Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
VIII. A kamara és az adóigazgatás
véka, a Dunántúlon 1 kőszegi köböl gabonát ajánlottak fel a rendek. Hasonló mértékű gabonasegély kivetésére került sor az 1625. évi 11., az 1630. évi 7., az 1635. évi 2., illetve az 1647. évi 31. törvénycikkely értelmében. A gabonát a katonai élelmezési raktárakba kellett szállítani. A Kamara kötelessége volt a megyéknél a szállítás szorgalmazása. A porták után kivetett subsidium-ot egyéb járulékos adófélékkel is növelték, amelyek azonban nem katonai célokat szolgáltak. Ilyenek voltak az országgyűléseken az uralkodói párnak megszavazott koronázási ajándék, illetve a tiszteletdíjak (honoraria, donativa). Rendszeresebb, majdnem minden országgyűlésen kivetett adóféle volt a 17. században a koronaőrzési pénz (pecunia coronalis). Ezt a koronaőrség fizetésére, országgyűlési költségekre, néha külföldi követségek fizetésére fordították. A koronaőrzési pénz az 1618. évi 39. törvénycikkely szerint portánként 1 forint, az 1622. évi 34. törvénycikkely szerint portánként 1,5 forint, az 1625. évi 28., az 1630. évi 6., 1638. évi 8. és 1647. évi 33. törvénycikkely szerint portánként szintén 1-1 forint volt. Az 1649. évi 96. törvénycikkely csak 50 dénárt vetett ki. A török hódoltsági területen élő jobbágyok általában a járulékos adónak is a felét fizették. Ezeket az adókat többnyire a subsidium-okhoz hasonlóan kezelték és a számadásokat is ugyanúgy vizsgálták felül. A portánként kivetett adó a járulékokkal együtt a 17. században jelentősen emelkedett. Mindez azonban nem járult hozzá kellőképp az adóösszeg növekedéséhez. Ennek okát az adózó porták számának csökkenésében kell keresnünk. A portaszám csökkenésének fő oka a porta „megduzzadásán” kívül a háborús pusztítás, a nép elszegényedése volt. Kedvezőtlenül hatott az is, hogy a földesurak a jobbágyokat a földesúri járadékok emelése, a majorsági gazdálkodás erősítése céljából, az állami adózás alól kivonni, a puszta telkek számát gyarapítani igyekeztek. így aztán meglehetősen „sovány” adóösszeírások születtek. Meglepő élességgel írja le a Vas megyei adóösszeírással kapcsolatos visszaéléseket Rauch Dániel, nedelicei főharmincados a „harmincadok állapotáról” írt, már említett 1655. évi beadványában. Leírása szerint a Kamara által kiküldött dicator a megyegyűlések után kiment összeírni a portákat, bár voltak mellette megyei hites nemesek, a község is titkolta, az „urakra való tekintet” is kisebbítette a porták számát, mindezek után a dicator által beadott regestum-okbó\ a megye is törölt, „ami által szintén a közönséges jó fogyattatik”. Nem kell csodálkozni azon, ha ilyen körülmények között az adóporták száma, amely a 16. század végén körülbelül 18.000 volt, a 17. században ennek körülbelül felére, harmadára csökkent. A királyi Magyarországon 1609-ben 9.418, 1618-ban 11.114, 1626-ban 5.583, 1635-ben 7.440, 1648-ban 5.544 adóportát (nádori portát) írtak össze. Az adóporták fogyásának az lett a következménye, hogy bár az egy portára kivetett adó a pótlékokkal együtt a 17. század közepére jelentősen nőtt (a század elejeinek körülbelül a háromszorosára), az összes, a megyére kivetett adók összege a század elején kivetett összeghez képest legfeljebb egyharmaddal emelkedett. (A megyékre 1609-ben 37.674, 1610-ben 47.712, 1618-ban 73.353, 1623-ban 25.000, 1635-ben 58.364, 1647-ben 139
