Horváth Richárd: Itineraria regis Matthiae Corvini et reginae Beatricis de Aragonia, 1458-[1476]-1490 - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 2. (Budapest, 2011)
2. Módszertan, források - 2.1. Az uralkodói itinerarium mint kutatási segédlet. Módszertani kérdések - 2.1.1. A kancellária és az uralkodó
2. MÓDSZERTAN, FORRÁSOK jelünk is van. Régtől fogva közismert tény ugyanis, hogy a rendek mindig is ódzkodtak a királyok efféle „rendszeridegen" pecséthasználati szokásától, s még az is megesett, hogy időről időre a perekben ezeket az iratokat nem fogadták el teljes érvényűnek.70 Talán emiatt is gondolhatjuk, hogy használatukat nem csupán kormányzattechnikai ok: a király sok utazása indokolta (amiben nem kételkedhetünk), hanem az „ellenőrzött" kancelláriai folyamatokat megkerülni kívánó akarat is. Ennélfogva az sem zárható ki, amit már Kubinyi András is feltételezett, hogy Mátyás a kisebb pecséteket a korábbi titkospecsét „megkerülésére" használta. Ráadásul az itinerárium adatai is ezt támasztják alá.71 A szokásosnál talán kissé könnyedebb fogalmazással azt mondhatnánk, hogy Hunyadi Mátyás „sportot űzött" a pecsétek szaporításából, aminek csúcskorszaka 1469-1472 között volt. Egynémely esztendőben akár öt-hat pecsét alatt is kelhettek oklevelek a király nevében!72 Értelemszerűen ez a reménytelenül nagy szám már az államügyek megfelelő működését is veszélyeztette, s épp ezért került sor az 1471/8. törvénycikk megszerkesztésére, amely a király számára csupán öt pecsét (arany-, kettős-, titkos-, bírói és gyűrűs-) alkalmazását engedélyezte.73 Amint arról szó volt, a kancellária szerkezetéről és gyakorlatáról szóló szakasz zárásaképp egy kiemelten fontos és az eddigi irodalomban érdemtelenül mellőzött kérdést kell érintenünk: a pecsétek és a király személyének kapcsolatát. Mert legyen bármennyire is igaz az a megállapítás, hogy a királyi oklevelek áttekintésével elsősorban a pecsétek hollétének sorozatát és nem a király itineráriumát kapjuk meg (néha még azt sem, mivel az oklevél keltezési helye alkalmasint eltérhet attól a valós helytől, ahol állítása szerint megírták és megpecsételték), a helyzet mégsem egészen reménytelen.74 A korábbi irodalmak nyomán és a jelen Mátyás-itinerárium készítése során gyűjtött tapasztalat birtokában bátran kimondhatónak látszik, hogy a 15. századi okleveles anyag és persze számos további kiegészítő forrás felhasználásával meglehetősen biztos királyi tartózkodásihely-lista állítható össze. Ha pedig oklevelekről van szó, a pecsétek megkerülhetetlenek. Illendő tehát arról nyilatkozni, hogy a Mátyás által használt pecsétek közül melyik mennyire kapcsolható személyéhez, utazásai és e pecsétek mozgása miképpen viszonyulnak egymáshoz. Most tehát az egyes pecsétek ismételt áttekintése következik, az előzőektől merőben eltérő szempontok: a királyitinerárium készítéséhez létrehozott oklevél-adattár eredményei alapján. Kezdésképpen az 1464-től kimutatható felségi pecsétről és aranypecsétről kell szót ejteni, igaz csak röviden. Mivel aranypecsétes (bulla) oklevelet lényegében alig ismerünk Mátyástól, ekként az itinerárium szempontjából nincs sok dolgunk 70 Kumorovitz: Pecséthasználat 78-79. 71 Az úgynevezett kisebb pecsétek teljességre törekvő áttekintését lásd később. 72 Kumorovitz: Mátyás pecsétjei 9-10. 73 Kumorovitz: Mátyás pecsétjei 10., DRH 1458-1490. 195. Ráadásul az időpont igencsak beszédes: az úgynevezett Vitéz-féle lázadás okán összehívott országgyűlésen nyilvánították ki király iránti hűségüket a rendek, ám láthatólag megtalálták annak módját is, hogy ennek „árát" megkérjék. Az idézett törvénycikk ebbe a sorba illeszkedik, annak dacára, hogy a korlátozás maradéktalanul soha nem ment át tökéletesen a gyakorlatba, javarészt épp a kisebb pecsétek miatt. Vö. a később olvasható pecséttani táblázattal. 74 Erre legutóbb: Süttő: Anjou I. 207-218. 25
