Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
Szerepe az országgyűlésen
A nádor mindenekelőtt a világi katolikus főurak érdekeit képviselte. Protestáns főúr már csak elvétve akadt. A katolikus főurak és a katolikus klérus között is voltak ellentétek. A klérus merevebben alkalmazta az ellenreformáció szigorát a protestánsokkal szemben. Ennek az országgyűlésnek külön sajátossága az volt, hogy Szelepcsényi György esztergomi érsek a nádorválasztás után is meg akarta tartani királyi helytartói tisztét, amint a helytartóról szóló fejezetben láttuk. Ebben viszont nem számíthatott a katolikus főurak támogatására. Csak a király, az udvar és a klérus állt mellette. Próbálkozása végül is nem sikerült, s az adott bel- és külpolitikai helyzetben a királynak is fel kellett hagynia a tervvel. Ezen az országgyűlésen a központosításból már az abszolutizmus felé törekvő Habsburg-kormány és a magyar rendiség küzdött meg egymással. Mindkét fél a maga hadállásait igyekezett megszilárdítani és előbbre tolni. Az országgyűlésen felmerült kérdésekben az alsótábla vármegyei követei képviselték az ellenzéket, katolikus és protestáns köznemesek sokszor egymást támogatva. A szabad királyi városok leginkább saját sérelmeik orvoslását próbálták biztosítani. A felsőtáblán ülő világi főurak — nagybirtokos arisztokraták — néhány esetben s mindig óvatosabb megfogalmazásban csatlakoztak az alsótábla véleményéhez. Kivételezett helyzetüket a királynak köszönhették, aki számított hűségükre és támogatásukra. Nem volt még messze a főúri összeesküvés felszámolása, azonkívül ez az országgyűlés tapasztalhatta, mekkora nehézségekkel jár Illésházy György grófnak pozsonyi fogságából való kiszabadítása. A főpapság irányítása alatt álló klérus mindkét táblán a maga célkitűzéseit tartotta szem előtt, s erős hatással volt magára a királyra is. Fokozta a nehézségeket, hogy 19 éve nem tartottak országgyűlést, így az ügyintézés módjával, egyes törvények, régi szokások értelmezésével kapcsolatban gyakran merült fel bizonytalanság és vita. Az „ez azelőtt nem volt szokás", vagy „azelőtt ez nem így volt" kifejezések minduntalan felbukkannak az országgyűlési naplókban. A rendek a régi szokások fenntartásában is a maguk jogait védték. A királyi előterjesztéseket az országgyűlés csalódottan fogadta. Nem volt benne szó sem a nádorválasztásról, sem az utolsó évtized törvénytelen intézkedéseinek eltörléséről. így a személynök, az alsótábla elnöke hiába rendelte el, hogy kezdjenek hozzá az előterjesztésekre adandó válasz megszerkesztéséhez és a sérelmek összeállításához. A tábla előbb ígéretet kért, hogy meglesz a nádorválasztás. A király végül megígérte, de egyúttal azt kívánta, hogy állandó tanácsosokat rendeljenek a nádor mellé, mivel hatásköre túlságosan nagy, és, mint a közelmúlt példája mutatja, ebből veszélyek is származhatnak. A személynök a király óhajával mindig egyetértett, így hajlandó lett volna a tanácsosokat elfogadni arra hivatkozva, hogy a királynak is vannak tanácsosai. Kinevezésükre azonban mégsem került sor. A nádorválasztással a felsőtábla is egyetértett, a két tábla ennek érdekében közös követséget küldött a királyhoz. Június 13-án ment végbe a választás. A király négy jelöltje közül csaknem minden szavazat Esterházy Pálra esett. Az első szavazatot maga Szelepcsényi György esztergomi érsek adta le rá, de ez nem jelentette, hogy hajlandó volt lemondani a királyi helytartóságról.
