Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)

ŰRMÉRTÉKEK

3.2.10 HORDÓ 3.2.10.1 Általában. Földmérték mivolta miatt már foglalkoztam vele,

639 de most szükséges részletesebben tárgyalni. Korszakunk kezdetén fa, késó'bb vas abronccsal szorított, középen hasasodó keményfa dongákból álló, egy vagy két fenéklapú, elsősorban híg, másodsorban száraz anyagot tároló és szállító edény. A borkezelés és a borkereskedelem, nélkülözhetetlen eszköze. Az utóbbi alakította mértékké. A célszerűség ugyanis korán kialakította azt a gyakorlatot, hogy a hordó űrtartalmát az ott és akkor használt híg űrmértékkel megmérve (akolás), nagyságát a hordón feltüntették: fájába sütötték (ld. 2.33.11, 2.34.1). A kereskedelemnek érdeke volt az is, hogy a hordók nagysága néhány alkalmas űrtartalom szerint egyforma legyen. Egyes borvidékeken meghatározták egy-egy hordófajtának a nagyságát, és a kádárokat kötelezték ilyenek készítésére. így a hordó mérték is lett. Hordó szavunk, s vele az edény, a történeti-etimológiai szótár szerint az ugor hord ige származéka, de azt már nem közli, hogy erre mikor került sor. Nyilvánvaló, hogy a szőlőtermesztés elterjedésével. Feyér szerint ez már a 11. sz.-ban megkezdődött, de jelentősebb szőlőművelés csak a 12. sz. elején indult meg.

640 A 14. sz.-i helyzet ismertetése során azt is írja, hogy a borászatban az agyagedényeket felváltja a faedény, s a szállításnál a bőrtömlőket a hordó.

641 Erre azonban jóval korábban kerülhetett sor, mert a bakonybéli 1135. évi oklevél már említi a hordót,

642 s ha ez az oklevél Sörös szerint 1249-ben készült hamisítvány is,

643 s e dátum is bizonytalan, IV. Béla 1269. évi a veszprémi egyházat illető oklevele már nem az, s ebben is szerepel.

644 A latin szótáraink egyébként sok szót ismernek a hordóra, de nem mérték jelentéssel: dolia, dolium, tina, tuna, tunella, vas, vasculum, a németben Fass, ritkábban Tonna. Az iratokban a 14. sz.-ig tunella, a 15. sz.-tól kezdve vas, vasa, a német nyelvűeknél fas, fass, vessél, vassl, ritkábban kufe. Magyarul elsőnek 1391ből ismerjük, de mint kútkávát,

645 kétségtelenül hordó jelentéssel az 1395 körül készült besztercei szójegyzékben van és a tunella-t magyarítja vele.

646 A másik magyar, akkoriban közkeletű nevét 1590 körűiről ismerjük: karikafa,

647 E név a még a 17. sz.-ban is alkalmazott hordókészítési technikából származott. A bárdolt fenéklapok köré állított, hasított dongákat fonóberkével megkötött faabroncsok: fakarikákkal szorították össze. Takáts részletesen leírja a kádároknak e borkötő munkáját.

648 A 18. sz. során terjed el aztán a vasabroncs, elsősorban a bécsi „vasas" hordó hatására.

649 Harmadik magyar nevét, amelyik azonban már mérték mivoltát is bizonyítja, 1578-ból ismerjük meg elsőnek: Szatmári Miklós írja a kamarának az erdélyi hordóról „kyt eok toerwen fának hynak".

650 Azért ez a név, mert törvény szabta meg a nagyságát, először az 1556. évi kolozsvári országgyűlésen (ld. 2.42.1, 3.2.10.8). Nyilvánvaló, hogy a nagyság jóval korábban alakult ki, s a gyakorlatban mérték lett Erdélyben. Más területeken, meglátjuk, majd a szemléből tájanként, részlegesen alakult mértékké a hordó, már a 14. sz.-tól kezdve. Ebből következik részint az, hogy az egységnyi nagyságok különbözőek, részint az, hogy az idő folyamán egyesek elhal-