Bölöny József: Magyarország kormányai 1848–1975 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 2. Budapest, 1978)

I. KORMÁNYOK

Miután Lukács László - aki az utolsó szabadelvű párti kormányokban 10 éven át volt pénzügyminiszter — 1909. december 23-i miniszterelnökké dezignálása és a január elejéig folytatott kormányalakítási kísérlete nem járt eredménnyel, január 17-én Khuen-Héderváry Károly alakította meg második kormányát. 7 évvel korábbi kormányának tagjai közül egyedül Lukács László pénzügyminiszter lépett be ebbe a kormányába, ugyancsak a pénzügyi tárca vezetőjeként. A miniszterelnök — ami szintén példa nélkül áll - kormányon létének egész ideje alatt még további 3 tárcát vezetett: a belügyit végleges jelleggel, a horvát—szlavón—dalmát és a király személye körüli minisztériumot pedig ideiglenesen. Kormányának tehát megalakulásakor Lukács Lászlóval együtt összesen csak 5 tagja volt, így a minisztertanács mindössze 6 főből állott, mert Székely Ferenc, aki koronaügyészből lett igazságügy-miniszter, átmenetileg a vallás- és közoktatásügyi minisztériumot is vezette. Lukácson kívül csak Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter töltött be már korábban is miniszteri tárcát, ugyancsak a kereskedelemügyit Tisza István első kormányában, tehát az utolsó szabadelvű párti kormányban és még korábban a belügyit, az első Wekerle-kormányban. Hazai Samu a honvédelmi minisztérium csoportfőnöki állásából került a minisztérium élére, Serényi Béla gróf földművelésügyi miniszter pedig kereskedelemügyi minisztériumi államtitkár volt ugyancsak az első Tisza-kormányban, Hieronymi miniszter mellett. A második Khuen-Héderváry-kormány lemondása után, 1912-ben Lukács László kapott újból megbízást kormányalakításra, ami ezúttal eredménnyel is járt. Megtartotta magának ugyancsak végleges jelleggel a belügyi tárcát és ideiglenesen, de miniszterelnökségének egész tartama alatt a király személye körüli minisztérium vezetését. Utódjaként Teleszky János lett a pénzügyminiszter; a lemondott kormány Összes tagját megtartotta addigi helyükön, az előző kormányban a miniszterelnök által vezetett horvát minisztérium élére pedig Josipovich Géza került, aki Wekerle koalíciós kormányában már korábban is ezt a tisztet töltötte be. Rövid ideig tartó miniszterelnöksége egybeesik Tisza István képviselőházi elnökségével, amihez az obstrukció kíméletlen elfojtása, a véderőtörvény erőszakos megszavaztatása és a „vérvörös csütörtök" fűződik. Ebben a légkörben Désy Zoltán függetlenségi párti képviselő nyilvánosan „Európa legnagyobb panamistájának" nevezte, ugyanis pénzügyminisztersége idején állami üzletek után 4 millió koronát vett fel a Magyar Banktól s ezt az 1910. évi képviselő-választások költségeire befizette a pártkasszába. A Désy ellen indított rágalmazási perben a bíróság felmentő ítéletet hozott, mire kormányával együtt lemondott, a munkapártnak azonban vezére maradt. A Lukács-kormány bukása után Tisza István felcserélte a házelnöki széket a miniszterelnökivel, miután 6 nappal korábban teljesítette a házelnökség átvételének célját, a véderőjavaslat elfogadtatását. Második kormánya egyben utolsó volt a szabadelvű párti, illetve később munkapárti kormányok sorában. Átvette az előző kormány 5 miniszterét; a belügyi tárcát — melyet az előző szabadelvű, illetve munkapárti kormányokban 1899 óta mindig a miniszterelnök vezetett - ebben a második kormányában már nem tartotta fenn magának, hanem sógorával, Sándor Jánossal töltötte be, aki első kormányában államtitkárként működött mellette, mint belügyminiszter mellett. A király személye körüli miniszter a közös pénzügyminisztériumot 9 éven át vezető, még