Kállay István: A városi önkormányzat hatásköre Magyarországon 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 9. Budapest, 1989)

6. Egyházi ügyek

urakat hatalommal akadályozta a tizedszedésben. Ezért viszont a megyei kapitány intette meg a tanácsot.

26 1818 decemberében küldte meg a kancellária a városnak az ítéletet, amely a káptalannak adott igazat. „így a dézsmát — mondja a városi jegyzőkönyv —, melyet a város több mint egy évszázada bírt, idegen bérlők kezére adják. Ezért félő, hogy a nép szomorú cselekedetre adja magát, a város jövedelmei pedig csorbulnak." A magisztrátus — mielőtt az uralkodóhoz fordult volna — még egyszer kísérletet tett a barátságos kiegyezésre. Ennek során hangsúlyozták, hogy a kancelláriától kapott ítélet ellen recursussal élnek. A tárgyalásokkal egy időben a város két évi díj címén 3200 Ft-ot tett le Marich Dávid királyi biztos kezéhez. A káptalan azonban ezzel nem elégedett meg, míg végül is 1800 Ft-ban kiegyeztek.

27 1822-ben a város megpróbálta örök bérletbe venni a tizedet, de a püspök ezt megakadályozta: a káptalan hat évre évi 1800 Ft-os, vagy 12 évre évi 1900 Ft-os ajánlatot tett. A város a dézsmát ezúttal hat évre vette bérbe. 1827-ben — mivel a kamarási pénztárban nem volt elég pénz — az összeget az adópénztárból hitelezték. A szerződések meghosszabbítására a tanács minden alkalommal — a legtapasztaltabb tagjaiból összeállított — küldöttséget menesztett a káptalanhoz. A szerződés szövegében hangsúlyozták, hogy a város fenntartja magának a jogot a törvényes útra.

28 1841-ben a káptalan dézsmaváltság címén az addigi 1600 ezüst Ft helyett 2000 Ft-ot kért, „a belső szépítés és a papi öltönyök készítése végett". A korábbi iratok áttanulmányozása után, a város végül is 1850 ezüst Ft-ban állapodott meg. Az erre kiküldött városi bizottság „a szokott módon jelesítette a szerződést". Az 1847. január 1—1852. december 31. közötti időre kötött szerződés évi 1800 ezüst Ft-ról szólt.

29 Belvárosi plébániatemplom, székesegyház A XIII. században épült Szent Péter és Pál templomot a visszafoglalás után a jezsuiták helyreállították és Szent István tiszteletére nevezték el. Az építéshez 1702 után felhasználták a felsőbb hatóság által lerombolni rendelt bástyakövek falait is. Az építés a Rákóczi-kor után tovább folytatódott, a város ehhez kocsit, fuvart és (1716-ban 600 darab) téglát adott. 1720-ban a magyar plébános kérésére a városi pénztár fizette ki 12 templomi szék árát (75 Ft-ot). A következő évben a nyolc fuvaros, aki Modorból a nagyoltárt szállította, 12 Ft fuvardíjat kapott. 1737-ben a plébániatemplomhoz 20 000 téglát égetett a városi téglaégető.

30 26 Prot. sess. 1818. márc. 27. No 436.; ápr. 3. No 460-^*61.; ápr. 10. No 513.; máj. 8. No 651—652.; jún. 26. No 885.; júl. 9—10. No 952. 27 Prot. sess. 1818. dec. 2. No 1617.; dec. 14. No 1661.; 1819. márc. 8. No 313.; 1820. márc. 20. No 550. 28 Prot. sess. 1822. nov. 11. No 1740.; 1827. jan. 8. No 32.; 1829. máj. 15. No 768. 29 Prot. sess. 1841. aug. 6. No 1982.; 1847. jan. 11. No 152. 30 Károly 1898. II. 190.; Prot. sess. 1716. máj. 29.; 1720. ápr. 9.; 1721. máj. 30.; 1737. dec. 4.