Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)
MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
1719. A győri molnár céh privilégiumában: mindenkinek egyforma pecsétes fertálya, finakja legyen. 545 2.43 Szervezet. Az előző kötetben részletesen foglalkoztam e témával is, 546 az ismétlést kerülendő csak összefoglalom az ott mondottakat, szükség szerint természetesen kiegészítem e kötet témájához tartozó újabb adatokkal, elsősorban az idézett rendeletek alapján. A kezdeti időről nem maradt reánk a mérésügyre vonatkozó irat, de ez nem jelenti azt, hogy ilyen tevékenység nem is volt. Hiszen nyilvánvaló, hogy a mérték használatával egy időben megkezdődött a mérték és a mérés „igazságának" az ellenőrzése. A 13. sz. közepén ez már bizonyos a nagyobb városokban, s egyik esküdt feladata ez. S éppen a városok, illetve a kereskedelem fejlődése hozott létre két másik szervezet-csírát. Az egyik a mázsaház és a mázsamester, a kötelezően használtatott városi mérleg kezelője. A másik a vásárbíró intézménye, s a 15. sz. során már az ő feladata lesz a mértékek ellenőrzése. A 16. sz. elején pedig egyes nagyobb városokban már önálló foglalkozás az esküdt mértékhitelesítőé, majd a hites akolómesteré. A 16. sz. vége felé a megyéknél is kialakul a szervezetcsíra: az alispán és a szolgabírák lesznek a mérésügy gazdái. S amikor Buda 1696ban a rendészeti biztost bízta meg a mérésügy intézésével, a lényeget mutatja meg nekünk. A törvényhatósági szervezet — általában egy-két ember — csak ellenőriz, hitelesít, etalont őriz, másolatot készít, csak gyakorlatilag intézi az ügyet, vagyis ügyköre csak rendőrhatósági, és az marad az egész korszakban. Az ügy elvi intézése azonban az uralkodó feladata volt. Zsigmond indítja a sort a 15. sz. elején, és sorra születnek a törvények, de a mérésügy intézése szervezetlen maradt mindaddig, amíg a 18. sz. elején a törvényhozás gazdát nem rendelt neki a helytartótanácsban. (Erdélyben a gubernium végez hasonló munkát.) Ez természetesen közigazgatási, nem pedig szakigazgatási szervezet volt, a szakszerűséget a század második felétől ad hoc létesített bizottságok képviselték. Nálunk tehát nem alakult ki olyan szakszerv, mint Bécsben a mértékhitelesítő hivatal a 17. sz. során. A helytartótanácsi bizottság néhány tagja — mint a guberniumnál is —, az építési osztály néhány mérnöke — a mérésügy — úgy mondhatjuk — műszaki—technikai szakértői lettek. Részben hasonló a helyzet az 1790—91. évi országgyűlés által kiküldött rendszeres bizottság közgazdasági albizottságánál is, amelyik a 18. sz. végétől kezdve, törvényelőkészítő munkaként, szintén foglalkozott a mérésügy elvi intézésével. A munkával megbízott bizottsági tagok azonban az ügynek inkább gazdasági-jogi szakértői lettek. Egy másik, ismét szakmainak nevezhető csíra alakult a pozsonyi mértékek törvény kötelezte alkalmaztatása következtében. A pozsonyi etalon másolatok készítésénél, az etalonok vizsgálatánál a helytartótanács ugyanis Pozsony város, közelebbről a mértékhez értő, azt készítő mesterek, elsősorban a rézműves segítségét nem nélkülözhette. Nem véletlen tehát, hogy a 19. sz. elején mértékkészítő az, aki Pesten mértékhitelesítő hivatal létesítését javasolja, bécsi minta szerint. A tanács 1842-ben fo7* 99
