Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
III. A magyar kamara hatásköre
megsértése, a királyi jövedelmek háborgatása, közerkölcsökbe ütköző élet is oka lehetett egy-egy birtokelkobzásnak. A nemesi birtokok elkobzásánál erősebb a politikai tényező szerepe, mint a háramlás esetében, ahol, amint láttuk, a rendek inkább csak a birtokok törvénytelen, erőszakos elvételét sérelmezték. Magyarország a 16. és 17. században, amint ez köztudott, súlyos fegyveres és politikai harcok színtere volt. E küzdelmek sok lehetőséget adtak az udvarnak arra, hogy hűtlenség vagy felségsértés címén birtokokat kobozzon el. Az 1526 utáni években mind I. Ferdinánd, mind I. János király élt a birtokelkobzás, illetve a birtokadományozás eszközeivel az ellenfelek büntetése céljából, illetve hívek szerzése érdekében. A nehéz körülmények között működő Magyar Kamara akkor ezekkel a kérdésekkel csak kis mértékben foglalkozott, elsősorban az adóbehajtás, a katonaság eltartása kötötte le. Az 1560-as években sok szó esett a nemesektől előzőleg elfoglalt birtokok visszaadásáról, kártalanításáról. A birtokokat a belső zavarok alatt a katonaság foglalta le honvédelmi célokra. Az igénybevétel sokszor ideiglenes átruházással (inscriptio) történt. Egyes javak már a török kezében voltak, s azoktól kellett katonai erővel visszaszerezni. A katonaság által elfoglalt birtokok ügyeivel, a volt tulajdonosok kártalanításával többnyire a Bécsi Udvari Kamara foglalkozott. A rendek azt követelték, hogy a kisajátított birtokok ügyeit a Bécsi helyett a Magyar Kamara intézze, mert így nagyobb reményük lehet a birtokok visszaszerzésére. Hosszú ország- gyűlési viták után a király az 1569. évi 45. törvénycikkely alapján hozzá is járult ahhoz, hogy e birtokügyeket bizottságok vizsgálják meg, és a tulajdonjogukat igazolni tudó nemeseknek a Magyar Kamara az elfoglalt birtokokat adassa vissza. A végvárak fenntartásához szükséges javakat a király kárpótlás vagy birtokcsere ellenében tarthatta meg. A vitás ügyeket peres úton kellett tisztázni.68 Az 1574. évi országgyűlésen a rendek panaszukat megismételték, mert a katonaság által elfoglalt javakat még nem adták vissza mindegyik tulajdonosnak, s a vitás esetekben keletkezett perek is elhúzódtak.69 Az előbb ismertetett birtokfoglalások még nem minősültek elkobzásnak. Az 1590-es években azonban a bécsi udvar, említett pénzügyi nehézségei miatt, a birtokelkobzás erőszakolását is felhasználta a jövedelmei növelésére.70 Az elkobzás céljából indított fiskális perek okai, illetve inkább ürügyei igen változatosak voltak. Nádasdy Tamás ellen vérfertőző házasság miatt indítottak pert, mert feleségül vette unokatestvérét. Petheő Ferenc ellen erőszakoskodás miatt jártak el, mivel állítólag egy köznemest ki- heréltetett. Homonnai Bálint erőszakosan elfoglalta Nevicke várát, ez a vád nem volt alaptalan, de a Homonnai ellen indított eljárás erőszakos és szabálytalan. Paczot Ferencet azzal vádolták, hogy rokonát megsebesítette. Pert indítottak Balassa András és mások ellen is. Rákóczi Zsigmond, Felső-Magyarország egyik legvagyonosabb főura sem kerülhette el a perbefogást, vádaskodást.71 68 MOE V. 187-189., 272., MNL OL E 15 - 1570. január 10. - s. n. 69 MOE VI. 11., 123. 70 Acsády Ignác: Régi magyar birtokviszonyok, 1494-1598. Bp. 1894. 60. Károlyi Á.\ Illésházy István i. m. 8. 71 MNL OL E 21 - b - 1601. szeptember 14. - 580 - 118. MOE X. 102-103., Trócsányi Zsolt: Rákóczi Zsigmond. Egy dinasztia születése. In: A debreceni Déri Múzeum évkönyve 1978. Szerk. Dankó Imre. Debrecen, 1979. 72-74. 28
