi különös, ám 1242 őszétől, amikor Kán nembéli László váltotta őt, akkor a nádori méltóság mellé ő is megkapta a somogyi ispánságot (pedig Arnold nem halt meg, és nem sokkal később a soproni ispánsággal vigasztalódhatott). László leváltása után utódja, Tűrje nembéli Dénes is somogyi ispán lett, ahogy annak utódja, Gutkeled nembéli István is. Pedig egyik leváltott nádor sem halt meg, csak más méltóságokba helyezték át őket, ám utódjuk a nádori cím mellett mindig megkapta Somogy megyét is.1290 A megye azonban még István hivatala alatt kikerült a nádori cím égisze alól, és Héder nembéli Henrik kapta meg. Az Ist­vánt követő nádorok sem maradtak megye nélkül, és innentől kezdve hosszabb ideig Pozsony töltötte be a nádori „honor" szerepét. A címet újra elnyerő Tűrje nembéli Dénes hivatalviselése után Rátót nembéli Roland a pozsonyi ispáni cí­mét is megörökölte elődjétől. Majd amikor Rolandot más méltóságba helyezte IV. Béla, akkor a helyébe kerülő Héder nembéli Henrik, addigi országbíró és somogyi ispán nem csak főméltóságát, de megyéjét is lecserélte, és ő is pozso­nyi ispán lett.1291 Az 1267-től nádori székbe kerülő Kemény fia Lőrinc pedig ismételten somogyi ispán lett. Később az „oligarcha-nádorok" méltóságpárosí­tásában is fel lehet fedezni azt a logikát, hogy a nádori cím mellé legfőképpen a soproni és a somogyi, kisebb részt a pozsonyi és tolnai ispánságokat rendelték, egyebeket csak elvétve.1292 Mindez III. András koráig mutatható ki, onnantól kezdve ritkán párosították megyével a nádori hivatalt.1293 Tény, hogy az 1270-es 1288 Zsoldos: Archontológia 17. 1289 Ezekre lásd Nógrády: II. András kormányzati rendszere 174-178. 1290 Zsoldos: Archontológia 19. és passim. 1291 Zsoldos: Archontológia 19-20. és passim. 1292 Zsoldos: Archontológia 20-25. 1293 Ez nem azt jelenti, hogy az adott méltóságviselő ne lett volna megyésispán is egyben. Aha Amadé pl. Ung megye örökös ispánja volt, amit soha nem tüntettek fel neki a titulációk során. De ez a cím nem a nádori hivatalához kapcsolódott, hanem örökadomány volt. Hogy Amadé I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom