Kálniczky László: A Magyar Országos Levéltár Filmtárában mikrofilmen őrzött anyakönyvek katalógusa : (Tematikus konspektus) 1. kötet : Bevezető, Aba- Nyíracsád (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 4/1. Budapest, 1998)
Példák az anyakönyvi kutatásokhoz
vált, amely mellé aliter vagy dictus kötéssel a korábbi név is említésre kerülhetett. A családi név kiejtésének módja a személyiségi jogok egyike, elvileg senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy azt megváltoztassa. 57 A zömében még anyakönyv nélküli világban a vezetéknevek - a megkülönböztető és csúfnevek miatt - igen gyakran változtak. Nem beszélve arról, hogy az anyakönyvekben található családnevekben sokszor találkozunk a régi és ma már nem használatos, többnyire kétjegyű betűs írásmóddal. Például: aa = á (Gaal = gál), eé = é (Veér = vér), eö = ö (Eötvös = ötvös), oó = ó (Soós = sós), y = i (Kölcsey = kölesei), ch = cs (Madách = madács), s = zs (Jósika = Józsika), th = t (Battyány = battyányi), W = v (Wesselényi = veselényi) stb., vagy Dessewffy = dezsőfi, Kolosy = kolozsi, Zichy = zicsi stb. A 'régi' családnevek írásakor többnyire az a meghatározó, hogy az illető személy maga hogyan írta a nevét. A 'legnagyobb magyar' Széchenyi Istvánnak (1791-1860) írta magát, míg a család más tagjai, köztük apja, a könyvtáralapító, Széchényi Ferencnek (1754-1820). A Jókay család is köztudottan y -nal írta a családnevét, azonban a 'nagy mesemondó' Jókai Mór (1825-1904) „beérte" a 'demokratikus' i-vel. Görgei Artúr (1818—1916) esetében viszont mindmáig kísért az ipszilon, holott ő Jókaihoz hasonlóan 1848-tól 1916-ban bekövetkezett haláláig mindig i-vel írta a nevét. A vértanú Nagysándor József (1804-1849) az aradi 1849-es hadbírósági vallomásában így egybe és nagybetűvel: „NagySándor"-nak írta le a családnevét. Esetében mára sem alakult ki egységes álláspont, pedig a honvédtábornok sohasem írta azt másként (sem külön vagy kötőjellel). A horvát származású vértanú Knézich Károly (1808-1849) viszont kétféleképpen írta alá a nevét: németesen Knezich-nek és horvátosan Knezió-r\ek. Mindkettő helyes, szemben a ma gyakran helytelenül használt Knézics-csel. Ernst Poelt Ritter von Poeltenberg (1813-1849), a német származású vértanú - aki katonái szerint magyarul csak káromkodni tudott - 1848-1849-ben következetesen ónémet írásmóddal, „oe"-vel (ö-nek ejtendő) írta alá a családnevét, de a köztudatban meggyökeresedett a helytelen Pöltenberg írásforma. Láhner György (1795-1849) is sajátos példával szolgál a korabeli névhasználatra, ő maga félig magyarosan, félig németesen írta a nevét: néma h-t használt a németes írásmód szerint, az a-ra viszont a magyar nyelvtani szabályok szerint vesszőt is tett. Az ellenkező oldalról is hozhatunk példát: Hentzi von Arthurm, Heinrich Budavár 1949-es osztrák várparancsnoka ugyanis Debrecenben született 1785. október 4-én. Svájci eredetű apja, Hentzi Lajos, éppen akkor ott állomásozott. A franciák és a németek írása szerint hol Henczi, hol Henzy, hol Hentzy. Nálunk többnyire Henczinek és Henczynek írták. Ő maga is a Hentzi ortográfiát követte. Ugyanez a jelenség előfordul a korabeli településneveknél is. A személynév alapján a család őseit és leszármazottait lehet azonosítani, de a településnév az összes ott élt és élő emberek közös azonosító jegyeit is viseli, s a helyesen értelmezett lokálpatriotizmust is magában hordozza. A helységnévadás rendszerint visszavezethető a község megtelepülésére, az első ottani birtokos családra, a helység fekvésére, patakok, folyók, tavak, növények nevére, vagy más földrajzi, táji jellegzetességre. A község sokszor temploma védőszentjéről, máskor bányászatáról, iparáról, stb. kapta elnevezését. A török hódoltsági időkben, főként a tizenötéves (1593-1606) és a felszabadító háború (1693-1699) során elpusztult falvak neveit ma is sok helyütt őrzik a külterületi lakott helyek, tanyák, puszták elnevezései. 58 A külföldi (mai határainkon kívüli) más írásrendszerű települések, területek, országok, s egyéb földrajzi nevek stb. megnevezésére gyakran magyar neveket használunk. Például: Alsólendva = Lendava, (SZLOJ, Bécs = Wien, (AU.), Eperjes = Presov . (SZL), Krakkó (Galícia) = Krakow (Lengyelország), Nagyvárad = Oradea, (Grossvardein) (RO.), Szabadka = Subotica, (JU.), Zágráb= Zaqreb (HO.), stb. *** Az anyakönyvekben néha olyan speciális elnevezések, kifejezések, megjelölések is akadnak, amelyek a szótárakban sem mindig fellelhetők, az alábbiakban ezekből adunk a leendő kutatók számára latin és német, illetve szlovák nyelvű példákat: 57 Vö.: A magyar helyesírás szabályai. Bp. 1987. 64.; Hernádi Sándor: Szóbeszéd. Bp., 1981, 108., például Weöres Sándor = vörös. Lásd még Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára. XIV.-XVII. század. Bp., 1993. 58 Vö.: Kovacsics József (szerk.): Magyarország történeti statisztikai helységnévtára. 11. köt. Bp., 1997., 5.
