Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
A nádor szerepe az ország honvédelmében
Ezután, 12 pontba foglalva, felsorolja javaslatait. A végvidéken lévő német katonaságot vigyék ki, s hozzanak helyettük ugyancsak németeket, akik azonban a lévai és füleki szabadcsapatok módjára szervezve a főkapitánytól és tisztjeitől függnek. A magyar katonák számát szaporítsák. Neki magának adjanak megfelelőbb székhelyet; ez ügyben megkeresi majd a haditanácsot. A végvári katonaságot a bányavárosok fizessék, mivel az örökös tartományokból úgysem jön meg az erre szánt pénz. A kisebb tiszti állásokat korábban maga a főkapitány töltötte be, most pedig a haditanács. 33 Az embereknek azonban nincs pénzük arra, hogy Bécsbe menjenek a tisztségekért, azért az állások nagyrészt betöltetlenek. A fő- és helyettes kapitány úgyis magától a haditanácstól kapja a parancsot, kéri ezért, hogy legalább az alsóbb rangúakat ő nevezhesse ki a haditanácsnak való jelentéstétel mellett. Kér azonkívül egy tőle függő dragonyosezredét. A végvári magyar katonák fegyelmét is csak az ezredekbe szervezés biztosítaná. Egyes véghelyeket máshova kell áthelyezni, erről tájékoztatni fogja a haditanácsot. A végvárak javítására a megyék adjanak ingyenmunkát, bár egyesek helyett jobb lenne újat építeni. A Vág mellé is kér hajdúkat, akik Horvátországban és a Muraközben jól ellátják a határvédelmet. A megyéket királyi paranccsal kellene a költségekhez való hozzájárulásra rávenni. A török közel van, bármikor megkezdheti a hadműveleteket. Alkalomadtán meg lehetne kísérelni, hogy becsapásait megtorolják. Befejezésül még egyszer azt kéri, hogy hatáskörét ténylegesen gyakorolhassa. Magának sem kér nagyobb hatáskört, mint amilyen a károlyvárosi, varasdi, győri, komáromi és kassai főkapitányoknak van. A fentiekből, úgy véljük, világossá válik a főkapitányi utasítás és a valóság ellentéte. Nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy az utolsó pontban felsorolt főkapitányok, akiknek hatásköre Esterházyénál teljesebb volt, valamennyien idegenek voltak. Rajta kívül ekkor csak a dunántúli országrészben volt magyar főkapitány, Batthyány Kristóf, de őt nem is hozta fel példának. Megítélésünk szerint ebben az időben már nem a főkapitány magatartásán múlt, hogy utasításában vázolt hatáskörét biztosítani tudja-e vagy sem. Amint a fentiekből látjuk, ez a haditanács pórázán lehetetlen volt. A haditanács ugyanis, bár elnöke aláírta a főkapitányi utasítást, annak pontjait hatálytalanító vagy keresztező rendeleteket adott ki. A magyar főkapitányok nem maguk irányították, de nem is maguk intézték a gondjaikra bízott végvidék katonai ügyeit, hanem a haditanács végrehajtó közegei voltak, s nem is első-, hanem csak másodrendű közegei. A tényleges feladatokat ugyanis nem rájuk, hanem osztrák tisztekre bízták. A várakba behelyezett királyi német őrség nemcsak a várkapitánytól nem függött, hanem a végvidék főkapitányától sem, ha az magyar főkapitány volt. így történhetett meg, hogy egy osztrák ezredesnek — a felterjesztésekben többször említett, Lipótváron székelő Rythnek — a valóságban nagyobb volt a hatásköre, mint Esterházy főkapitánynak. Nem meglepő, ha ilyen körülmények között a főkapitánysághoz tartozó megyék sem tőle vártak parancsot, hanem az utasításokban biztosított megyei szolgáltatások érdekében külön királyi parancsot kellett kieszközölni. 7* 99
