Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
A nádori fizetés
6 MOL P 125 8364, Csak évszámmal keltezett; a napi dátumot 1. a kancelláriai fogalmazványon és tisztázaton. 7 MOL A 35 1681. év. No. 12. 8 MOL P 108 2/3. fasc. E. No. 74. —Ugyanezen a három példányon követhetjük nyomon a helytartóságával kapcsolatban tett saját kezű javításait. L. a helytartóságról szóló részben. 9 L. az 1. jegyzetben említett nádori bandériumot. Ennek létszámára csak számítások alapján következtethetünk, 1. alább. 10 Horváth Tibor Antal: A magyar aranyforint értékváltozása 1490-1700 között. Numizmatikai Közlöny, Bp. 1959-1960, 34. Eszerint egy magyar forint értéke ezen a területen egyenlő volt 20 császárgarassal, illetve 60 krajcárral, illetve 100 dénárral. A tényleges érmepénz, az aranyforint értéke állandóan változott, ezért volt szükség egy számítási forint bevezetésére. Olyan számítási forint volt a rajnai forint, amely ugyancsak 60 krajcárt ért. A kétféle számítási forint értékegyenlősége tette lehetővé a kétféle elnevezés használatát. 11 L. pl. a nádori fizetést módosító, fentebb említett 1684. jan. 15-i iratban: „.. .pro salario palatinali 24000 florenorum Rhenensium millia determinata et annuatim ordináta fuissent". MOL P 108 56. Fasc. C. No. 75. 12 MOL E 106 és E 554 Fol. Lat. 921. (Csak az 1687. évi számadáskönyv.) 13 MOL P 108 56. Fasc. D. No. 108. Computus generalis c. elszámolás a nádor fizetéséről 1681. jún. 13-tól 1686. márc. 23-ig. 14 MOL P 125 6993. (1682. febr. 7.): „.. .quamvis omnes maiestatis vestrae sacratissimae officiales bellici suam acceperint et accipiant solutionem, ego autem nec unum obulum habui, sed meas proprias pecunias consumpsi". — Nádori fizetését illetően: „Quod salarium meum annuale a maiestate sacratissima clementissime subscriptum, et articulo primo praeteritae diaetae confirmatum, quamvis saepius maiestas vestra sacratissima mandátum ad inclytas cameras dederit, sed nescio qua de causa nec hucusque in effectum deducuntur...; .. .ad nutum earundem camerarum cum gravi etiam damno meo ad omnia proposita assensi.. . sed nec eiusdem factae conclusionis ullum videó effectum". 15 L. többek között a király levelét a nádorhoz 1681. júl. 20-án, amelyben közli, hogy kézhez vett bizonyos bemutatásra felküldött iratokat: „...annexas formulas e comite Tekelio desiderati salvi conductus et assecurationis a vobis üli tradendae". Thököly, mielőtt követeit tárgyalásra küldte Bécsbe, pénzbeli biztosítékokat is kikötött. MOL P 125 8366. — L. még a Benyovszky Mátyás nádori titkárról és a nádori adománykönyvbe bevezetett tételekről szóló részt. 16 Jádrinicz Mátyás familiáris a nádorhoz: „. . .miutta Kismartonból feljöttem, minden nap untattam Abele uramat mind az palatinalisi restantiát, mind pediglen Nagyságod generálisságára való restantiát; mi palatinalisi restantiát illeti, még ma vagy holnap kiadják a decretumot, melyet el sem mulatom Kollonics uramnak béprezentálnom; micsoda válaszom lészen, .. .megírom". MOL P 125 2518. 17 A magyar kamara válasza a nádornak, említve annak szept. 5-i levelét: „.. .quamvis et sterilitás proventuum huius camerae modernis temporibus turbulentis et exhaustus perceptoratus status vix aliquam possibilitatem eatenus dictarent". MOL P 125 9167. 18 Benyovszky Mátyás nádori titkár fáradozásairól egy 1682. októberben kiutalt összeggel kapcsolatban 1. a nádorhoz írt okt. 16-i levelében: „.. .kezemnél van már az camerara szóló újabb commissio (ezt Bécsben eszközölte ki) az Nagyságod füzetese végett, alámenet (ti. Pozsonyba) disponálom mindenik camaras urnák". MOL P 125 1277. — Ugyanennek levele okt. 18-án: „Alámenet Pozsonyba a Nagyságod füzetese végett való commissiot exhibealom az camaran, és ad partém disponálom az camaras urakat, azután leszen, aki urgealja." Uo. 1278. — A szept. 20-i kifizetést 1. a Szalay-elszámolásban. 19 L. a 14. jegyzetet. 20 „.. .quod aloioquin regni leges palám innurent". MOL P 108 56. Fasc. C. No. 75. A király határozata a kamarához. 21 „... ob hoc, habita cum eodem comite palatino desuper adhuc die 25 mensis Februarii anni proxime praeteriti Viennae conferentia, sua sponte et libere condescenderit". 1684. jan. 15., Linz, a király határozata a magyar kamarához. MOL P 108 Fasc. C. No. 75. 20* 307