Szőcs Tibor: A nádori intézmény korai története 1000-1342 - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 5. (Budapest, 2014)

X. A nádori hivatal jövedelmei

X. A nádori hivatal jövedelmei Végezetül ki kell térni a nádori hivatallal kapcsolatos jövedelmekre. Hétköznapiasabban megfogalmazva: „miből élt" a nádor? Elöljáróban le kell szögeznünk, hogy a nádorokat szinte mindig az ország hatalmasabb főura­iból választották ki, akiknek „magánemberként" is komoly jövedelmük volt családi birtokaik után, így elméletileg nem is lenne lényeges, hogy valamilyen hivatali javadalmazást kapjanak. Ennek ellenére mindenképpen számolha­tunk ilyennel is. A javadalmazás milyenségére az 1320-as évek utáni időszakra nézve viszonylag könnyű válaszolni, és ebben is Engel Pálé az úttörő szerep. O fejtette ki az ún. honor-rendszer Anjou-kori elvét, amely értelmében egy- egy főméltóság hivatalviselési ideje alatt megkapta bizonyos várak és a hozzá tartozó birtokok jövedelmét addig, amíg betöltötte ezt a hivatalt. A hivatallal együtt a honort is visszavették, majd egy részét (de általában nem pontosan a hivatali elődje által bírt tételeket) az új méltóságviselő kapta meg.1279 Engel szerint ugyanakkor a rendszer - általa részleteiben nem tisztázott módon - visszanyúlt az Árpád-korba is. A honor előzményét a várispánságokban vélte megtalálni, amelyet a vármegyéhez hasonlóan szintén comitatusnak nevez­tek.1280 Tény, hogy az egyes ispánságoknak a nádori cím melletti birtoklását akár ezen honor-rendszer nyomának vagy előzményének is felfoghatjuk, de az is igaz, hogy a valamilyen főméltósággal párhuzamosan bírt comitatusok a korai időkben sohasem várispánságok, hanem mindig vármegyék voltak.1281 Később is csak elvétve fordultak elő várispánságok. Már volt róla szó, hogy először III. Béla idején kezdtek tételesen ispáni címeket rendelni az egyes nagyobb mél­tóságokhoz. 1192-től párosították ispánsággal a nádori és az országbírói (akkori nevén: királyi udvarispáni) titulust, majd Imre korától kezdve (1198—1200-tól) a tárnokmester, a szlavón bán és az erdélyi vajda is kapott egy-egy ispánsá- got a főméltósága mellé, igaz, nem minden esetben.1282 Fügedi Erik szerint a „jelenség oka ismeretlen. Feltehető egyrészt, hogy ezeknek a tisztségeknek [ti. nádornak, udvarispánnak, tárnokmesternak] nem volt független jövedelme, az ispánságoknak viszont volt, ezért az udvari tisztségviselők ispánságot is kap­tak, amivel egy csapásra megoldódott a honorálás kérdése is; de olyan feltevés is lehetséges, hogy az udvari tisztségek viselőit eleve a megyésispánok közül 1279 Engel: Honor; Engel: Honor, vár, ispánság 880-887. 1280 Engel: Honor 16-17.; Engel: Honor, vár, ispánság 898. 1281 Erre már Nógrády Árpád is felfigyelt: Nógrády: II. András kormányzati rendszere 177. 1282 Zsoldos: Archontológia 16., 27., 37., 42., 62. Elszórtan már korábban is előfordult, hogy egy fő­méltóság mellé más méltóság is kapcsolódott, erre leginkább a szlavón báni titulus esetén volt példa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom