Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

I. rész A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis

prépost), Vernich Ferenc József (zimonyi püspök), Barbaczi, Demeter Márton (gyulafehérvári olvasó kanonok, az erdélyi püspökség vicarius in spiritualibusa, főauditor) és Kébell nagyprépost. Az 1723. április 26-i Konferenz-ülés rangsorban Tahit ajánlotta elsőnek (azzal az indokolással, hogy mindkét magyar bíboros érsek, a nádor és számos egyházi és világi személyiség őt ajánlotta), majd Antalfit és Barbaczit. III. Károly későbbre halasztotta döntését. Erre az 1723. december 30-i konferencia megismételte az év áprilisi javaslatát. Az uralkodó döntése 1724. március 13. tájt született meg:

327 Antalfit nevezte ki — véleményünk szerint az erdélyi rendek felé kívánva gesztust tenni (Tahit magyarországi bíborosok és főméltóságok támogatták).

328 Míg Mártonfii tisztének örökléséről folyt a vita, sor került olyan ügyek Konferenz-i megvitatására is, mint végrendeletének és a püspöksége intercalaris jövedelmeinek kérdése. Az 1723. április 26-i konferencia helyben hagyandónak tartotta az elhunyt püspök végrendeletét. Az intercalaris jövedelmeket részben a gyulafehérvári püspöki székesegyház tatarozására akarta fordítani, részben a generális vicariusnak vacantia alatt sajátjából tett kiadásai megtérítésére. III. Károly elfogadta a javaslatot. Antalfi előléptetése azonban változásokat kellett hogy hozzon a gyulafehérvári székeskáptalanban is. Az új püspök a korábban általa betöltött préposti tisztségre Demeter Mártont ajánlotta, további kanonokul Nagy Pál csík—gyergyó—kászonszéki esperest. A javaslat az Erdélyi Udvari Kancellária felterjesztése útján az 1725. április 26-i konferencia-ülés elé jutván, az annak hangsúlyozásával fogadta el ezt, hogy a püspök, ajánlása révén, ne formáljon jogot a prépost és a 4 kanonokból 3 kinevezésére (a negyedik kinevezésének jogát már megkapta). Az új püspök más tekintetben is agilisnak mutatkozott. Nemcsak abban, hogy (tekintettel bécsi és római költségeire) azt kérte, hogy püspökségének jövedelmei ne beiktatásától (1724. július 27.), hanem kinevezésétől (1724. március 13.) járjanak neki. A Konferenz kétharmad-egyharmad arányban osztotta meg az 1724-i püspökségi jövedelmeket a püspök, ill. a székesegyház tatarozásának finanszírozása között. Fontosabb volt ennél az, hogy ő nyújtotta be a katolikus rendek felségfolyamodványát. Ennek bizonyos követeléseit az 1725. április 26-i konferencia-ülés még nem tartotta érdemi határozatra éretteknek; számos igényt illetően azonban állást foglalt. Hozzájárult ahhoz, hogy az uralkodó az Erdélyi Udvari Kancellária útján adja ki az erdélyi katolikus püspökségre és a káptalanra vonatkozó alapító oklevelét. Egyetértett a katolikus rendeknek azon követelésével, hogy az uralkodó a Guberniumnál, a királyi táblánál, törvényhatósági, városi és mezővárosi tisztségekre alkalmazzon megfelelő katolikus személyeket — hangsúlyozva, hogy a Gubernium és a királyi tábla vonatkozásában erre korábban is figyelmet fordítottak, ezt kell most elérni a törvényhatósági főtisztségeknélis (ahol ti. a főtiszt katolikus, ott könnyebb katolikusoknak juttatni az alsóbb tisztségeket is. Ahol nem katolikus főtisztek mellőzik a katolikusokat az alsóbb tisztségek betöltésénél, ott a Gubernium tegye a kötelességét, szükség esetén felségelőterjesztéssel is élve). Némi módosítással hozzájárult katolikus rendek azon követelésének teljesítéséhez is, hogy a hiteles helyi levéltárakat adják vissza az illetékes egyházi szerveknek