Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)
MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
következőket tapasztaljuk. A száraz mérőeszközöknél 1 kg-ra 1,67—2,65, átlag 2,421, 1 literre pedig 0,35—0,60, átlag 0,42 kg jut, a híg mértékeknél viszont 1 kgra 0,36—0,85, átlag 0,501, 1 literre pedig 1,60—2,80, átlag 2,09 kg jut. Vagyis a száraz és a híg mérőeszközök anyagszükséglete fordított arányú, majd közelítőleg. Következőleg: a híg mértékhez majd ötször annyi rézre volt szükség, mint a szárazhoz. Meglepőnek látszik, hiszen a híg az kis mérőeszköz és folyadékot mér, a száraz pedig nagy és szilárdat mér, vagyis könnyebben deformálódhat. Pedig az anyagszükséglet növekedés éppen a nagyságrendi csökkenés következménye. Ugyanis ugyanazt az arányváltozást tapasztaljuk, ha a száraz eszközt önmagában vizsgáljuk. Az 1, 1 / 2 , l f 4 mérő anyagszükséglet az űrtartalom csökkenésével párhuzamosan csökken: felez. Az 1 / 8 mérőnél viszont már 2 / z , az x /i6 mérőnél pedig 13 3 / 4 az arány-növekedés. Úgy is mondhatom, hogy az egész mérőnél 1 l-hez 0,36 kg, az x /ia mérőnél pedig már 0,58 kg rézre volt szükség. Az 1770-es évektől kezdődő mértékegység vizsgálatok, s az azokat követő mértékhitelesítési utasítások (ld. 2.44.2) fokozott követelményeket szabnak az etalonok készítésére, ugyancsak hasonló igénynövekedéssel szabják meg a hitelesíthető mérőeszközök kiviteli követelményeit is. Az 1851., 1853. s az 1858. évi utasítás 23 szinte technológiai utasítás részletességével, vonalrész, vagyis mm pontossággal, a legkisebb részletekig, a szögig lemenőén ír elő anyagot, alakot, szövegben és rajzban egyaránt. A száraz mérték etalonja réz, köznapija tölgyfa, kovácsolt vasalással. A mérő és részeinek alakja fordított csonkakúp. A felső rész és a fenék átmérőinek az aránya 1:0,8, a magasság és a felső átmérő aránya 1:0,44, vagyis szélesebb, mint magasabb. A híg mértéknél a pint és részeinek etalonja szintén réz, a köznapija ón vagy ónozott vasbádog. Henger alakú, az átmérő a magasság fele. Az akó és részei tölgyfából, kovácsolt vasalással készülnek. Ismét fordított csonkakúp alakú, a felső és a fenék átmérő aránya szintén 1:0,8, de a felső átmérő és a magasság azonos. 24 A száraz űrmérték tartozéka a csapófa. Kezdetben közönséges léc volt, az űrmérték felső átmérőjénél hosszabbra vágva, közepére szögelt fogantyúval. Fokozatosan kádármunka lett, úgy kellett elkészíteni, hogy sarkosra gyalulják, ne görbüljön mert kikapja a szemet, függőlegesen álljon, hogy ne nyomja le a szemet. 25 Az 1858. évi utasítás már vonalnyi, vagyis mm pontossággal méretezi a kivitelét. 26 A híg űrmérték, elsősorban a hordó tartozéka pedig az akoló. Kezdetben akófának nevezték, mert fából készült. Nevének első említését 1570-ből ismerem: „mensura lignea urnalis vulgo Akofa". 27 1591-ben így találkozunk vele: „akofa mértékkel." 28 1597-ben feltűnik a német Visier-ből származó név: „csöbör mérő fa aliter füzér." 29 Másik ortogoráfiája 1780-ból: „mensura vini Fizir dicta." 30 A 18. sz. elején aztán megváltozik az anyaga. 1713-ban már így említik: „mensura ferrea vulgo Vas Akó, ex una parte tinnas, ex alia urnas" beosztva, 31 vagyis egyik oldalon vödör, a másikon akó beosztással, ugyanis, Váradról lévén szó, az erdélyi gyakorlathoz is igazodott. A latin névre még néhány példa. 1630-ban „baculus urnalis", 32 1779-ben „mensura urnalis ferrea seu viga dolinaria", 33 1826-ban „virga steriomatica". 34 A 18. sz. közepétől pedig rézből is készítették, „oblonga cuprea pertica vulgo füzér" a neve. 35 Az 1781. évi Pest megyei árszabás szerint
