Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
IV. A harmincadigazgatás
E panasz szerint az ottani katonaság vámfizetés nélkül mindenféle kereskedést űzött, nagy kedvvel foglalkozott a marhafelvásárlással.334 Az 1649. évi 35. törvénycikk a katonaság súlyos vámvisszaéléseinek meggátlása végett kimondta, hogy a kereskedést űző katonák kötelesek a harmincadot megfizetni. Rauch Dániel nedelicei főharminca- dos emlékirata szerint a katonatisztek, a magyar nemesekhez hasonlóan, vámmentesen árut hoztak be „saját használatra”, s utána kereskedtek vele, még „bizonyságleveleket” is adtak megbízottaiknak a vámmentes szállítás kierőszakolására.335 A 17. század második felében a katonatisztek Ausztriába irányuló marhacsempészése ellen hoztak intézkedéseket.336 A katonaság tetézte ezeket a visszaéléseket azzal, hogy önkényesen földesúri vámot szedett a kereskedőktől.337 8. A félharmincad Az előzőekben már érintett félharmincad fontos és jellegzetes szerepet játszott abban a politikai küzdelemben, amely a központi hatalom, illetve az azt képviselő kamarai pénzügyigazgatás és a rendiség között zajlott le a kincstári jövedelmek dolgában. Erre a kérdésre érdemes külön fejezetben kitérni. Láttuk, hogy milyen kedvezőtlenül befolyásolták a harmincadjövedelem növekedését a rendi (nemesi és polgári) vámmentességi kiváltságok, az országgyűlések szűk- keblűsége a vámtaksák emelésével kapcsolatosan. Igaz, hogy a török háborúk pusztításai, az ország lakosságának nagy szegénysége még a kamarai igazgatást is óvatosságra intette a vámtaksák emelésénél. A török elleni védelem azonban egyre több bevételt követelt meg, ez elől a rendek nem térhettek ki. Ilyen körülmények között a pozsonyi országgyűlés 1635-ben az említett félharmincad formájában hozzájárult a vámtaksák emeléséhez. A rendek azonban nagyon ügyeltek arra, hogy befolyásukat erre a jövedelemre, annak hovafordítására biztosítsák. Először is kikötötték azt, hogy a félharmin- cadot kizárólag csak a végvárak fenntartására lehet fordítani. Ahhoz is ragaszkodtak, hogy a félharmincadot — ugyanúgy, mint a hadiadót - az országgyűléseken bizonyos időszakokra (két-két esztendőre) vessék ki, s minden országgyűlésen újból megszavazzák. Az 1635. évi 1. törvénycikk szerint a félharmincadot minden olyan lakosnak fizetnie kellett, aki áruja után rendes harmincadot is fizetett. A nemesek majorsági terményeik után a törvénycikk szerint nem fizettek félharmincadot. Az 1638. évi országgyűlés 6. cikkelye újból két évre megszavazta a félharmincadot, ez a terminus 1640-ben lejárt. (Az 1638. évi 49. törvénycikk azt is elrendelte, hogy a nemesek a majorsági terményeik után, ha azokat kereskedés végett szállítják ki, szintén kötelesek félharmincadot fizetni.) Nem volt azonban közben országgyűlés, amely 334 MNL OL E 15 - 1630. január 17. - No. 54. Az országgyűlés számára összeállított kamarai pontokból. 335 Emlékirat a harmincadok állapotáról i. m. 583. 336 MNL OL E 21 - b - 1664. január 26. - 605 - 49. A harmincadosok ilyen állatokat csak kamarai igazolólevél ellenében engedhettek át a határon. 337 Takáts Sándor: A komáromi harmincadosok dolga a XVI. és XVII. században. In: Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 5. (1898) 421—453. Elénk színekkel ecseteli a komáromi várparancsnokok vámvisz- szaéléseit. 88
