Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

2. MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

lesznek használandóak"; utasítja őket, hogy a kiadott átiszámítás táblázatokat „minden helyen, hol az adás-vevés ügyletek rendszerint köttetnek mindenki által könnyen hozzáférhető helyen kifüggesztve legyenek"; népszerű ismertető füzeteket küld még kiosztásra, végül utasítja őket, hogy „a közönséget végleg a méterrendszernek jövő év január l-jével leendő általános és kötelező hatálybaléptetésére kellőleg" figyelmeztesse, és addig intézkedéseiről jelentést küldjön.

577 Az átállással járó problémák 1876. január l-jével természetesen nem oldódtak meg — e munka még évekig tartott, s tetéződött a nemzetközi méterbizottságban való részvétel ügyeivel —, de az egységesítés fő munkája véget ért. Olyan mértékrendszert kapott az ország, amely — ha akkor még csak fokozatosan — nemzetközi lett. De nálunk maradt egy szépséghibája, helyet kapott benne a rendszerileg oda nem tartozó ősi földmérték, a hold, újabb kori kisebb egységével, a négyszögöllel, bár megtartását a kataszteri felmérés érthetővé teszi, még egy évszázad kellett ahhoz, hogy ez is a múlt emlékei közé sorolható legyen. Ha ettől eltekintünk, a méterrendszer bevezetése mint mértékegységesítés 13 esztendő munkáját követelte, még akkor is ennyi időt, amikor ezt a társadalom minden szintje igényelte. Érthető azonban, hogy akkor fejeződött be, amikor a mi tudományos, technikai, gazdasági, társadalmi fejlődésünk elérte azt a szintet, amelyen már kibontakozhatott a gép, a kapitalista, a polgári jelzőkkel illetni szokott korszak — ha feudális örökséggel is —, amelyet jól jellemez a méterrúd végére batyuba kötött hold. 2.4.6. A mértékellenőrzés mint folyamatos feladat szükségszerű következménye annak, hogy a vevő nem rendelkezik mértékkel, így kiszolgáltatottja — ma is — az eladó mértékének. Mivel pedig a vevő a mindennapi forgalomban a mértéket nem ellenőrizheti, de az eladó mértékében nem bízik, az őt képviselő közösségre hárul az ellenőrzés feladata. Érthető tehát, hogy az előző korszakból

578 tovább élő feladata a mérésügy illetékeseinek: vigyázni arra, hogy csak törvényes, hiteles mértékkel mérjen minden eladó. Az igaz mérést már a vevő is ellenőrizheti, mindebből következőleg a mértékellenőrzés, mégpedig a kereskedelmi mérték ellenőrzése volt gondja az illetékeseknek. De kik az illetékesek? Röviden válaszolva a törvényhatóságok megbízottai. Az ellenőrzést már az 1588. évi törvény, majd megismételve az 1655:31. tc. — Erdélyben az 1653: III. 14. 1. — a megyékre (alispánra) bízta. A szabad királyi városok viszont, privilégiumukra hivatkozva, nem engedték meg, hogy a megye ellenőrizze náluk a mértékeket, be sem engedték az alispánt a városba, vagyis kivonták magukat a megye joghatósága alól. Törvénnyel kellett rendet teremteni, és az 1715:63. tc. elrendeli; a szabad királyi városok mértékellenőrzés szempontjából a megye joghatósága alá tartoznak, és kötelesek az alispán vonatkozó rendelkezéseit végrehajtani. Mégis előfordult az, ha kivételesen is, ami Sopronban 1769ben: az országos vásár alkalmával a mértékeket ellenőrizni akaró alispánt megverték, persze, nem büntetlenül.

579 Érthető, hogy a megye lehetőleg kerülte az összeütközést, nemigen ellenőrzött ott, s még a 19. század elején is probléma volt