Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)
5. BEFEJEZÉS
5.2 MÉRTÉKEK Hossz- és földmértékeink fejlődési vázlatát az ősidőktől kell indítanunk, hiszen ha nem is tudnánk róla, akkor is fel kellene tételeznünk a honfoglalás előtti mértékhasználatot, mert csak rendkívül primitív szinten nem ismeri az ember a mértéket. Tudjuk, hogy az őshazában már több mértéket is használtunk. Hosszmértékeink közül finnugor kori az erdőöl, s ezt a nagy mértékegységet valószínűleg kiegészítette, nyilván török hatásra, a VIII-IX. században a rőf, feltehetően karnak nevezve. Földmértékeink közül valószínűleg a legősibb a földközösség osztásmódjából származó fűkötél-nyíl mint általános, a művelési ágtól függetlenül használható mérték. A VIII-IX. században már bizonyosan dívó földművelés következményeként az ekealja, a jószágtartással járó szénamunka mértéke a kaszaalja, s a szőlőművelés mértéke a kapaalja már dívott nálunk, mindhárom a munkaszükségletből, a munkaegység alapján kifejődve. A honfoglalás utáni helyzet alakulását már csak sommásan vázolhatjuk. Az első okleveles előfordulás említett esetlegessége miatt ugyanis az egyes mértékegységek tényleges használatának kezdeti időpontját bizonyosan nem állapíthatjuk meg. S ezért bizonytalan az alábbi, századonkénti sommázás is. De mást nem tehetek, csak az ismert adatokra támaszkodhatom. A XI. században az ősi, összesen 6 mértékünk 1 hossz- és 2 földmértékkel szaporodik, így összesen 9 mértéket használhattunk, s ez időben alakult ki a királyi mértékrendszer is. A XII. században 1 újabb földmérték tűnik fel, így összesen 10 mérték dívhatott. A XIII. században 7 hossz- és 3 földmérték ismert, összesen tehát 10 hossz- és ugyanannyi földmérték, összesen 20 mértékünk van. A XIV. században 4 új hossz- és 7 földmérték jelentkezik, összesen tehát 15 hossz- és 17 földmérték, együtt pedig 31 mérték bizonyos. A XV. században 1 új hossz- és 7 új földmérték csatlakozik, így összesen 15 hossz- és 24 földmérték, együtt pedig 39 mérték van. A XVI. században a hosszmérték nem, csak a földmérték növekszik 9-cel, összesen tehát a 15 hosszmérték mellett 33 földmérték, együtt pedig 48 mérték állott rendelkezésre. Az említett bizonytalanság ellenére is megállapíthatunk egy s mást. Kétségtelenül azt, hogy lényegesen kevesebb hosszmértékre volt szükség, mint amennyi földmértékre. Ez a mérendők és a mértékalakítási lehetőségek különbözőségének logikus következménye, magyarázni nem kell. Azt is tapasztalhattuk, hogy a hosszmértékek, gyorsabban kialakulva, hamarább elérik a szükséges mennyiséget, mondhatnánk már a XIV. században. Ez is az előbbinek a következménye. A földmértékek azonban szinte állandóan, és növekedve szaporodnak. Az ok most is az előbbi, lényegében a földben gyökerezik. Rendszerint az egységnyi terület-aprózódás — a művelhető földegység és a
