Szőcs Tibor: A nádori intézmény korai története 1000-1342 - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 5. (Budapest, 2014)
IX. A hivatal betöltése
IX. A hivatal betöltése A korai időkre nézve meg kell elégednünk azzal a közhellyel, hogy a nádori hivatal betöltése a királytól függött, azaz saját jogon ő nevezte ki és tette le a nádorokat (ahogy minden más világi, sőt, kezdetben egyházi tisztségviselőt is). A legkorábbi írásos forrás a király ezen jogára 1199-ből való, amikor Imre király magyarázkodni kényszerült III. Ince pápa előtt, hogy ezzel feleljen a lázadó öccse pártján álló püspökök vádjaira. Levelében többek között ezt írta: „... Elevinus, Várad említett püspöke ... midőn látta, hogy mi a nádorispánt [ti.: Mogot], aki által fegyveres támadást szerveztek elvesztésünkre, hűtlensége lelepleződvén, méltóságától megfosztottuk, s helyébe kiváló hűségéért Mihály ispánt akartuk kinevezni, szándékunk megakadályozására Mihály ispánt kiközösítettnek nyilvánította".1251 Az ármánykodás ekkor nem volt sikeres, mert Mihály (más néven Mika) 1199-től nádor lett (mellesleg a kiközösítés politikai fegyverré degradálása miatt parancsolhatta meg az év elején Ince a magyar főpapoknak, hogy nyilvánvaló ok nélkül ne közösítsék ki Imre király „familiárisait és tanácsosait").1252 Már ebben a levélben is találkozunk azzal a 13. századot szinte folyamatosan végigkísérő ténnyel, hogy a kinevezés ugyan a király joga volt, ám tekintettel kellett lennie a döntések meghozatalában a mindenkori politikai erőviszonyokra. Azon 13. századi forrásokban, amelyekben felbukkan a nádorváltás, többnyire jelen van az is, hogy a király ugyan de iure saját jogon állított nádort, de erről nem kizárólag saját maga döntött. Az Aranybulla 1231. évi megújítása már törvényszerűen tartalmazta azt az 1222. évi változatban nem szereplő kitételt, hogy a nádort az éves augusztus 20-i fehérvári törvénynapon kérésre leváltja a király: „Ha a nádor eközben [ti. az év közben] rosszul intézné a király és az ország ügyeit, könyörögni fognak nekünk, hogy helyére hasznosabbat állítsunk, akit akarunk, és mi az ő kérésüknek engedni fogunk."1253 A törvényt a középkori viszonyoknak megfelelően nem volt kötelező királyokon átívelő folyamatossággal szó szerint betartani (hacsak nem váltak passzusai időközben szokásjoggá), így ezt a rendelkezést sem célszerű úgy kezelni, mint a mindenkori király nádorválasztás terén meg1251 ,,E[luinus] quoque frater eius Varadiensis dictus Episcopus ... videns nos palatinum comitem, per quem ipsi rabiem armorum in eversionem nostram incitaverant, propter deprehensam eius infidelitatem, dignitatibus suis denudare, et Michaelem comitem propter eminentiam sue fidelitatis eidem nos velle subrogare, ad impedimentum propositi nostri eumdem Michaelem comitem denuntiavit excommunicatum" ÁÚO VI. 199. Magyarul: ÁALev 122. 1252 „familiares et consiliarios suos" CD II. 350-351. 1253 „Si palatinus interim male administraverit negotia regis et regni, supplicabant nobis, ut utiliorem loco eius constituamus, quem volemus, et nos eorum precibus annuemus." DRMH 1/1. 38. Magyarul: Szöveggyűjtemény 274. T 1----T I
