Kálniczky László: A Magyar Országos Levéltár Filmtárában mikrofilmen őrzött anyakönyvek katalógusa : (Tematikus konspektus) 1. kötet : Bevezető, Aba- Nyíracsád (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 4/1. Budapest, 1998)
Az anyakönyv, mint forrás
etnikumok nem nagy tömbökben éltek együtt, mint például északon a Felvidéken a szlovákok, Erdélyben a románok és így tovább, hanem sok helyütt egymásba ékelődve, szétszórtan, olykor távolabbi csoportokban, szórványban, mint például: a békési szlovákok, a soproni horvátok, tolnai, baranyai svábok ('Schwábische Türkéi). Volt úgy is, hogy a szomszédos két, három, négy vagy több falu, város különböző nemzetiséget, nyelvet és vallást képviselt, sőt igen gyakran az is előfordult, hogy egy településen belül is ugyanez volt a helyzet. 21 Az egyházi, felekezeti anyakönyvek megjelenése a XV. századra nyúlik vissza, de vezetésüket az egész római katolikus egyházra nézve csak a tridenti egyetemes zsinat (Tridentinum, 1545-1547, 1551-1552, 1562-1563) tette kötelezővé, az ellenreformáció (új keletű elnevezéssel a katolikus reform) részeként. Ekkor az egyház belső küzdelméből a harcos ortodox irányzat került ki győztesen, a katolicizmus ismét érvényesülni engedte a nemzetek fölötti univerzalizmus eszméjét. A zsinat határozatokat hozott a házasság (matrimonium, coniugium) körüli viták ügyében is. A házassági vagyonjogi perek kezdettől fogva egyházi bíróságok (a szentszékek) elé tartoztak, magánál a házasságnál az illetékes plébános jelenlétét azonban csak a fenti zsinat tette kötelezővé. A zsinat ún. „Tametsr rendelete (1562) tette a házasság érvényét a házasságkötő és két tanú előtt való tételétől tette függővé, ekkor a plébános passzív jelenléte is elégséges volt. Magyarországon a Dózsa-féle parasztháborút követő „földesúri bosszú" után 1515-ben a veszprémi egyházmegyei zsinat rendelte el az anyakönyvek bevezetését. A zsinat nem túlságosan pontos határozata arra hívta fel a plébánosokat, hogy a kereszteléseket jegyezzék fel annak érdekében, hogy a lelki rokonságot nyilvántarthassák. Ezt Angliában 1537-ben, Franciaországban 1539-ben tették csak kötelezővé. 22 A rendelkezés alapja a kánonjognak az az előírása volt, hogy a lelki rokonság ugyanolyan házassági akadálynak számított, mint a vérszerinti. A kálvinisták (helvét vallásúak, reformátusok) 1576-os hercegszőllősi (ma Knezevi Vinoqradi . Weingárten, HO.) zsinata is elrendelte a keresztelési anyakönyv vezetését. A katolikus és protestáns egyházak zsinatai időnként a későbbiek folyamán is intézkedtek az anyakönyvekről. E rendelkezések végrehajtásának számos akadálya volt, elsősorban a török hódítás és a katolikus egyház akkori összeroppanása. Ugyanezek az okok akadályozták az országot abban, hogy a tridenti zsinatnak az anyakönyvezésre vonatkozó határozatait átvegye. így a győri egyházmegyei zsinat 1579-ben még mindig a 1515 évi határozatot ismételte meg, mint ahogy az esztergomi Agendarius 23 (1583-1596) sem tett mást. Az egyházi hatóságok a keresztelési anyakönyvek felfektetésére, vezetésére összpontosították a figyelmet. Csak az ellenreformáció kezdetén Nagyszombatban (ma Trnava . Tyrnau, SZL.) 1611-ben tartott zsinat rendelkezett a Tridentinum szellemében, amikor meghagyta, hogy a keresztelési anyakönyvek mellett a házasságiakat is vezetni kell. Fél évszázad leforgása alatt (1620-1670 között) az ellenreformáció eredményeképpen sikerült az országban újra katolikus túlsúlyt teremteni. A nagy változás 1625-ben következett be, amikor Pázmány Péter (1570-1637), az akkori esztergomi érsek az V. Pál pápa által kiadott „Rituálé Romanum"-ot az egész országban kötelezővé tette. A „Rituálé Romanum" nem egy vagy két, hanem öt bejegyzést vezetett be. A keresztelési, házassági és halálozási anyakönyv mellett külön bérmálási 24 anyakönyveket fektettek fel. Ötödikként pedig az ún. „Status Animarum" vezetését kezdték el, amely a húsvéti áldozás időpontjában az egész lakosságot tartalmazta háztartások-, illetve családok szerint. A keresztelési anyakönyvben a születés helyét, a szülők nevét, származási és lakóhelyét, a keresztszülők nevét és lakóhelyét, a házassági anyakönyvben a házasságkötés napját, a felek és a tanúk nevét, valamint a megelőző kihirdetések időpontját, a halálozási anyakönyvben az elhunyt életkorát, a temetés helyét és a halotti szentségekkel való ellátását kellett feljegyezni. A bérmálási anyakönyv a bérmálandónak, szüleinek és 21 Vö.: Rónai András: Közép-Európa Atlasz, (reprint) Bp., 1993, 152 p., Pándi Lajos: Közfes Európa. 1763-1993. Bp.,1995. 30. 22 Erdélyi László: Magyarország törvényei Szent Istvántól Mohácsig. Bp., 1942. 300. 23 Az egyházakban a szertartások végzésére vonatkozó szabályok, utasítások, valamint a szertartásokat alkotó imádságok gyűjtőnevét, illetve a szertartások szövegét és a végzésük módját előíró szabályokat tartalmazó könyvek elnevezése. Ezekhez az előírásokhoz a liturgiái szolgálatban a papoknak kötelezően tartaniuk kellett magukat. (Magyar Nagylexikon. I. , Bp.,1993. 239.) 24 A bérmálás (Confírmatio, konfirmáció) elnevezés a délszláv bérmati (megerősít) szóból származik, a római katolikusoknál az egyház hét szentsége közül a második, a Szentlélek közlése szentségének kiszolgáltatását jelenti. A protestánsoknál az egyház teljes jogú tagjai vették fel a konfirmandust. Jóval később, 1917-töl már kötelezően előírták a bérmáltak, jegyesek, megtértek stb. anyakönyveinek rendszeresítését is. ***
