Lekli Béla: Az Élelmezési Minisztérium 1951 : Az Élelmiszeripari Minisztérium 1952–1956 és a Begyűjtési Minisztérium 1952–1956 fondjainak repertóriuma (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 6. Budapest, 2000)
A Begyűjtési Minisztérium (1949) 1952-1956 (1957) repertóriuma
BEGYŰJTÉSI MINISZTÉRIUM (1949) 1952-1956 (1957) /. Bevezető Az agrárpolitika és a beszolgáltatás, beadás (begyűjtés) A magyar mezőgazdaság II. világháborús veszteségei, az árutermelő nagybirtok elsöprése, a szovjet hadsereg ellátása válságos helyzetet teremtett a lakosság élelmiszerellátásában. A szükség parancsolóan írta elő a háború alatt már kifejlődött kötött gazdálkodás, állami beavatkozás fokozását. Progresszív, de minden birtokkategóriát erősen terhelő beszolgáltatást (beadási) rendszert építettek ki. Fokozatosan emelték a terményben és állatban fizetett földadót is. Végülis a begyűjtés — nem is titkolt — fő célja az egyéni gazdaságok ellehetetlenítése, a szovjet típusú termelőszövetkezetek „megalapozása" volt. 1952-re a beszolgáltatási teher megnégyszereződött. Már nemcsak a szántó, hanem minden mezőgazdasági terület után előírták a kötelezettséget, mégpedig a földek aranykorona értékétől függően erős progresszivitásban holdanként: 1-3 hold közötti birtoknál 38-163 búzakg-ot, 3-5 hold között 59-254 búzakg-ot, 8-10 hold között 102^39 búzakg-ot, 15-20 hold között 140-602 búzakg-ot. A termelőszövetkezetek a legalacsonyabb, szegényparaszti normát teljesítették, az alacsonyabb típusú szövetkezetek a dolgozó paraszti terheket viselték 10-15% kedvezménnyel. Átlagosan az egyéni gazdaságok 100 holdja után 432 búzamázsa beszolgáltatást kellett teljesítem. A kulákok 153-658 búzakg-ot voltak kötelesek beadni holdanként. 1952-ben a kötelező beszolgáltatás az állami készletgyűjtés legfőbb eszközévé vált: az 1950. évi 22%-os részesedésből 195l-re 46,8,1952-re pedig 73,3%-ra emelkedett a begyűjtésből származó állami készlet aránya. A beszolgáltatási árak viszont egyre nagyobb mértékben elszakadtak az általános árszínvonaltól. Míg a szabadpiaci árak 1955-56-ra a stabilizációhoz képest meghétszereződtek, az állami felvásárlási árak 3 és félszeresére emelkedtek, a beadási árak csak másfélszeresére. A búza szabad és szerződéses állami felvásárlási árának 1949-ben még 71,1955-ben már csak 27 százaléka volt a beszolgáltatási ár, és a többi termény esetében is hasonló arányok alakultak ki. Az országos begyűjtési tervet megyékre, majd járásokra és községekre bontották le; a felülről induló tervezés velejárójaként alig véve figyelembe a különböző tájegységek, községek eltérő adottságait. A községeken belül a tervet tovább bontották az egyes termelőkig. 1952-ben már az egyes termelők, az egyéni gazdák is tervkötelezettek voltak: a vetésszerkezettől a beszolgáltatandó menynyiségekig és az esetleges további készletek cikkenkénti további értékesítéséig mindent előírtak számukra; egyesek szándékos vagy véletlen mulasztásáért, a szövetkezetek hátralékaiért is a község többi termelője felelt alkalmanként terven felüli beszolgáltatásokkal. Az 1952. évi 26. törvényerejű rendelet tovább fokozta, elviselhetetlenné és teljesíthetetlenné tette az előírásokat. Az adott árviszonyok mellett mind a begyűjtés, mind az adóbehajtás esetében szükségszerűen játszottak központi szerepet a kényszerítő eszközök. Az állami begyűjtésről szóló 1951. évi 2. sz. tvr. 51. §-a a beadás elmulasztását minden esetben bűntetté minősíti és nem tartalmaz kihágási rendelkezést az egészen jelentéktelen szabálytalanságok vagy kötelezettségek esetére sem. E „hiányosságot" pótlandó egy 1952. évi igazságügyminiszteri előterjesztés a szóban forgó „egészen jelentéktelen" mulasztásokra 6 hónapig terjedő elzárás vagy ötezer forintig terjedő pénzbírság kirovását javasolta. A drasztikus rendszabályok következtében 1948 és 1955 között mintegy 400 ezer parasztot ítéltek el jórészt "közellátási bűntett" címén. Még többen voltak azok, akik ellen eljárás indult, és még ennél is szélesebb körben alkalmazták a parasztok állami hivatalokba, tanácsok elé idézését vagy a hatóság kirendelését a gazdaságokhoz, a parasztok tömeges zaklatását, leplezetlen fenyegetését. Nagy Imre 1953. évi első kormányalakítását követőleg némileg enyhült a parasztság helyzete, lényegében azonban nem változott meg, csak 1956 végén, amikor a forradalom hatására a második Nagy Imre-kormány teljesen eltörölte a beadást.
