Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

2. MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

ugyanis nem változott, meghatározott, közismert volt. Ez a közkeletű szélességmérés (ld. 2.3.4.2.3.). Ebből a gyakorlatból alakulhatott ki egy másik mód: amikor a hossz is változó volt, a szélesség mellett megmérték ezt is. Ez a területmérés első lépése, de nem valószínű, hogy ez a szándék indította volna mindkét kiterjedés megmérését. Ekkor ugyanis tényleg területet mértek volna, elvégezték volna a szorzást, és négyszögmértékben adták volna meg a nagyságot. Erre pedig csak később, az előbbi gyakorlat hosszú élete után, a 18. század derekán került sor. Amikor a szakképzett geometrák működése révén a geometriai alapismeret, leginkább a négyszögek területmérésének ismerete a földmérést művelők között elterjedt (ld. 2.3.2.2.1., 2.3.2.2.2.). Ekkor találkozik a két módszer egymással, s kezdik alkalmazni a négyszögmértékeket. Megjegyzendő, hogy helytelen a szóhasználat: ugyanis az alapegység olyan négyszög, amelynek minden oldala és szöge egyenlő, ez pedig a négyzet, ezek tehát négyzetmértékek. Megalkotásuk idején azonban a geometria nyelve még nem volt kifinomodott; négyszögnek nevezte, most már nem változtathatunk rajta. így alakultak tehát ki a következő mértékek: négyszöghüvelyk (ld. 4.2.51.), négyszögláb (ld. 4.2.52.), négyszöglépés (ld. 4.2.53.), négyszögmérföld (ld. 4.2.54.), négyszögöl (ld. 4.2.55.), négyszögrúd (ld. 4.2.56.) Pénznemből, illetve számítási egységből alakultak: forint (ld. 4.2.22.), márjás (ld. 4.2.46.), rovás (ld. 4.2.69.). A területnagyság értéke alakított mértéket. Mennyiségből, illetve számolási módból létesültek: darab (ld. 4.2.10.), cira (ld. 4.2.7.), fertály (ld. 4.2.19.), figur (ld. 4.2.20.), oktál (ld. 4.2.60.). Az első magát magyarázza, a többi a felezőrendszer (ld. 2.2.6.2.2.2.) tagja, ugyanis a cirának nyolcad, illetve tizenhatod, a figurnak pedig fertály, vagyis negyed értelme van. Ismeretlen típusú a dönüm (ld. 4.2.12.), a fejsze (ld. 4.2.18.) és a gyalog (ld. 4.2.23.). 2.2.5.3. Összefoglaló. A mértékkészlet többsége tehát a természetes típushoz tartozik. Ezek az emberből, a földből közvetlenül fakadnak, amint a mesterséges típusúak is, de ezek közvetve. Mindkét típusnál a mérendő alakít egységet — logikus —, de míg a hosszmérték szinte közvetlenül alkalmazható, a földmértéknél áttétel, valami közvetítő segít, mert többféle alakító tényező hatott. Következőleg a hosszmérték mindkét típusán belül egységes, és együtt is egységes, szinte sorba rakhatjuk őket hosszúságuk szerint. A földmértékek altípusai már nem egységesek: vetőmagszükséglet, munkaszükséglet, termőképesség, föld-, határfelosztás, művelési ág; illetve hosszmérték, pénznem, mennyiség mint eredetcsoport tagolja őket. A különbség a két mértékfajta — illetve a mérendő — különbségéből logikusan következik. 2.2.6. Mértékrendszer, A mai szakmeghatározás szerint a mértékrendszer a mért mennyiségeket kifejező mértékegységek összefüggő rendszere. A mérésnél a mérendő mennyiség nagyságát hasonlítjuk valamilyen alapul elfogadott mennyiséghez (az egységhez), és megállapítjuk, hogy ez hányszorosa, illetve hányad része az utóbbinak. Ez az egység önkényesen választható meg, ez az alapmennyiség, ebből származtatható más mennyiség. Ezek adják az összefüggést, a köztük levő viszony építi a rendszert. Megfordítva: mértékrendszer létezik, ha az egyes mérték-