Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
A nádor szerepe az ország honvédelmében
sebb, hanem több volt, mint ami az utasításokból kiolvasható. Esterházy Pál 17 éves korától kezdve — amikor a pápai főkapitányságot megkapta — ahhoz edződött hozzá, hogy a várkapitánynak, még ha saját tulajdona is a vár, minden fontosabb kérdésben a főkapitány — Pápa esetében a haditanács 23 mindenkori elnökével azonos győri főkapitány — és a haditanács hozzájárulását, engedélyét kell kérnie. A főkapitányi utasítást a király bocsátotta ki s az ő aláírásán és pecsétjén kívül rajta volt még a haditanács elnökének és titkárának aláírása is, ezzel is jelezve, amit az utasítás szövege külön hangsúlyozott, hogy a főkapitány felettes hatósága a király után a haditanács, továbbá — ez esetben — a győri főkapitány. A 450 főnyi magyar lovas- és gyalogosőrség zsoldját Alsó-Ausztria adójából fizették. (Megállapítható egyébként, hogy az utasításoknak a zsoldfizetésre vonatkozó pontját hajtották végre legritkábban.) A királynak megvolt a joga ahhoz is, hogy nagyobb létszámú csapatot küldjön a várba, azonban, amint mindhárom pápai utasítás egybehangzóan leszögezi, az ilyen csapat közvetlenül a győri főkapitánytól függ; a várkapitánytól csak akkor, ha a király vagy a főkapitány külön rábízza ezek vezényletét is. Ez az igen lényeges pont lehetővé tette, hogy a várkapitányt szinte félreállítsák saját várában, mert a gyakorlat azt mutatta, hogy ha egy-egy várba német csapatok érkeztek saját tisztjeikkel, mindig az ő akaratuk és elgondolásuk érvényesült, nem szólva sok áldatlan viszályról, amit az ilyen helyzet felidézett. Korlátozta az utasítás a várkapitány igazságszolgáltatási jogát is. A magasabb rangú katonák vétségeinek ügyében csak a főkapitány tudtával járhatott el, s ilyen ügyek felmehettek egészen a királyig, minthogy övé volt a kegyelmezés joga. A főkapitánynak a haditanácstól kellett engedélyt kérnie a várból való hosszasabb eltávozásra. 24 Közölnie kellett a haditanáccsal minden fontos hírt, amit kémei az ellenségről jelentettek. A várat és a hozzá tartozó épületeket ugyancsak a haditanács tudtával javíttathatta, új vagy nagyobb fontosságú épületek emeléséhez külön királyi megbízást kellett kérnie már csak azért is, hogy igénybe vehesse szükség esetén a szomszédos vármegyék ingyen munkáját. Tisztségének megszűntekor a haditanács biztosai vették át a várat, leltár mellett, s általában állandóan lehetővé kellett tennie, hogy a király, a haditanács vagy a főkapitány személyesen vagy biztosok útján bármikor ellenőrzést hajthasson végre. A szemlemesterek és a hadbiztosok időnként ellenőrizték a várbeliek létszámát is, új katonákat csak jelenlétükben lehetett alkalmazni. A töröktől szerzett zsákmányból a foglyul ejtett basákat, szandzsákbégeket és bégeket a királyhoz kellett felküldeni. A fenti rendelkezéseket végiggondolva, azokban kivetnivalót tulajdonképpen nem találhatunk. Egy Budán székelő nemzeti király sem adott volna nagyobb önállóságot és mozgási szabadságot egy végvári főkapitánynak. Az ellentétek és bonyodalmak abból adódtak, hogy egyrészről az udvar és a haditanács, másrészről pedig a magyar rendek között állandóan folyó harcban az ehhez hasonló függő helyzet az utóbbiak, s nemegyszer a nemzet érdekeit is veszélyeztették. Meggondolandó az is, hogy a legfelső szervek alsó fokon várkapitányi szinten ennyire kezükben tartották az irányítást, ezzel közvetve, csökkentették az ország-
