Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
A nádor szerepe az ország honvédelmében
együtt tekintélyes, jelentős magyar sereg élén vegye ki részét az ország felszabadításából. Ebben egyetértettek vele azok az alsó-magyarországi főpapok, főurak és nemesek is, akikkel tanácskozást folytatott, mindaddig, amíg sor nem került a nehéz körülmények között kiállított főúri vagy megyei bandériumoknak az egyes országrészekből, illetve megyékből való el vezénylésére. Az idegen katonaság állandóan növekvő létszáma, fékezhetetlen kihágásai, majd később a török és Thököly seregének közeledése folytán az ország veszélyeztetett területei igyekeztek a maguk védelméről gondoskodni, s nem bocsátották el amúgy sem nagyszámú katonaságukat. Az ország saját katonai ereje legjobb esetben helyi védekezésre volt alkalmas, de arra nem, hogy a nádor oldalán, egy tömbben mint magyar hadsereget állítsák szembe az ellenséggel. Ilyen haderő megszervezéséhez évtizedek lettek volna szükségesek, ha az udvar és a haditanács igényt tartott volna rá. A végvári magyar katonaság létszámának növelése vagy akárcsak a meglevők fizetése is pénzfecsérlésnek tűnt az egyre állandóbb pénzhiánnyal küszködő legfelső hadvezetés szemében, amely a hadjárat tervét idegen zsoldosokra építette. A nádortól, akit a király április 21-én az új fővezérrel, Lotharingiai Károly herceggel való szoros együttműködésre utasított, 148 csupán azt várták, hogy állítsa fel a január 16-án Bécsben megajánlott 5000 főből álló nemesi felkelést. A nádor és a Bécsben tartózkodó mágnások Alsó-Magyarország akkor hozzáférhető területeiről ajánlottak meg, főpapi, főúri és megyei bandériumok keretében, 3000 könynyűlovast és 2000 gyalogost; katonatartásra fejenként és havonta öt forintot számítottak, ami havi 25 ezer, nyolc hónapra pedig 200 ezer forint költséget jelentett volna számukra. 149 A rendek kívánsága az volt, hogy 5000 főből álljon a királyi bandérium is, amelyet a felszaporítandó végvári katonaságból lehet kiegészíteni. Ennek költségei a magyar kamarát terhelik. 150 Kollonics Lipót, a magyar kamara elnöke soknak találta a fejenként havi öt forintot; lovasoknak csak három, gyalogosoknak két forintot volt hajlandó fizetni. 151 Ez volt az egyik oka, hogy a királyi bandérium kiállítása elmaradt. Június 18-án, amikor már a török egyre gyorsabban közeledett az ország nyugati része felé, a nádor azzal mentegette a nemesi felkelés sikertelenségét, hogy a törvények értelmében csak akkor kötelesek megjelenni, ha készen áll a magyar katonaságból összetevődő királyi bandérium. Ezért jelentős eredménynek tekintette, hogy sürgetésére mégis összegyűlt kb. 4000 főnyi sereg, amely vele volt a semptei táborban. 152 A király pedig még június 30-án, egy héttel Bécsből való menekülése előtt, tovább sürgette a januárban megígért felkelőlétszám kiállítását. 153 A megyéknek a nádorhoz intézett s fentebb már említett mentegetőző irataiból csak néhány jellemző adatot említünk. Egyöntetűen úgy válaszoltak a nádori felhívásokra, hogy a rájuk rótt katonatartási költségek (porciók) miatt sokan eladták fegyvereiket, lovaikat, még birtokukat is. 154 Később a szövetséges és az ellenséges hadsereg közelsége miatt nem engedték el katonáikat. A felkelésre hívó királyi parancsokat a magyar kancellária küldte szét, ugyanakkor pedig Gubasóczy János kancellár április 29-én — mint nyitrai püspök és főispán — levelében arra kérte a nádort, mégse vigye el Nyitra megyéből az ott kiállított 300 gyalogos
