Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)

ŰRMÉRTÉKEK

vagy 108 icce, illetve 4538,0028 párizsi köbhüvelyk,

967 ami az előbbi értékével: 0,8393 1 (ld. 3.2.11.117), 90,641, az utóbbival: 19,836 377 l,

968 90,02 1. De ez is téves, mert a pozsonyi mérő nem 72, hanem 74 icce volt. IV2 pozsonyi mér ős nagyságot számoltak aztán 1851-től kezdve a kataszteri felmérés során,

969 ennyit ad 1855-ben Stephens,

970 ugyancsak Ereky 1881-ben, de 93,747 l-t adva,

971 mert rossz értékkel számolt. A szemle eredményeként tehát a tételt írhatjuk: 1 pesti méró'=3 pesti véka = 1V

2 pozsonyi mérő=93,12 1, illetve 69,84 kg búza. Megyei mérték, a vonatkozó ú'rmértékrendszer tagja (ld. 2.26.2). 3.3.26.45 Pozsonyi. A terminológiával kell kezdenünk, mert a metreta = mérő mellett még háromféle néven is dívott: kila, köböl, szapu. A pozsonyi kila név a török eredetű kila (ld. 3.3.18) ráhatásaként a 17. sz. közepétől terjed, s inkább Hont, Nógrád megyékben fordul elő a 18. sz. elejéig,

972 de a „kila seu metreta" formula

973 egyértelműen bizonyítja az azonosságot. Bár a pozsonyi köböl név már a 16. sz. végétől előfordul,

974 de ez inkább a latin írásbeliség helyi tévedései, rendszeres alkalmazására, a pozsonyi szapuval együtt, az 1715. és 1720. évi összeírások adtak alkalmat, mikor is helytelen névhasználatukat országosan terjesztették: pozsonyi köbölnek, egyes vidékeken pozsonyi szapunak nevezve a pozsonyi mérőt. De hogy tényleg azonosságról van szó, azt a gyakori vagylagozás (cubulus vei metreta, sapo seu metreta) bizonyítja.

975 A tehetetlenség aztán egyes helyeken a 18. sz. közepéig is megtartatta mindkettőt.

976 Részben a terminológiára, részben a nagyságra vonatkozik az a megjegyzésem, hogy a pozsonyi mérőt nem csak gabonamérésre használták. Az ilyen száraz mérték mivoltot azonban, érthetően, a méréstárgy szerinti néven külön tárgyalom. Ezek: aszaltgyümölcs-mérték (ld. 3.3.4), gubacsmérték (ld. 3.3.14), hüvelyesmérték (ld. 3.3.16), lisztmérték (ld. 3.3.23). Nagyságával többen foglalkoztak. Lederer részletesen vizsgálja. Szerinte eredetileg azonos volt a Stockenauer-i mérővel, és egy 1590. évi közvetett viszony alapján 61,48 l-re becsülte. Majd nagyság-növekedést jelez, egy (állítólagos szóbeli közlés szerint létező) 1540. évi etalon szerint 62,53 1 lesz, s e nagyságot 17. sz.-i adatok számításaival próbálja igazolni. Majd beszél a 64 és 75 iccés kis és nagy mérő 18. sz-i együttéléséről, s végül 19. sz. elejei adatok — Jáckel és társai — alapján 53,30 1 nagyságot állapít meg.

977 Tévedéseit részben Huscava, részben a szemle adatai bizonyítják majd, nem érdemes itt részletezni. Huscava tanulmánya alapvető. Egy 1548. évi forrás, valamint 18. sz.-i levéltári adatok alapján a kezdeti időre 54,30—54,621 nagyságot számít, amelyik azonos az akó nagyságával; megállapítja, hogy 1550-ben mértékrendezésre került sor — feltehetően osztrák hatásra —, s a mérő nagyságát növelték; az 1551-ben készült — meglévő — etalont megvizsgálta, és 62,39 1 nagynak találta, s ez a nagyság maradt kb. 1592-ig, amikor az 1588. évi törvény (ld. 2.42.1) hatására visszatértek a régi nagyságra.

978 Könyvéből pedig idézni kell azt, hogy 1551-ig 64 iccés volt, s a régi budai mérővel azonos, és 1551-től lett 74 iccés, majd 1592-ben visszatértek a 64 iccésre.

979 — Rögvest meg kell jegyeznem, hogy a Lederer-féle állítólagos 1540. 22* 339