Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
A nádor mint helytartó
A fentebb elmondottak arról tanúskodnak, hogy a rendek állandóan készen álltak az igazságszolgáltatás „nádori vonalának" védelmére, erősítésére. Tartaniuk kellett ugyanis az ellenkező irányban ható erőktől. A XVI. századi főpap-helytartók igazságszolgáltatási tevékenységének eljelentéktelenedését maguk igyekeztek hangsúlyozni, fölé emelve az igazságszolgáltatási hatáskörnek egyedül a nádorhelytartót (vicariust) megillető teljességét. Az 1681. évi nádorválasztás néhány évi haladékot, állóharcot jelentett, de az 1680-as évek végétől a Rákóczi-szabadságharcig újabb központi támadás indult annak érdekében, hogy a nádor helytartói jogkörének igazságszolgáltatási részét is korlátozzák. Erre a kérdésre a magyar kancellária történetének e korszakbeli feldolgozása adhatna pontos választ. Ennek hiányában a most rendelkezésünkre álló adatokból is félreérthetetlenül megállapítható, hogy az igazságszolgáltatásnak központi ellenőrzés alá vonása fokozódott. Az újjászervezett magyar kancelláriának 1690-ben adott királyi utasítása is erről tanúskodik. Ezt az utasítást, amint a kancelláriának egy későbbi, 1701. februári előterjesztése utal rá, az egész minisztérium együttesen alakította ki. A kancelláriának nemcsak átszervezését, hanem munkája színvonalának emelését is mind az uralkodó, mind a nádor és a rendek egyaránt kívánták. Megvalósítására azonban akkor került sor, amikor a központosító irányzat újból erőre kapott. Az utasításban több alkalommal is hangsúlyt kapnak mindazok a feladatok, amelyeknek célja a királyi tekintély és hatalom megszilárdítása. 107 Maga az utasítás pedig a magyar kancelláriát a magyar közhivatalok fejének, vezető szervének nyilvánítja. S rögtön ennek a bevezetésben való kijelentése után rátér az igazságszolgáltatás kérdésére, a peres felek nehéz helyzetére, amit az ország rendes bíráinak tevékenysége okoz. Ezért a király a jövőben gondoskodni kíván arról, hogy a felek panaszaikkal és fellebbezéseikkel megkereshessék az udvart. 108 Az igazságszolgáltatásnak és az ügyek felülvizsgálatának (revisio) kérdésére az utasítás másik fejezetében újból visszatér, s kötelességévé teszi a kancelláriának, hogy különösképpen az utóbbi jellegű ügyekről a titkos tanácsban, illetve a király előtt feltétlenül jelentést tegyen. 109 Az 1690. évi utasítás általános elveket összefoglaló szövegében nem találunk részletezést arra nézve, hogy milyen és mely rendes bírák által intézett ügyeknek a királyi udvarban való felülvizsgálatára gondolt a király. A magyar kancelláriának 1701. évi, a február 4-i titkos tanácsban tárgyalt előterjesztéséből azonban világosan látható, hogy a helytartói — más néven hétszemélyes — táblának mint fő fellebbezési hatóságnak ítéleteiről volt szó. Az 1701. február 4-i titkos ülésen jelen volt a királyon kívül Kollonics Lipót esztergomi érsek, Keresztély Ágost szász herceg és győri püspök, Mattyasovszky László magyar kancellár és a név szerint felsorolt osztrák és cseh tisztségviselők, miniszterek. Esterházy Pál nádor neve, bár a tárgyalás az ő helytartói hatáskörét érintette, a résztvevők névsorában nem szerepelt. A magyar kancellária, az 1690. évi utasításban található ügyrendi szabályzathoz tartva magát, az Olgyay családnak s más, itt meg nem nevezett családoknak éppen sorra került s elintézést kívánó ügyét terjesztette elő, majd ugyancsak szokás
