Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
A nádor mint helytartó
Szelepcsényi érsek helyettese, Szenté Bálint — rövidesen Esterházy Pál alnádora — óvatosságra intette a már megválasztott nádort és az országgyűlést, kérve, kíméljék „az öreg úr" érzékenységét; ha a nádor és az érsek között ellentét támad, az ország vallja kárát. „Ma hallottam emlékezetben lenni a pecsétet — írta Szenté Bálint a nádornak, még az érsek szállásáról —, az Istenért, kérem Nagyságodat, ha lehet, ne menjen publice kérdésben ilyen hirtelen, ha ad partém accomodaltathatik a dolog; mert nagy promotiojára vagyon s lészen a közjónak a Nagyságtok között való egyezség." 16 Szelepcsényi végül is csak akkor nyugodott meg, amikor a király biztosította, hogy továbbra is érvényben maradnak az esztergomi érsekség jogkörére vonatkozó törvények, különösképpen az 1536: 15. és 16. tc. 17 Utóbbi alapvetően fontos a helytartóság jogkörének kialakulásában. Várday Pál esztergomi érsek, később helytartó javaslatára jött létre, s arról rendelkezett, hogy a helytartónak állandóan működő tanácsa legyen: a király a mindenkori helytartó mellé a főpapok és főnemesek közül hét tekintélyes tanácsost nevezzen ki. A 15. tc. szerint pedig, állásánál fogva, az esztergomi érsek is tagja lett ennek a tanácsnak. 18 Ugyanakkor a királynak le kellett csillapítania a soproni országgyűlés zúgolódó rendéit is arra hivatkozva, hogy jogaikat semmi veszély sem fenyegeti, a kormányzóság (Gubernium) megszűnt, pecsétje, a helytartói pecséttel együtt a királyhoz került, a helytartói tisztségről és az érseki jogkörről szóló törvények pedig nem csökkentik a nádor hatáskörét. 19 1681. december l-jén végül elküldhette elismerő és felmentő decretumát volt helytartójának (locumtenensének), igyekezvén úgy feltüntetni a dolgot, mintha a munkával túlterhelt érsek megkönyebbítését kívánná előmozdítani: a politikai viharok lassan elülnek, az országnak van nádora, az érsek megpihenhet, a fent említett törvénycikkek érvényben maradnak. 20 Mindezek alapján jött létre az 1681: 2. tc, amely eltörli a kormányzóságot és a helytartóságot, a kormányzó és a helytartó pecsétjeit pedig a nádorválasztás — 1681. június 13. — óta kelt kiadványokkal együtt hatálytalannak nyilvánítja. Az újonnan választott nádor szintén nagy fontosságot tulajdonított hivatali hatásköre helytartói részének. Ő maga is részt vett annak a királyi oklevélnek megfogalmazásában, amelyben I. Lipót őt az ország nádorává kinevezi és fizetését meghatározza. A nádor családi levéltárában megvan ennek az oklevélnek egyik fogalmazványpéldánya. 21 Ennek szövegébe Esterházy Pál saját keze írásával szúrta bele a „vicariatus" szót, amelynek, mint látni fogjuk, nagyobb jelentőséget tulajdonított, mint a XVI. századi helytartók „locumtenens" kifejezéssel jelölt tisztének. Annak ellenére, hogy a hivatalos iratokban később is mindig így nevezték a helytartót. Esterházy a kinevező oklevél szövegének tervezetébe több helyen is belejavított. A tervezetnek arról szóló része, hogy a király — apja, Miklós nádor, valamint családja és saját érdemeire való tekintettel — mivé választatta őt a soproni országgyűlésen, eredetileg így hangzott: „.. .ad honorem ac dignitatem palatinalem". A nádor ezt a szövegrészt így alakította át: „.. .ad vicariatus nostri honorem, dignitatem nempe palatinalem". A magyar kancellária fogalmazványpéldányában 22 ez a rész már a nádor által javított formában található. Ugyancsak a családi levéltárban van a privilégiumformában kiállított, díszes külsejű királyi
