Sípos Antalné: Az államosítás előtt működött élelmiszeripari vállalatok repertóriuma (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 24. Budapest, 2006)
BEVEZETÉS
hettek szerződést, illetve csupán meghatározott mennyiséget exportálhattak. (A szerződéseket korábban nem a répamennyiség, hanem a bevetett terület nagysága alapján kötötték meg.) A termelhető mennyiséget tovább korlátozta az 1937-ben létrejött londoni egyezmény, amelyben szabályozták az egyes államok cukorkivitelének nagyságát. Magyarország évi nyerscukorkivitelét 40 000 tonnában állapították meg. Míg 1929-ben a kivitel a megtermelt mennyiség felét tette ki, 1938-ban annak már csak 4%-át exportálhatták. A két világháború között valamelyest bővíteni lehetett a termelést. A visszacsatolt területeken lévő gyárak is bekapcsolódtak, és ezáltal a cukorrépa vetésterülete is nőtt. 1942-től azonban ismét visszaesés következett be, elsősorban a szénhiány miatt. A második világháború idején a Szesz-egyedárusítási Igazgatóság rendelkezett a cukorkészletek nagy része felett. Az amúgy is hírhedten alacsony cukorfogyasztás a cukorjegy bevezetésével tovább csökkent. A rendelkezések ismét az export fenntarthatóságát szolgálták, mivel a cukorkivitel hadi jelentőségű importanyagok behozatalát tette lehetővé. A háború után a cukoripar gyorsan kiheverte a mezőgazdaság visszaesését. 1947 nyarán megszervezték a cukorrépa-termelést, a gyárak nem szenvedtek nyersanyaghiányban, termelésük 1947-ben meghaladta az 1938. évit. A cukoripari vállalatokat az 1948. évi XXV. töménnyel államosították, és az Élelmiszeripari Minisztérium Cukoripari Igazgatóságának felügyelete alá helyezték. 1964-ben az összes magyarországi cukorgyár a Magyar Cukoripar Vállalatban tömörült. 1971-ben megalakult a Cukoripari Vállalatok Trösztje, amely 1980-ig állt fenn. Az államosítás után a cukoriparban is elmaradtak a szükséges beruházások, a nehézipar erőltetett fejlesztése miatt. Ennek következménye lett az 1960-as években az ágazat lemaradása a világpiacon. Az ország cukorbehozatalra szorult, a kubai import mellett kizárólag „tőkés relációban". Az 1970-es években az állami támogatások növekedése tette lehetővé a rekonstrukciót. 9 A 19. század végén alapított nagy cukorgyárak életképesek maradtak. Az iparág válságokat, háborúkat átvészelve is megőrizte jelentőségét. A rendszerváltást követően a cukorgyárak részvénytársaságokká, korlátolt felelősségű társaságokká alakultak, egyeseket közülük felszámoltak, de a legtöbb privatizált vállalatként ma is működik. AZ ÉDESIPAR (CUKORKA- ÉS CSOKOLÁDÉGYÁRTÁS) A cukorkakészítés a cukrász kézművesség egy részének gyáriparrá fejlődésével, kezdetleges gépesítéssel a 19. század utolsó harmadában alakult ki. A csokoládégyártás ezzel szemben soha nem volt kézműipar, rövid időn belül gyáriparrá fejlődött, szintén a 19. század végén. Németországban már 1819-ben működött csokoládégyár, de Magyarországon a gyáripar csak a század közepétől indulhatott fejlődésnek. Az osztrák és a cseh ipar konkurenciája az első világháború után szűnt meg. A kétféle terméket előállító üzemek az 1920-as évektől tekinthetők „gyár"-nak, abban az értelemben, hogy „gyár"-nak neveztek minden olyan üzemet, amely valamelyest gépi technikára rendezkedett be. Ebben az iparágban a kis- és középüzemek termelték meg a gyártmányok 60%-át. Az édesiparban jó néhány legendás névvel találkozhatunk. Kugler Henrik az 1880-as évek közepén cukrászüzemét bővítette ki kisebb csokoládégyárral. Stühmer Frigyes 1868-ban cukorkaüzemet alapított, majd hamarosan berendezkedett csokoládégyártásra is. Megemlíthetjük még Gerbeaud Emil, a Stollwerck Testvérek és Meinl Gyula (Július Meinl) nevét. Az ő családneveik köznevesültek a magyar nyelvben, ami népszerűségük, ismertségük és nem utolsó sorban termékeik minőségének bizonyítéka. A cukorka- és csokoládégyártás egy másik irányból is megindult. Az élelmiszeripar különböző nagyvállalatai, cukorgyárak, szesz- és sörgyárak vették fel üzemeik közé az édességek gyártását, illetve rendezkedtek be ilyen termékek előállítására. Céljuk az volt, hogy felszámolják gyártmánystruktúrájuk egyoldalúságát, és hogy enyhítsenek az 1920-as évektől - azokon a gondokon, amelyet kapacitásuk kihasználatlansága okozott. Legjelentősebb ebben a konstrukcióban a Dreher Antal Serfőzdéi Rt. által 1922-ben alapított Mául Kakaó- és Csokoládégyár, 1923-tól Dreher-Maul Kakaó- és Csokoládégyár, amelyet 1933-ban Dreher Kőbányai Serfőzde és Csokoládégyár Rt. néven szervezett újjá anyavállalata, a Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde Rt. Az első, kifejezetten édesipari termékek gyártására berendezett nagyvállalat, a Magyar Kakaó- és Csokoládégyár Rt. 1921-ben alakult, és 1924-ben építette fel csokoládégyárát Szerencsen. Az alapításban a Magyar Általános Hitelbank indítványozására a Magyar Cukoripar Rt., a Hangya Ipar Rt. és a Stühmer Frigyes cég vettek részt. A nagyüzemi kakaó- és csokoládégyártás igen bonyolult gépi berendezéseket igényel. Nyersanyagai: a kakaóbab, a lisztcukor, a kristálycukor, a kakaóvaj, a tej, a pörkölt kávé, a mandula, a mogyoró, a burgonyaszörp nagyobb részben csak importból szerezhetők be. A különleges berendezések és nyersanyagok beszerzésére csak igazán tőkeerős cégek vállalkozhattak. A két világháború közötti időszakban az iparágat három jelentős, valóban gyárnak nevezhető vállalkozás (a Maul-gyár, a szerencsi gyár és Stühmer Frigyes gyára) képviselte, de mellettük a kis- és középüzemek is megéltek. (Mint például Kugler Henrik és Meinl Gyula). Tőkeerejük, valamint termelésük mennyiségének növekedése lehetővé tette a cukorka- és a csokoládéimport csökkentését, és helyette a nyersanyag-behozatal növelését. A legtöbb kakaóbabot, 45 000 mázsánál nagyobb mennyiséget, 1935-ben hozták be Magyarországra. A y A magyar élelmiszeripar története, i. m. 187-235.; SALÁNKI István: A Szerencsi Cukorgyár száz éve (1889-1989). Szerencs, 1989. 1-324.; BEREND T. Iván-RÁNKI György: Magyarország gazdasága az első világháború után, i. m. 377-380.
