Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
Bevezetés
a rendi (országos és tartományi rendi) hozzájárulás, és a 16. században teljesen meg is szűnt.6 A 14. és 15. századi francia királyságban, tulajdonképp egy olyan rendi monarchiában, ahol a király központi hatalma egyre nő a rendiség rovására, a rendes és rendkívülijövedelmek külön-külön pénzügyigazgatási szervezettel rendelkeztek. A rendes királyi bevételek kezelésének központi pénzügyi hatóságai a kamarák (chambres de comptes) voltak. A 16. és 17. században nevük corns de comptes. A rendkívüli jövedelemnek számító adókat pénzügyi intendánsok (généraux des finances, récéveure généraux) kezelték, akik Párizsban egy központi szervet alkottak. A kamara csak a királytól függött, a pénzügyi felügyelőket eredetileg a rendek választották, később a király nevezte ki őket. A 16. és 17. században az adóigazgatás központi szervei lettek az adóügyi kamarák (cours des aides), ezek szintén csak a király alá tartoztak. A 15. század végétől kezdve egyre erősödő francia abszolút monarchiában is megmaradt a királyi jövedelmek e kettős, a rendest a rendkívülitől elhatároló jellege mind a pénzügyigazgatás legfelsőbb szerveinél, mind a pénzügyigazgatás alsóbb szintjein. A kettős szervezettel azonban csak a királyi hatalom rendelkezett. A rendkívüli jövedelmek kivetése és kezelése is királyi jogkörbe került, a tartományi rendek esetleg csak segédkeztek az adók beszedésében. Ebben a korszakban megnőtt az adók, a rendkívüli királyi jövedelmek jelentősége. Számos új adófajtát honosítottak meg, úgyhogy a 17. és 18. században a királyi jövedelmek már nagyrészt a lakosságot terhelő, különféle súlyos adókból tevődtek össze.7 A francia abszolút monarchia valóban adóztató állammá vált. Az osztrák tartományokban a fejedelmi hatalmat a 15. században a Habsburgok birtokolták, akik a német-római császári méltóságot is viselték (III. Frigyes, I. Miksa). Bevételeik túlnyomórészt szintén a rendektől függetlenül kezelt felségjövedelmekből származtak, mégpedig a fejedelmi birtokokból, a fém-, sóbányászat és sóértékesítés regáléjából, a vámregáléból, a pénzverésből és a szabad városok adóiból. Ez volt az uralkodók úgynevezett kamarai vagyona, amelynél erősen kidomborodott az az általános európai jellegzetesség, hogy ez szinte a fejedelem magánvagyona, mellyel korlátlanul rendelkezhetett. A Habsburgok ezek mellett a német birodalomból is húztak - igazságszolgáltatási és kiváltságokat kibocsátó jogkörükből származó - csekélyebb összegű bevételeket. Az osztrák tartományok felségjövedelmeinek igazgatására a 15. században még nem állítottak föl központi hatóságot, az egyes tartományokban önálló pénzügyi (kamarai) tisztviselők látták el a pénzügyigazgatás teendőit. A javak kezelésénél nagy rendetlenség uralkodott, a javak jó része pedig zálogban volt.8 6 A rendek befolyásának megszűntére: Chaunu, P., Gascon, R.: L’Etat et la Ville i. m. 146-147., Holtz- mann, R.: Verfassungsgeschichte i.m. 378. 7 Az abszolút monarchia pénzügyeire: Holtzmann, R.: Verfassungsgeschichte i. m. 268., 378., 402-404. 8 Thomas Fellner, Heinrich Kretschmayr: Von Maximilian I. bis zur Vereinigung des österreichischen und böhmischen Hofkanzlei (1749) Bd. 1. In: Die Österreichische Zentralverwaltung I. Abteilung. 1. Band. Wien 1907. 9., 14. Az egyes osztrák tartományokban működő pénzügyi tisztviselőket más és más névvel illették, Felső-Ausztriában Hubmeister-nek, Karintiában Vizedom-nak, Stájerországban Landschreiber-nek, Tirolban Kammermeister-nek hívták a tartományok vezető pénzügyi tisztviselőjét. 9
