Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)
2. MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
ez. 1839-ben az országgyűlési bizottság szükségesnek tartotta tisztázni a mértékellenőrzés tekintetében a megye és a szabad királyi város hatáskörét. A gyakorlatban az ellenőrzést a megyéknél az esetek többségében az alispán megbízásából a szolgabírák végezték, a megyei statútumok rendszerint közvetlenül az ő feladatuknak mondják. A városoknál többnyire — és érthetően — a vásárbíró munkája ez — egyes helyeken piacfelügyelőnek is nevezik őt —, amit a tanács közvetlenül a bíró — később a polgármester — megbízásából végez, neki tesz jelentést. Persze, van kivétel. Szombathelyen pl. az 1627. évi rendelkezés szerint ez a hadnagy feladata; Budán 1696-ban, s 1754-ben is a rendészeti biztos végzi, akit mértékfelügyelőnek is neveznek (ld. 2.4.2.2.2.); Pesten a 19. század elején a városkapitányi hivatal egyik közege végezte. 580 Lényegében arról van szó, ahogyan 1787-ben II. József rendelkezése megfogalmazta: a mértékellenőrzés a törvényhatóságok közrendőri feladata, s az is maradt 1875-ben is, a belügyminisztérium rendelete szerint (ld. 2.4.2.2.1.). Az ellenőrzést a megyék, városok statútumai rendszertelen időközökben ismételten elrendelték. Általában negyedévi ellenőrzést írtak elő, de vásárok előtt mindig ellenőrzést végeztek. Buda 1754-ben heti ellenőrzést rendelt, s tegyük hozzá, hol: kocsmákban, pékeknél, mészárosoknál, üzletekben, halászoknál és a piacokon (ld. 2.4.2.2.2.), vagyis mindenütt, ahol mértékkel éltek, ez pedig az illető település nagyságrendjétől függött. Az ellenőrzés alkalmával a mértéket — ha bélyegzett volt, ha nem — összehasonlították a törvényhatóság etalonjaival. Ha egyezett, meghagyták, illetve a bélyegzetlent pecséttel hitelesítették; ha nem egyezett, és nagyobb volt az etalonnál, ahhoz igazíttatták, majd hitelesítették. A kisebb mértéket pedig, ahogyan a tilalmazott mértékeket (pl. oka) is, elkobozták. 581 A hibás, hamis, tiltott mérték használatát természetesen büntették, de e kérdéssel külön foglalkozom (ld. 2.4.7.). Az ellenőrzés szemléltetésére egy konkrét példa a Jászkun kerület 1785. évi jelentéséből. Az egyik tétel: találtak Jászberényben „Saticz János görög árendátornál három fa vékákat, mellyek egyik s. k. Pest Várossá Bélyeg alatt levő fületlen, más féllel, a másik fa markolattal billegtelen 2 1/2 -el, az authenticumnál nagyobbak, a harmadik pedig hasonlóan béllegtelen fa markolattal 5 itzével kissebbnek találtattak, melyek közül a két nagyobbak megigazítattak és visszaadattak, a ... kisebb confiscaltatván, a districtuális Hadnagy kezeinél tartatik." 582 Egyes törvényhatóságok a mértékellenőrzés dolgát, rendszerint a mérlegház kezelésével együtt bérbe adták (ld. 2.4.2.2.2.), ami az ügy szempontjából helytelen gyakorlat volt. A 18. század második harmadától a helytartótanács bekapcsolódott az ellenőrzésbe, amennyiben időközönként figyelmeztette a törvényhatóságokat e feladatra, és jelentést kért tőlük az eredményről. 683 Hasonlóan intézkedett a 19. század elejétől Erdélyben a gubernium is, 584 később azt is elrendelve, hogy a vizsgálat „előre nem gyaníthatólag" legyen, s azt „az illető tisztekre szabandó büntetés felelettye terhe alatt szorgalmatosan" elvégezzék. 585 Ezt a célt szolgálta az is, hogy 1798-tól időnként jelentést kértek a törvényhatóságok etalonkészletéről, 586 amit azután a helytartótanács a 19. század elejétől rendszeressé tett. 587
