Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)
2. MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
mely szinten gondja volt. Elsősorban a központi hatalomé, másodsorban a helyhatóságoké. Próbálkozásnak kell nevezni, mert a szándék csak a korszak végén valósult meg. Érthető ez az integrálási törekvés, de az is érthető, hogy hosszú ideig nem győzedelmeskedhetett a differenciálódást támogató erőkkel szemben. Nemcsak nálunk, külföldön sem. El kellett érni a társadalmi fejlettség azon szintjét, amelyen minden tényező egyszerre megjelenik, amikor a szellemi és szervezeti vezetők hatóképessége és a társadalom igénye egyszerre mondja, hogy most! A lényeget tekintve a természettudományos-technikai ismeret az, ami a mérésügyet mozgatja az egységesítés vonalán. Ne felejtsük el, a mérés mindig valamely fizikai jelenség mennyiségi meghatározása, leírása. A matematikai, geometriai, fizikai ismereteknek kellett kifejlődnie, s ezeknek bizonyos szintig a gyakorlatba átplántálódnia ahhoz, hogy a közkeletű mérés és mérték egységesítésének a szándéka a gyakorlatban is jelentkezzen. És természetesen kellett hatalom, hogy azt megvalósíthassa. De csak a társadalmi igény alapján. Ez lenne az egység megvalósítás lehetőségének a vonala felső szinten. Van alsó is. Megfigyelhetünk ugyanis egy belső integrálódási folyamatot is, amelv, úgy tűnik, mintegy magától halad az egységesítés felé. E látszat mögött azonban felismerhető a mozgatóerő: a társadalom szándéktalan, Ösztönös törekvése, amely a maga szokáséletét a gyakorlati tapasztalatok alapján módosítja. Javítja a hagyományost, hogy az célszerűbb legyen. Ez öntudatlan tevékenységet befolyásolja a felső szint szándékos egységesítő törekvése, de anélkül, hogy ezt a hatást észrevenné és irányítani akarná, vagyis szándéktalanul hat. Ráadásul éppen azon a területen, ahol nem is igen törekedett hatni: a földmértékeknél (ld. 4.4.1.1., 4.4.1.3.). A két szándéktalan tevékenység egymást erősítve fokozatosan csökkenti a mértékkészletet, állandóan válogatva belőle az integrálásra alkalmasat, a folyamat végén pedig ott marad a válogatás szitáján a hold (ld. 4.2.24.8.) és a négyszögöl (ld. 4.2.55.8.). Ez evolúciós folyamat, éppen ezért nem lehet megállítani útját a méterrendszerrel, s történeti mértékként félretenni, mint a többit. A négyszögölön épült hold a méterrendszerrel együtt megmaradt. Megmaradt, mert a hold az egyik legősibb földmérték, az ekés művelés funkcionális, egyúttal tipikus mértéke, így jellegzetes mértéke a feudális társadalomnak. Nem véletlen az, hogy ez a földmérték, a hold, meddig maradt használatban, nálunk 1970-ig. Más a helyzet a hosszmértékekkel, elsősorban a kereskedelmi mértékekhez tartozó rőffel. Az integrálódás itt másként tapasztalható. Az egységesítés ügyét természetesen a felső szint mozgatja, de segítséget kap a tudománytól, elsősorban a műszaki területtől, amely öntörvénye szerint integrálni kényszerül, de akar is és tud is. Segíti e folyamatot az is, hogy a kereskedelmi mértékek esetében a társadalom egy rétegének, így az alsóbb szintnek is érdeke volt az integráció. De mondhatjuk azt is, hogy ezek a polgári társadalom mértékei. Itt nem köt a hagyomány oly szorosan, illetve a hagyomány korlátait a haszon könnyen kinyitja, sőt, el is távolítja. S ha még hozzávesszük a tízes számrendszernek minden szint által tapasztalható jelentős előnyeit, nem csodálkozhatunk azon, hogy a méterrendszer olyan könnyen és gyorsan hatalomra jutott, szinte revolúciónak látszik. Ezen integrálódási folyamat végén tehát nálunk a méter és a kilogramm mint
