Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)

A kunok és jászok bírája és főkapitánya

tott, a kunok és jászok kiváltságainak megerősítése volt,

7 később azonban maga is alul maradt abban a küzdelemben, amely a kerületeknek a nádori jogkörből való kivételével és a Német Lovagrendnek való eladásával végződött. Buda visszafoglalása után a nádor, tiszténél fogva egyúttal Pest megye főispánja, nagyobb lehetőséget kapott egyrészt a megyei élet irányítására, másrészt a megye területén, illetve közeli szomszédságában fekvő kun és jász kerületek szervezésére. Budán is, Pesten is házat építtetett, olykor maga is megjelent, de küldöttei állandóan jártak a megyébe. De mivel ő is, Esterházy Zsigmond is az ország nyugati részében lakott, szükség volt állandó helyi ügyintézők kinevezésére. Pest megyének mindig megvolt a tisztikara. A kun és jász kerületek igazgatására pedig a nádor 1688. május l-jén külön alkapitányt nevezett ki Dalmady Sándor személyében.

8 A hódoltság idején, amint látni fogjuk, a kerületeket adózás szempontjából a megyék fennhatósága alá rendelték, olykor a megyékbe való bekebelezésük igénye is felmerült; ezt az elgondolást a kamara és az idegen katonaság vezérei támogatták. A nádor azonban a megyék és a kerületek különválasztása mellett foglalt állást, az ellenkezőjében nádori jogkörének súlyos sérelmét látta. Minden új és megújított kiváltságlevelében leszögezte, hogy a kunok és jászok egyedül az ő joghatósága alá tartoznak. 1688. március 8-án, nem sokkal Dalmady kinevezése előtt, kemény hangú dorgálásban részesítette saját megyéjét, Pest megyét, amiért privilégiumaik ellenére állandóan magához vonja a kunokat és jászokat, ,,az szokatlan adóra erőltetvén és tehetségeket fölülhaladó portiokat rajok vetvén"; figyelmeztette őket, ha nem hagyják abba, „más úttal is providealunk magunk authoritásának, kívánván őket az magok privilegiomjában megtartani".

9 Természetes, hogy a megyék más helyről, elsősorban a budai kamarai adminisztrációtól kapott biztatás nélkül nem nyúlhattak volna a jászkun területekhez, hogy a maguk adóterheit a rájuk való kivetéssel csökkentsék. Köztük és a megyék között egészen 1702-ben bekövetkezett eladásukig állandóan folyt a harc az együttes vagy külön adózás miatt, jelezve, hogy kiváltságaik mögött nem volt tartalom, s egyre inkább közeledtek az 1702-ben királyi oklevélben is rögzített jobbágyság állapotához. A kiskunságiak példája mutatja, hogy volt idő, amikor maguk kérték a megye védelmét, s vállalták az együttes adózást is. 1682. június 6-án a még Füleken székelő Pest megye tájékoztatta a nádort erről a kérdésről. Eszerint a csupán négy faluból álló kiskunságiak korábban Pest megyétől függtek, s velük adóztak is, de még régi alispánjuk, Földváry János idején elszakadtak abban a hitben, hogy a rablók ellen meg tudják magukat védeni, s nincs szükségük a megye paraszthadnagyainak támogatására. Később a rablók (főleg íizetetlen végbeliek) elszaporodtával újból visszakéredzkedtek, vállalták a rájuk kivetett terheket, sőt hadnagyságot is viseltek. Most pedig újból el akarnak különülni.

10 Ebből látható, hogy mind a nádor, mind maguk a kunok és jászok az önállóság és külön adózás mellett foglaltak állást, amitől csak kényszerhelyzet téríthette el az utóbbiakat. Dalmady Sándor alig egy évig viselte alkapitányi tisztét. Kinevező irata értelmében évi — de összegben meg nem határozott — fizetését a jászoktól és kunoktól kapja annak fejében, hogy biztosítja kiváltságaik megőrzését, s minden jogos