Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)
MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
mérővel a porció kevesebb szemet adott, mint a 74 iccés, 1 font magveszteséget jelentett. A kis vagy a nagy pozsonyi mérő gyakorlati alkalmazásának évekig tartó huzavonája után aztán a bécsi udvar helytartótanácsi rendelettel ismét a régi, a 74 iccés mérő használatára kötelezett. A törvénytelen intézkedés természetesen megindította a tiltakozások özönét éveken át, 638 s ezzel persze az egység is felborult. Csak nagyon lassan, az országgyűlési sérelmek közé sorolással sikerült a helytartótanácsnak visszaállítani a régi gyakorlatot, vagyis a nagy pozsonyi mérő egységes használatát. Az országgyűlési bizottság többször is foglalkozott e sérelemmel, az 1807:22. tc.-nek „kormányszéki intézvénnyel" való megszüntetésével, de nem a régi törvény javítását, hanem új törvény létesítését tartotta szükségesnek, helyesen. A reformellenzék is a mértékek egységesítését sürgette. 1839-ben meg is kezdték a kidolgozását, s ennek során már jelentkezik a tízes számrendszer alkalmazásának a gondolata. A munka azonban csak lassan haladt. 1843-ra készült el a tervezet, meg is húzta a lélekharangot a pozsonyi rendszer fölött. Magyarázata szerint ugyanis: „Az országban divatozó mértékeket mostani állapotjukban meghagyni szükséges, ne hogy az e részben teendő változás a közéleti viszonyokat érzékenyen megzavarja, azokat azonban a bécsi mértékek alapjára állítani egyenesen a kereskedés érdekében fekszik", s ennek megfelelően nem a pozsonyi mértékekhez, etalonokhoz való igazítás általános formulájával egységesít, hanem a hazai — pozsonyi — mértékek nagyságát viszonyszámok alkalmazásával bécsi mértékekben határozza meg. S bár a reformellenzék programjának tekintette azt, hogy a „mértékek egyenlősíttessenek" és sürgette a probléma megoldását, a javaslat lassan haladt a maga útján, egyre lassabban, s a forradalom idejében meg is állt. A pozsonyi mértékrendszer, mint a mértékegységesítési törekvés eszköze tehát kétévszázados útja alatt a hatalmi intézkedések ellenére is nehezen küzdött meg a divergáló erőkkel, s amikor már közelítette a célt, fel kellett adnia a versenyt. A sikertelenség egyik oka maga a feudális társadalom, a másik ok az elöljáróban említett műveltségi helyzet, a harmadik ok magában a rendszerben van: nem volt alkalmas a fejlettebb mérési igények kielégítésére. 2.45.5 A bécsi mértékrendszer. Kétségtelen, hogy jobb volt a pozsonyinál, a Franz-féle rendezés (ld. 2.44.2) után pedig a kereskedelmi mértékeknél mint egységes, viszonylag könnyen kezelhető rendszer szinte kínálta magát. Két mértékfajtája — a súly- és a hosszmérték — már régen, s észrevétlen behatolt a hazai gyakorlatba. A 18. sz. elején már a megyékben is támogatót talált, a városokban is sok híve volt. A 19. sz. elejétől kezdve pedig az általános, főleg a műszaki fejlődés következtében egyre növekvő mérési igény jelentkezik. Az országgyűlés kereskedelmi választmányának említett törvénytervezete indoklásában megmondja, kiknek a véleményét hallgatta meg: kereskedőkét és gyárosokét. S az utóbbit kell hangsúlyozni: náluk, a műszaki területen jelentkezik a nagyobb volumenű, egyúttal a finomabb mérés igénye — egységes, precíziós rendszerre van szükség. Ilyen igény kielégítésére a bécsi rendszer sokkal alkalmasabb volt a pozsonyinál, sőt: a pozso-
