Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
VI. A sóbányászat, a sómonopólium, a sógazdasági hatáskör csökkenése
áron való árusítása, a másik — ennél keményebb, ridegebb módszer - az idegen só magas beviteli vámokkal való megterhelése, sújtása. Az olcsóbb sóárakkal való manipulációra az osztrák kamarai igazgatás nemigen volt hajlamos, bár erre mind magyar, mind osztrák részről nemegyszer figyelmeztették. A bécsi körök azonban csak a fiscus érdekeit tartották szem előtt, s ennek következtében az osztrák só árát jóval magasabbra szabták Magyarországon, mint Bécsben vagy Ausztria más helységeiben. így az a sajátságos helyzet alakult ki, hogy a nyugati megyék lakossága sokkal inkább fogyasztotta azt az osztrák sót, amelyet az élelmet szállító magyar szekerek gazdái vettek meg olcsón Bécsben, s hoztak haza Magyar- országra.445 Ez az Ausztriában árusított olcsóbb kamarai só ugyanolyan versenytársa volt a Magyarországon a sóhivatalok által árusított szintén osztrák sónak, mint a má- ramarosi és erdélyi kősó. Az osztrák só ilyen versenye ellen a kamarai szervek úgy védekeztek, hogy megtiltották a stájer és az osztrák sónak magánúton való behozatalát. A harmincadhivatalok szigorú utasításokat kaptak a tilalom érvényesítésére.446 A Magyar Kamarának sok nehézsége volt a sóbehozatal meggátlásával kapcsolatban. A magánúton behozott osztrák só kitiltását a nemesi vámkiváltságok is nehezítették, amint ezt egy 1616. évi kamarai jelentés kifejtette. A magyar nemeseknek ugyanis „saját használatra” joguk volt sót hozni Ausztriából, s ezért nem vásárolták a Magyar- országon árusított drágább osztrák kamarai sót.447 Az osztrák só árára vonatkozó adatok is megerősítik az előbb mondottakat. Az osztrák só szállítási és eladási egysége a Salzküfl (Salzkifl), latinul cupa, cupfa, vasculum salis volt, magyarul olyan kisebb sóhordó vagy sóbödön, amelyben 10 font (körülbelül 5 kilogramm) sót tettek.448 Egy „Küfl” só ára Magyarországon a 16. század közepén 9-10 dénár volt, tehát 1 font sót 1 dénárért adtak el a Pozsonyi és a Soproni Sókamarák.449 Ezt a még nem magas árat a következő évtizedekben emelték,450 ugyanakkor a magyar kősó vámját is, hogy ne legyen versenytársa az osztrák sónak.451 A só ára a 17. században Magyarországon és Ausztriában is emelkedett, a 16. századi ár kétszeresére nőtt. Növelte az osztrák kamarai só árát az is, hogy a szállítás nem volt folyamatos, és a sóraktárakat nem töltötték fel a megfelelő mértékben. A rossz szállítási viszonyok miatt az osztrák só 1623-ban méregdrága lett, 1 Salzküfl-ért 1 forintot is elkértek, Bécsben ekkor ugyanezért 30 dénárral kevesebbet. Ez a magyar kősó fogyasztását növelte még Pozsony környékén is. Ennek ellensúlyozására javasol445 Takáts SA dunai hajózás i. m. 294., 297. Takáts Sándor szerint az osztrák só magánúton való behozatalának megtiltása többszörösen káros volt a bécsieknek, mert a magyar szekerek csak úgy vittek élelmet Bécsbe, ha onnan sóval jöhettek vissza. A tilalom természetesen növelte a sócsempészetet Ausztriából Magyarországra. 446 MNL OL E 21 - b - 1683. május 5. - 565 - 46. Királyi rendelet, hogy mind az Alsó-ausztriai Kamara, mind a Magyar Kamara alá tartozó harmincadhivatalok akadályozzák meg az osztrák só behozatalát Magyarországra. MNL OL E 21 - b - 1589. január 28. - 570 - 17., 1591. március 6. - 572 - 51., 1591. július 30. - 572 - 197. A stájer só behozatalát tiltják meg. 447 MNL OL E 15 - 1616. szeptember 14. - No. 24. Cam. aul. 448 A levéltári forrásokban SalzkueJ7, Salzkifl formában is szerepel. A történeti irodalom a kupasó, hordósó nevét is használja. 449 Takáts S.: A dunai hajózás i. m. 292. 450 MNL OL E 21 - b - 1572. november 24. - 554 - 164. 451 MNL OL E 21 - b - 1563. április 7. - 544 - 22., 1563. június 3. - 544 - 59. 108
