Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
IV. A harmincadigazgatás
25. törvénycikkely már a majorságok egész termését (a gabonaféléket is) vette figyelembe, s így engedélyezte az ilyen termékek esetén a harmincadmentességet (de agricultura et allodiatura dominorum et nobilium)?09 Jellemző azonban, hogy az 1574. évi országgyűlésnek volt egy másik határozata is (37. törvénycikkely). Eszerint a nemesek ugyanúgy kereskedhettek, mint a városi polgárok, de a kereskedelembe kerülő áruk után a kincstárnak kötelesek voltak harmincadot fizetni.309 310 A jogi helyzet tehát az volt, hogy az allódiális termékeket a nemes csak akkor szállíthatta ki harmincadmentesen, ha azokkal nem kereskedett. A bécsi udvar továbbra is erre az álláspontra helyezkedett. Az 1582. évi országgyűlésen a rendek ismét panaszt emeltek a nemesség harmincad- mentességi kiváltságainak megsértése miatt. A királyi válaszból világos az udvar felfogása; a nemeseknek, ha kereskednek, éppúgy harmincadot kell fizetni, mint a jobbágyoknak. Ilyen tekintetben nincs különbség nemes és nem nemes kereskedő között.311 A bécsi udvar ezt az álláspontot a Kamarák (a Magyar, illetve a Bécsi Udvari) véleménye alapján alakította ki. A Kamarák állásfoglalását jól tükrözi a zsolnai harminca- dosnak 1581. február 21-én adott rendelkezés. A harmincados jelentése szerint ugyanis a felvidéki nemesek nagy mennyiségben szállítottak élelmiszert, terményt vámmentesen Sziléziába olyan címen, hogy az az ő majorságukból (nem jobbágyaik gazdaságaiból) való. A Magyar Kamara meghagyta, hogy ilyen ürüggyel nem lehet vámmentesen élelmet kiszállítani. „Micsoda kár érné a kincstárat, ha a nemesek minden sajátnak vagy majorságukból eredőnek mondott terméket vámmentesen vihetnének ki az országból?”312 - fejtette ki a kamarai rendelet. Az 1590-es években a rendeknek mégis sikerült keresztül vinniük azt, hogy újabb törvénycikkekkel erősítsék meg a nemesi majorságokban termelt cikkekre vonatkozó harmincadmentességet. Az 1596. évi 56. törvénycikkely például kimondta, hogy ne szedjenek harmincadvámot a nemesség allódiumain termelt áruk után, továbbá olyan áruk után, amelyet a nemesség saját házi használatára vásárolt. A harmincado- sok ugyanis - a rendi panasz szerint - nem törődtek a nemesi kiváltságokkal, minden árut vámoltak. Újból megerősítette ezt a mentességet az 1597. évi 35. törvénycikkely, amely kimondta, hogy a bárók és a nemesek majorságukban saját házi szükségletükre termelt cikkeket vámfizetés nélkül vihetnek ki az országból. A rendek 1599-ben ismét panaszt tettek azért, hogy saját termékeik után, amikor azokat az országból kiviszik, s azok után az áruk után, amelyeket saját házi szükségletükre behoznak, harmincadot szedtek tőlük. Az 1599. évi 34. törvénycikkely ezért megerősítette az 1574. évi 25. törvénycikkely rendelkezéseit. Elrendelte azonban azt is, hogy a nemeseknek megbízottaik, alkalmazottaik részére „bizonyságlevelet” kell adni a saját majorságukon termelt árukról, illetve a házi szükséglet igazolására. A kereskedés céljára behozott árukért a törvénycikk szerint harmincadot kell fizetni, különben elkobozható.313 309 MOE VI. 122. 1574. márciusi országgyűlés. 310 MOE VI. 127. Az 1574. évi 37. törvénycikk úgy született, hogy a városok azt kérték, a nemesek ne kereskedhessenek állatokkal, egyéb árukkal. Az országgyűlés azonban ehhez nem járult hozzá, hanem úgy döntött, hogy a nemesek is kereskedhetnek, de ilyen esetben harmincadot kell fizetniük. 311 MOEVII. 20. 1582. január-februári országgyűlés 312 MNL OL E 15 - 1581. február 21. 313 1. ezekre vonatkozólag a magyar törvénytár Corpus Juris megfelelő törvénycikkeit. 81
