Kállay István: A városi önkormányzat hatásköre Magyarországon 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 9. Budapest, 1989)

3. Gazdasági igazgatás

vett fel mesternek. 1743-ban Weber János aranyműveslegény felvételét már a tanács bírálta el. A választ fél évre elhalasztotta, hogy addig megismerhesse a jelentkezőt, illetve, hogy az a szükséges berendezést beszerezhesse.

40 1767-ben a tanács „fejeskedésért" áristomba záratta a kőművescéh tagjait, mert egy mestert, a tanács rendeletére nem vettek be maguk közé. Addig maradtak az áristomban, amíg fel nem vették. 1771-ben határozatilag mondta ki a tanács, hogy „ha ennek utána akármely céh a maga jószántából mesterembert be is venne, mindenkoron az olyatén bevett mesterembert a nemes magisztrátus előtt statuálni köteles légyen". A taksát ekkor 15 Ft-ban szabták meg. A remeket a belső tanácsnak be kellett mutatni, és csak ha az jóváhagyta, mehetett a jelölt a céhhez. Egy ifjú szabómester remeke 1774-ben pl. egy topánkához szabott nadrágdolmányból, hat rőf bőségű asszony-mentéből és egy szoknyából (ritka ránccal) állott. Ha a tanács úgy látta, hogy abból a szakmából elég van a városban, megtagadta a felvételt, mint pl. 1775-ben egy szűcslegénytől.

41 Nem volt a céhnek joga — miután a felvételt is a tanács mondta ki — a mesterek „letételére". 1758-ban pl. kemény büntetéssel fenyegetek meg a szűcsöket, ha az egyik mesterségétől megfosztott társukat („feleségének és gyermekeinek a kenyerét elvették") vissza nem veszik. A céh ezt vonakodott megtenni, mire a tanács a mestereket áristomba vetette és 100 Ft-ra büntette. Az ügy vége az lett, hogy a büntetést 20 Ft-ra mérsékelték. Hasonlóan járt el a tanács 1764-ben a tobakcéhvel; de ekkor a büntetés csak 5 Ft volt.

42 1787 itt is fordulópont, mert ettől kezdve a tanács kevésbé vette figyelembe a felvételeknél a céhek tiltakozását. Az első ilyen eset 1787 júliusából ismeretes: egy tolnai szabómester kapott (külvárosi) működési engedélyt annak ellenére, hogy „a céhbe lehetetlen bejutnia". De segédet nem tarthatott. A következő évben viszont két kordoványos legényt azzal utasítottak el, hogy a vándoréveket még nem töltötték le; nem kaptak mesterlányt feleségül és nincs pénzük saját műhelyt nyitni. Figyelembe vette a tanács, ha az egész céh által megvizsgált remeket hibásnak találták, de még ilyenkor is a legény és a céh közötti viszálykodás megszüntetésére törekedett.

43 Ha a jelentkező helybeli mester özvegyét vette el, a tanács felvette a mesterek közé, „de a remeket neki is el kell készítenie". Előnyben részesültek a helybeli mesterek fiai is; ők gyakran már apjuk életében megkapták a mesterjogot. Ehhez azonban a 24. életév elérése volt szükséges. 1828-ban elutasítottak egy 22 éves szürszabó legényt, „mert még csak 22 éves, így a törvényes kort nem érte el és mesternek bevenni nem lehet. Akkor adja be a kérését, ha azt elérte".

44 A XVIII. század végétől megszaporodtak, mondhatni se szeri, se száma a jelöltek és a céhek közötti vitás ügyeknek. Gyakori, hogy a céh még a remeket sem adta ki a 40 Prot. jud. 1730. jún. 30.; Prot. sess. 1743. jan. 26. 41 Prot. sess. 1767. szept. 28.; 1770. jan. 8.; febr. 19.; 1771. jan. 21.; 1774. jún. 17.; 1775. febr. 6. 42 Prot. sess. 1758. nov. 21.; dec. 12.; 1764. szept. 11. 43 Prot. sess. 1787. júl. 9. No 702.; 1788. jan. 24. No 129.; 1789. febr. 16. No 153.; máj. 11. No 623. 44 Prot. sess. 1790. jan. 11.; 1824. aug. 27. No 1330.; 1828. febr. 22. No 378.