Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)

ŰRMÉRTÉKEK

rukció. Az ismertetett néhány rendszer is példázhatja a nehézségeket, amellett, hogy a híg űrmértékrendszerekre is elegendő példát ad. 3.2.32.10 Összegzés. Ez az áttekintés is dokumentálja azt, amit majd a többi mértékfajtánál is tapasztalunk: az ember mindenkor a maga igénye és ismerete alapján megalkotja a maga mértékeit. Újat teremt, átvesz, átalakít, s hogy e mértékeink fele hazai alkotás, az előbbit súlyozza. Ha azt vesszük, hogy majd 1000 esztendőt vizsgáltunk, nem sok ez az összességében 30 híg űrmérték (még a 812 alegységgel sem), amelynek készlete nemcsak növekedett, hanem fogyott is, 2 mértékkel indult s 14 mértékkel fejezte be az utat. Láthattuk, a 16. sz. végéig növekedett a készlet, attól kezdve csökken, az integrálódás így is tapasztalható. A táji elhelyezkedésnél a differenciáltság, a mértékek és alegységeik sokasodása, illetve sajátossága a nyugati, északi országrészre jellemző, keleten és délen lényegesen egyszerűbb a helyzet. A mérés tárgya szempontjából lényegében bormértékekről volt szó, a töredék az egyéb szeszesital, kivétel az más folyadék. A mértéktípus mindegyiknél mesterséges, s több alegység mértékrendszert is alkotott. Mindebből következőleg híg űrmértékeink helyzete, alakulása szervesen kapcsolódik mérésügyünk egészének a mozgásrendszerébe.