Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)
MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
ben, hogy a 184 köböl gabonából csak 165 van a valóságban, 19 köböl tehát a hiány a számadásban, ebből 9 köböl a méréseknél veszett el, de a többiről nem mondhatja meg, mi lett vele. 215 A hiány tehát 10,8%, a mérés-veszteség pedig 4,8%). Ez soknak tűnik. A fraknói uradalom 17. sz.-i kasznár-utasításában ugyanis a megengedett mérés-hiány — mai szakkifejezéssel a káló — 100 köböl után 3 köböl 216 vagyis 3%. Küzködött a kamara is a nyilvántartásaival, s ez elsősorban a különféle gabonamérték következménye volt. Ezért próbálkozott már az 1550-es évektől kezdve az egységes mértékek bevezetésével. Saját hatáskörében a kassai köblöt (ld. 3.3.20.50) alkalmaztatta, s tisztjeivel arra számíttatta át a helyi mértékeket. Gyakorta ez sem sikerült. Nem egyedi eset, amit a zempléni tizedszedő jelentett 1571-ben: hogy miként viszonyul a sárospataki köböl a kassai köbölhöz, azt bizony nem tudta megmondani neki a bíró. 217 De az talán inkább kivétel volt, ami Morvay Péterrel esett meg 1611-ben: azzal vádolták, hogy hamis köböllel mért, pedig ő, mint vallja, a falusiaktól és bírójuktól hitük szerint igaz kassai köblöt kért, s amit adtak neki, azzal mért, mást nem tehetett. 218 Próbálkozott a kamara azzal is, hogy a tizedkerületi biztosokkal összegyűjteti a helyi mértékeket mintának, de nem valósíthatta meg a szándékát. A lényeget fogalmazta meg az ónodi decimátor 1583-ban: felsorolván a különféle helyek változó mértékeit, megkérdezte, ugyan melyiket küldje, mert valamennyit az képtelenség. 219 A különféle mértékekből és a mérésmódból adódó nyilvántartási probléma állandósul, még 1798-ban is azt jelenti a kamara, hogy a gabonszámadásokban tapasztalható hiányok oka a rossz mérték és a rossz mérés. 220 De a bormérésnél sem volt különb a helyzet. A kamara ezeknél is megpróbált „integrálni". 1572-ben a tizedet bécsi akóval számíttatta, úgy regisztráltatta, 1575ben pedig bécsi pintet alkalmaztat, 221 de nem sok eredménnyel. így aztán 1605ben új módszert vezet be: a helyi mértékkel szedeti a tizedet, a registrumba be kellett írnia a decimátornak, mivel szedte, s aztán egri borköbölre (ld. 3.2.14.36) kellett azt átszámítania. 222 — Egyébként a magán gyakorlatnál már 1526-ból van adat arra, hogy „ad rationem" egységesítik a borköböl pint-számát. 223 Természetesen gondja volt a kamarának a hordóra is. Az 1568 körül kelt utasítása minden hordót akolóval (ld. 2.33.11) megméret, a nagyságot a hordóra rásütteti, aszerint kell a bort nyilvántartani, de a kiadást pintentként könyvelteti, s egyúttal igyekezett a megszabott nagyságú kassai hordót (ld. 3.2.10.11) használtatni. 224 A hordót általában az akolóval mérték. 1517-ben Koebel már egy fejezetet szentelt e módszernek. 225 1583-ban pedig megjelent Kern Akózókönyve, 226 tehát már „irodalma" is volt e mérésmódnak. A hordó-mérés általában a borgazda feladata volt, 227 egyes városokban azonban, mint pl. Szombathelyen 1651-ben akózómestert választottak 228 e feladatra. De végezte azt a kocsmáros is. Persze, nem akárhogy. Jellemző: Rozsnyó 1603-ban úgy rendelkezett, hogy a hordó mérésénél egy esküdt és 24 polgár legyen jelen, 229 Kolozsváron pedig 1741-ben még a hites kisbíróhoz is kirendeli a városbírót tanúnak, és nem akolóval, hanem vízzel méreti a hordót. 230
