Sípos Antalné: Az államosítás előtt működött élelmiszeripari vállalatok repertóriuma (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 24. Budapest, 2006)
BEVEZETÉS
nyersanyagimporthoz szükséges devizát a gyáraknak maguknak kellett előállítani, és ez az édesipart is az „exportkényszer" útjára terelte. Az édesipari gyárak és a kézműipar között 1937-1938-ban kialakult az egyensúly, hiszen a konjunktúra mindkettőjük számára lehetővé tette kapacitásuk kihasználását. A gazdasági helyzet romlásával arányosan az édesipari cikkek fogyasztása is csökkent. A második világháború idején az édesipari üzemek is kötött gazdálkodás alapján dolgoztak. 1938-ban a Külkereskedelmi Hivatal ellenőrzése alá helyezték a kakaóbab felhasználását, 1939 novemberében pedig az iparügyi Minisztérium a feldolgozható kakaóbab mennyiségét az 1938. évinek a felére csökkentette. A cukorkagyártáshoz használt burgonyaszörp elosztását 1939 őszén a Mezőgazdasági Termékeket Értékesítő Szövetkezet hatáskörébe utalták, és ettől kezdve a szörpgyártás is akadozott. A világháború befejezését követően az édesipart a teljes megsemmisülés veszélye fenyegette. 1946-ban a nagyobb gyárak kapacitásuk 3-5%-át tudták kihasználni, míg a kisebbek meg sem indíthatták a termelést. Az iparág nem kapott támogatást az államtól, amely csak a luxust látta az itt előállított termékekben, és nem ismerte fel a magas tápértékű élelmiszerek jelentőségét a tömegélelmezésben. Számos kis- és középüzem meg is szűnt, az életben maradottakat pedig 1948-ban államosították, majd az államosított üzemek összevonásával hat vállalat alakult: a Budapest Csokoládégyár (törzse Stühmer Frigyes gyára), a Duna Csokoládégyár (a Dreher Kőbányai Serfőzde és Csokoládégyár Rt. alapjain), a Zamat Kávé- és Kekszgyár (Franck Henrik budafoki gyárából), a Győri Keksz- és Ostyagyár (több kisebb gyár összevonásával) és a Szerencsi Édesipari Vállalat. A periférikusnak minősített ipart ide-oda tologatták; az államosítást követően a Sör-, Maláta- és Édesipari Igazgatóság, 1950-ben a Könnyűipari Minisztérium Édesipari Főosztálya, 1951-ben az Élelmezési Minisztérium Cukor és Édesipari Főosztálya, 1952-től 1957-ig az Élelmiszeripari Minisztérium Édesipari Igazgatósága, 1957-től 1962-ig az Élelmezésügyi Minisztérium Édesipari Igazgatósága irányította működését, majd közvetlenül a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium. Az újjászervezett gyárak fejlesztése ebben az iparágban is elmaradt, régi eszközökkel, régi technológiával folytatták munkájukat. Csak az 1960-as évek végén, 1970-es évek elején kezdődött meg a rekonstrukció az iparág gyáraiban, amely az 1980-as évek elejére fejeződött be. Ettől kezdve az export is újraindulhatott. 10 A rendszerváltás után a külföldi cégek - többek között azok, amelyek az államosítás előtt is jelen voltak az országban, mint pl. a Meinl vagy a Stollwerck - fantáziát láttak az édességek gyártásában. Az édesipar ma Magyarországon is virágzó üzletág, zömmel külföldi tulajdonosok kezében. A SZESZIPAR A 19. században a szeszgyártás volt a malomipar után a legjelentősebb iparág, amelynek jelentősége és az iparfejlődésben betöltött szerepe a malomiparéhoz mérhető. A 20. században azonban a szesziparban nem tapasztalhatunk olyan mértékű leépülést, mint a malomiparban. A szeszgyártásban - a mezőgazdasági szeszfőzdék mellett - a gyáripari termelés a 19. század utolsó harmadában vált meghatározó jelentőségűvé. A gyárosoknak időről időre itt is meg kellett küzdeni a nagybirtok érdekeit képviselő szervezetekkel és irányzatokkal, miközben a nagyiparosok a mezőgazdasági szeszgyártásban is jelentős érdekeltségekkel rendelkeztek. A szeszgyártás a mezőgazdaság termeivényeit dolgozta fel, hulladékait pedig visszaadta a mezőgazdaságnak, aminek révén - az állattartásban, főleg a szarvasmarha-tenyésztésben - kiemelkedő jelentőségre tett szert. A szeszipart „a mezőgazdaság nagy gyámolaként" tartották számon. A nagybirtokosok a termeivényeik egy részét (elsősorban a közvetlen fogyasztásra nem alkalmas gabonát) szeszfőzdéjükben alkohollá dolgoztatták fel, és az állatokat az ekkor keletkezett moslékkal hizlalták. Az ipari szeszgyárak kizárólag melaszt és cukorrépát használtak fel, a mezőgazdasági szeszfőzdék pedig aszerint rendezkedtek be, hogy a környékükön mit termeltek nagyobb mennyiségben: burgonyát, cukorrépát vagy gabonaféléket. A kiegyezés körüli években - a nemzetközi viszonylatban is magas szinten álló iparágban - továbbra is többségben voltak a mezőgazdasági szeszfőzdék, kisebbségben az ipari üzemek. Az ipari szeszgyárak a nyersanyagot a piacon szerezték be, de később mezőgazdasági üzemet is létesítettek, ahol szarvasmarhát és sertést hizlaltak. Az 1867 táján működött ipari szeszgyárak nagyobb részét az abszolutizmus idején - főleg 1855-1856 között egyéni vállalkozások formájában hozták létre. A vállalkozásokban a magyar terménykereskedők és földbérlők játszottak kezdeményező szerepet. 1867 után a nagyobb gyárak működtetésére részvénytársaságokat alapítottak, amelyekben már nemcsak szesztermelés, hanem finomítás is folyt, és a finomított termékekből számos árucikkeket (ecet, élesztő, keményítő, likőr, rum, tápszerek, édesipari termékek) állítottak elő. A magyar szeszipar a Wekerle Sándor által bevezetett 1888. évi szeszadó-törvény életbe lépését követően lendült fel igazán." Ez a törvény bizonyos termelési keretet (kontingenst) állapított meg, amelyen belül az előállított szesz kisebb tétellel adózott, az ezen felül előállított mennyiség, az exkontingens után pedig magasabb adót kellett fizetni. Az árakat az exkontingensben termelt szesz előállítási költségei szerint állapították meg, és a kontingensben termelt szesz ára ugyanolyan magas volt, így a két adótétel közötti különbség a gyáraknak tetemes hasznot hozott. 1908 után azonban a szeszkontingenst nem fix összegben állapították meg, hanem évenként mindig újból, az előző két év A magyar élelmiszeripar története, i. m. 187-235.: BEREND T Iván-RÁNKl György: Magyarország gazdasága az első világháború után, i. m. 381-384.; DlÓSPATONYi Ildikó, i. m. 1888. évi XXI'. törvénycikk a fogyasztási adó alá eső szeszfőzdék által egy-egy termelési időszak alatt a kisebbik adótétel mellett termelhető alkoholmennyiségek feloszlásáról.
