Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
VI. A sóbányászat, a sómonopólium, a sógazdasági hatáskör csökkenése
romban, Győrben, Szombathelyen voltak ilyenek.440 Később Sellyén (Vágsellye), Tren- csénben, Nagyszombatban működtek ilyen sóhivatalok.441 Továbbra is megmaradt az a szokás, hogy a végvárakban állomásozó császári katonaságnak osztrák sót szállítottak zsoldfizetésre. Az ilyen só gyakran került a kereskedelmi forgalomba. Az osztrák alárendeltségű magyarországi sókamarák működésénél a Magyar Kamara a 16. és 17. században mindvégig az asszisztencia szerepét látta el. A legfőbb feladata az volt, hogy elhárítsa az akadályokat az osztrák só magyarországi fogyasztása útjából. Ez nem volt könnyű és nem is volt népszerű feladat. A királyi Magyarország lakossága ugyanis nem szorult feltétlenül az osztrák sóra, mert a máramarosi sóbányákból, Erdélyből a magánkereskedelem tetemes mennyiségben szállított kősót a lakosság ellátására. Szerepet játszott az északi megyék ellátásában a lengyel só, a Dunántúlon a magánosok által behozott stájer só, de Horvátország felől tengeri só, a török birodalomból török só is érkezett az országba. Problémát okozott az is, hogy a magánkereskedelem által forgalomba hozott só olcsóbb volt, mint a kamarai úton értékesített osztrák só.442 A Magyar Kamarától gyakran kérdezték Bécsből, hogyan lehetne a magánkereskedelemből származó só beszállítását meggátolni. Gyakran el is rendeleték a kősó kitiltását a Magyar Kamara alá eső területről. Ilyen rendeletet kapott a Kamara 1588. december 9-én is, amikor az erdélyi és a stájer, vagy más külföldi só kitiltására vonatkozólag kértek tőle szakvéleményt.443 Az 1588. december 19-i kamarai véleményben szemléletesen rajzolódik ki a királyi Magyarország sóellátásának akkori helyzete. Ebből az tűnik ki, hogy az ország törvényei nem tiltották a máramarosi, erdélyi só beszállítását. A lengyel só behozatalára az északi megyékbe külön országgyűlési határozatokat is hoztak. Hasonló határozatok születtek a Horvátország (Szlavónia) felől érkező tengeri sóra. Mindezek eltiltása a Kamara szerint csak úgy volna lehetséges, ha az ország- gyűlés a sóbehozatal eltiltására külön határozatot hozna. A Magyar Kamara egyébként nem tartotta lehetségesnek, hogy az Ausztriától távol eső, keleti országrészekben, ahol sóvári sót is eladtak, és amellett megszokták a máramarosi só használatát is, osztrák kamarai sót honosítsanak meg. Épp ezért csak a Duna mentén fekvő részekben, Győr, Komárom vidékén javasolta az osztrák kamarai só elterjesztését. A magánúton beszállított stájer só kiszorítását csak úgy tartotta elérhetőnek, ha a nyugati megyékben olcsó osztrák kamarai sót árusítanak.444 E javaslat után került sor a már említett sóhivatalok felállítására Győrben, Komáromban, Szombathelyen. Az idegen, főleg máramarosi és erdélyi só beszállítását tehát az ország törvényei alapján megtiltani nem lehetett, s az országgyűlést tiltó törvények meghozatalára rávenni sem volt ajánlatos. A bécsi udvar kétféle módszert alkalmazhatott az osztrák só fogyasztásának elterjesztésére. Az egyik módszer lehetett az osztrák kamarai só olcsó 440 MNL OL E 21 - b - 1588. december 9. - 569 - 272. MNL OL E 15 - 1588. december 19. Ezekben az iratokban van említés a kérdéses sóhivatalokról. 441 Trencsénre: MNL OL E 21 - b - 1588. május 14. - 569 - 110. Sellyére: MNL OL E 21 - a -1615. december 22. 442 Takáts SA dunai hajózás i. m. 289-290. 443 MNL OL E 21 - b - 1588. december 9. - 569 - 272. ÖStA AVA FHKA HKA HFU 1608. September 9. A kősóbehozatal meggátlására. 444 MNL OL E 15 - 1588. december 19. 107
