Kállay István: A városi önkormányzat hatásköre Magyarországon 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 9. Budapest, 1989)

4. Adóügy

1808-ban a szószóló észrevételezte, hogy a tizedszedésre a mezőkön és a réteken a város katonáit használták fel. A tanács erre kimondta, hogy a városi katonákat erre a célra nem lehet felhasználni; ez a hajdúk dolga. A következő évben már tizenöten szedték a tizedet.

194 A Miskeyt követő évtizedekben a számadások tökéletlen vezetése miatt több dézsmást mozdítottak el (pl. 1820-ban). Ebben az évben még a királyi biztos segédjét is megkérdezték dézsmás-ügyben. A segéd szerint a dézsmások, ha reggel 8tól 2-ig vannak kint a szőlőhegyen és akkor hazamennek ebédelni (mert ott élelmükről nem tudnak gondoskodni), egész napibért érdemelnek, „ha kötelességüket ellátják".

195 1827-ben viszont nem fizették ki a bordézsmásoknak járó napibért, mert az adósok borait — ahogy az elő volt írva — nem foglalták le és 15 nap után nem árverezték el. „Amíg ebbeli kötelességüknek eleget nem tesznek, a nekik járó napibért a kamarási hivatal ne fizesse ki nekik."

196 A dézsmálás különben nem megvetendő jövedelmet jelentett, mert 1827-ben az egyik írnok, 11 éves szolgálatára hivatkozva azzal kérte a „dézsmási kötelességet", hogy „a sor őt illetné". Tehát az írnokok sorban végezték a dézsmálást.

197 1831-ben a dézsmás a következő napibérekről számolt el: búza- és bordézsmálás, valamint pásztorcédula-osztás (ezt is a dézsmások végezték). 1832-ben azt olvashatjuk, hogy „a gazdaság új rendjének a bevezetésével megszűntek a dézsmások, akik a bordézsmacédulákat, napibér mellett, szokták készíteni". Ezért a cédulákat az írnokok hordták ki a házakba. 1844—45-ben ennek ellenére volt bordézsma-, valamint bárándi bérföld- és búzadézsmaszedő (Halbauer Ferenc).

198 Tizedszedési biztos A dézsmálással kapcsolatos visszaélések megelőzésére — amint fentebb láttuk, nem mindig sok sikerrel — a tanács biztosokat jelölt ki, 1790-ben pl. Parraghy Ignác lett a commissarius; 1808-ban Kiszling Máté. Ő 1812-ben kérte, hogy „mivel sok fáradozásáért semmi napidíjat sem kap, legalább a földje utáni dézsmát engedjék el neki". A tanács a kérést teljesítette. Kiszlinget ekkor már „Ű városi búzadézsma komrányozására kiküldött biztosnak" titulálták. A biztosok nemcsak felügyeltek a dézsmaszedőkre, hanem közvetítették a tanács döntéseit (pl. hogy mikor lehet kezdeni a dézsmálást, mennyit szedjenek, hova kell szállítani stb.). A Miskey-ügy kipattanásakor a commissarius felelőssége fel sem merült.

199 194 Prot. sess. 1808. júl. 23. No 1033.; 1809. okt. 13. No 1244. 195 Prot. sess. 1820. júl. 10. No 1233.; júl. 31. No 1311.; okt. 27. No 1734. 196 Prot. sess. 1827. jan. 15. No 71. 197 Prot. sess. 1827. júl. 13. No 1229. 198 Prot. sess. 1831. ápr. 11. No 723.; 1832. nov. 25. No 2304.; 1844. júl. 5. No 2611.; 1845. febr. 11. No 437.; máj. 5. No 1499. 199 Prot. sess. 1790. júl. 9. No 688—689.; 1808. júl. 15. No 975.; 1811. aug. 1. No 1061.; 1812. jún. 13.