Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)
ŰRMÉRTÉKEK
nak, másikak keletkeznek, részint pedig az, hogy a különböző nagyságú egységek (hordók) önállósulnak, saját nevük lesz, amelyik esetleg nem is utal a szülőhelyre. Még német területen történt alakulás eredménye volt a dreiling (ld. 3.2.7) és a fuder (ld. 3.2.9), hazai: a korai félhordó, 651 a későbbi átalag (ld. 3.2.3). Hasonló a helyzet az erdélyi hordó két típusával. Az egyik a negyvenes, másként földes, 652 ritkábban fél 653 névvel, a másik a nyolcvanas, másként öreg, 654 ritkábban egész 655 hordó. Magyar honban nagyobb területen a hordónagyság egységesítését a kamara próbálta meg a 16. sz.-ban a kassai hordó terjesztésével (ld. 3.2.10.12). A 17. sz. során belső fejlődésből a gönci és a tokaj-hegyaljai hordó jut rangra, a 19. sz. elején már törvény szabja nagyságát (ld. 3.2.10.10, 3.2.10.15). Végezetül: az adatokból azt állapíthatom meg, hogy a hordó mint mértékegység hazai eredetű, de lehetséges, hogy a nyugatival párhuzamos fejlődés ez. 3.2.10.2 A nagyság általános helyzetének ismertetését célszerű egy figyelmeztetéssel indítani. Az akolás módja, közelebbről az akoló használata ritkán eredményezett pontos űrtartalmat. A helytartótanácsi 1776. évi vizsgálatból tudjuk, hogy 3% a hibalehetőség, ami pl. 10 akós hordóból +16 l-t jelentett (ld. 2.34.1). Az is nyilvánvaló, hogy a hordókészítés akkori technikája miatt a kádárok nem tudták pontosan eltalálni a kívánt nagyságot, esetleg gyanakodhatunk csalafintáskodásra is. Vagyis a hordóra rásütött nagyság (pl. 10 akó) nem mindenkor felelt meg a valóságnak. De figyelembe kell venni azt is, hogy a hordót milyen célra készítették: tárolásra vagy szállításra, az utóbbinál belföldi vagy külföldi forgalmazásra. S az sem volt közömbös, hogy mit tároltak benne. Úgy mondhatom, hogy a boroshordó a legkisebb nagyságtól a legnagyobbig terjedt, a sörös- és a pálinkáshordó általában közepes nagyságú volt. A helyi gyakorlat azonban mindegyik esetben fontos alakító tényező. A konkrét általános nagyság szélső és középértékeit a szemlét követő összefoglalásban ismertetem (ld. 3.2.10.27), elöljáróban csak annyit, hogy az általános nagyság időben felénk közeledve fokozatosan csökkent. A szemléből viszonylag kevés alegységet ismerhetünk meg, mert a feltárt adatok közül csak a kétségtelenül mértékegységgé — tehát meghatározott nagyságúvá — lett hordókat sorolom. Némelyike a vonatkozó űrmértékrendszer tagja is. 3.2.10.3 Abaúji. A megye 1724-ben elrendeli, hogy a hordókat 180 bécsi icce nagyságra készítsék, 656 s 1770-ben megismétli ezt a rendelkezést. 657 A bécsi icce értékével 0,70741 (ld. 3.2.11.15) írható: 1 abaúji hordó =180 bécsi icce = 127,32 1. Megyei mérték. 3.2.10.4 Bécsi. A pápai Eszterházy uradalomban a 18. sz. második felétől kezdve használták. Az 1773. évi borszámadás szerint az 1768. évjáratú kisörsi borokat „bécsi vasas hordókban" tartották. 658 A jelzők nekünk két dolgot jeleznek: az egyik a vasabroncs terjedése, a másik az, hogy a bécsi hordó terjeszti. A vasas jelző kitételének ugyanis csak akkor van értelme, ha tényleg megkülönböztet, s 12* 179
