Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
A nádori fizetés
kapcsolatban, ugyanakkor pedig, amint felterjesztéseiből ismeretes, másfajta (bányavidéki, magyar tanácsosi) fizetését sem kapta rendszeresen, a különféle bizottságokban végzett munkájáért pedig általában hiába kért napidíjat. Igaz, elmaradt fizetése egy részéből törleszthette hitelbe szerzett birtokaival kapcsolatos adósságát, s az is feltehető, hogy ezeket rá való tekintettel bocsátották rendelkezésére a terjes vételár kifizetése nélkül olyan háborús, pénzszűke időben, amikor a készpénzt hozó vevő számára szinte minden eladó volt. Ezen a helyen nem készíthetjük el Esterházy Pál egész hivatalviselésének és magánföldesúri tevékenységének számadatokban is kifejezhető mérlegét, csupán arra kívántunk rámutatni, hogy fizetése egy részének elmaradása, nehézkes folyósítása komoly és nehezen leküzdhető gondokat okozott az adott időszakokban. Korszakában igen nagy értéke volt a pénznek, s a hivatalnokok, polgárok, nemesek és főrangúak a rendszeresen végzendő hivatali munka, illetve országos tisztség ellátása fejében terjes határozottsággal igényelték az állandó készpénzfizetést, alkalomadtán pedig a napidíjat. Az udvar pedig, bármennyire rendi ügynek tekintette a rendi hivatalok fennállását, nem tudta megvalósítani, hogy fizetésüket teljesen a rendekre hárítsa. A nádor esetében pedig, aki a király helytartója volt, azonkívül közvetítő a király és az ország között, ebbeli kívánságát elvileg sem támaszthatta alá. JEGYZETEK 1 Baráth Tibor: i. m. 27: a nádori méltóságot a középkorban nagy kiterjedésű birtokokkal honorálták. A XVI. század végén a királyi birtokok elidegenítése folytán erre kevés lehetőség nyílt, így attól kezdve a nádor évi 22 ezer forint fizetést kapott, a felső-magyarországi harmincadbevételből (azaz kamarai jövedelemből). A szepesi kamarának nagy terhet jelentett a nádori fizetés, s nem is találta méltányosnak, hogy a királyt illető jövedelmekből fedezzék, hanem szerették volna a rendekre hárítani: „.. .ex aliis contributionum per regnicolas fiendarum proventibus"; 1614. jan 7. javaslat. — Az összeg nagyságát is állandóan kifogásolták, így pl. Esterházy Miklós nádor esetében Pázmány Péter találta soknak. A nádor így felelt meg az érseknek: „.. .noha azt nem úgy nekem, mint mellettem levő bandériumjának fizeti őfelsége. Emellett tartok magaméból még annyi szolgát, amennyi a bandérium volna, s nem szintén bolondságomból avagy mint kegyelmed ítélte, magam pompájáért, hanem hazánk bizonytalan állapotjáért, akiből kifutnom engem kötelességem nem enged." (Bubics-Merényi: i. m. 60. — Kiemelések tőlem.) — Rendszertelen folyósításáról uo. 37. — Esterházy Miklós kancelláriájának fenntartására évi 4000 forintot fizetett átlagosan, emellett kb. 100 főnyi katonát tartott. (Hajnal István: i. m. 52-53. és Csapodi Csaba: Eszterházy Miklós nádor. Bp. én. 143-144, ugyancsak a kiadásokról.) 2 A király magyarországi honoráriuma évi 20 ezer forint volt, amit Bécsben keveselltek. (L. pl. 1702. jún. 25. Esterházy Pál levele Batthyány Ádám országbíróhoz. MOL P 1314 72023.) L. még a 43. jegyzethez tartozó szöveget. 3 Szekfű Gyula: i. m. III. k. 198-200 és 204 az ún. donatio mixta (vegyes adomány) jelentőségéről. Hadseregszállító főurak és fizetésükhöz nem jutó tisztségviselők kapták. 4 Bakács István: A magyar nagybirtokos családok hitelügyletei a XVII-XVIII. században. Bp. 1965, 17-18. A fizetési kárpótlásul kapott regéci uradalmat Miklós nádor veszteséggel cserélte el. Uo. 1. az általa felvett kölcsönöket és fizetési hátralékát. 5 „Ac de salario quoque eiusdem, iuxta conventionem cum ipso iam initam clementer dispositura" (ti. maiestas). — Hivatkozik erre a konvencióra több későbbi irat között az az 1684. jan. 15-én kelt királyi leirat, amely a nádori fizetés módosításáról szól. MOL P 108 56. Fase. C. No. 75.
